Két hét nyaralás után hazaérkeztünk. Péter ezt úgy értelmezte, hogy nem érvényesek az eddigi szabályok. Egy óvatlan pillanatban teleszórta a nappalit virágfölddel, s egyúttal új szabályokat vezetett be, melyeknek értelmében teletömte a fülét és a száját földdel. Mi is életbe léptettük az atyai szigort s az érvelős magyarázatot. Mire kimosdattuk a gyermeket a nagy feketeségből, úgy gondoltuk, hogy magzatunk megbánta felelőtlen tettét. Ehelyett rögtön a virághoz vágtatott, s elkezdte a földet kifele szórni. Még szigorúbban szóltunk rá, sőt még a kezére is kapott. Az eredmény még feketébb körmök, értetlen tekintet, hangos lázadozás. Mikor harmadszor is elindult a nappali sarka felé, megfogtuk a cserepet s kitettük az ablakba. A kecske is jól lakott, s a káposzta is megmaradt.
Hozzászólások