Közel 11 hónap üldözés után Borcsát utolérték az álommanók. A sajnálatos az, hogy a fáradtság este 7-kor teperte le. Öt perc alatt aludt el az autóban. Borcsa, aki máskor a legkisebb neszre megébred, vígan végighorkolászta, amíg kicihelődtünk az autóból, nagy kutyaugatás közben bevonultunk a házba. Borcsa a földre került, bátyja vagy kétszer megpiszkálta, de ő aludt tovább. Vacsorázni készülődtünk dirrel-durral, de Borcsa meg sem hessentette. Miközben azon törtük a fejünket, hogy ki fog aludni éjszaka, apa levetkőztette, de a leány tovább aludt. Kicipelte a konyhába, betette az etetőszékébe, ott duruzsoltunk a fülébe, de meg sem parittyázta. Péter kiabálni kezdett, Borcsa kikukucskált az álomfüggöny mögül vagy háromszor is, de az álommanók egyfeszt visszarángatták. Mókás volt, még ő is mosolygott magán kókadozó fejjel. Aztán egyszer csak nagy zikegés-zokogás közepedte cserben hagyták az álommanók.
Ui.: Borcsára elfelejtették feltelepíteni a szundibarát verziót, éjszaka óránként kel szopizni. Néha úgy érzem, nem bírom tovább, aztán kiderül, hogy mégis. 🙂
Hozzászólások