Már hetek óta készültünk. A lelkesedés a tetőfokára hágott, amikor kiderült, hogy pont akkor játszák azt a darabot, amit már Péter születése előtt meg szerettünk volna nézni. Hetekig tervezgettem azt a csütörtök délutánt, amikor a férjemmel kettesben felkerekedünk, s elmegyünk szinházba. Péter pedig jól ellesz édesanyámmal. Tervezgettem, hogy mit veszek fel, kicsi frizura, kencefice, s ilyen ritkaságok 🙂
Aztán ahogy közeledett a nagy nap, kezdtem reálisan felmérni a helyzetet. Péter 2 óránként szopizik, a legoptimistább számitások szerint is minimum 3 órára van szükségünk a szinházazásra. Nem baj, jöhet a mozi. Utolsó este kétségbeesetten keresgéltem a neten. Ám a közeli moziban csak horrort és thrillert vetitettek. Lassan lemondtam a szép ruháról, frizuráról, csingilingi fülbevalóról. Hazajött az uram, s úgy kopott farmerben, mackófelsőben elindultunk autóval. Egy tölgyerdő mellett megálltunk, s jól bebarangoltuk. És beszélgettünk sokat-sokat, úgy mint egykor rég, mikor Pétert vártuk. Csuda jó volt. 🙂
Hozzászólások