Utaztunk a nyári kánikulában, Péter tűrte, ameddig tűrhette, de aztán egyszer nagyon haza akart érni. Kesergett-kesergett, én pedig a lehetőségekhez mérten vigasztaltam. Egyszer csak hangosan eltöprengtem azon, hogy mit eszik Péter, ha hazaérünk.
Erre az uram: Az idegeimet! 😀
Hozzászólások