Óvodakezdés

Szerző: | Sze 17, 2012

A tanévnyitó súlyát tegnap este éreztem meg, amikor fél órát álltam, pontosabban toporogtam a sorban virágért. Toporogtam, mert nem voltam biztos, hogy zárás előtt sorra kerülök. A kerti virágaink teljesen lepusztultak, meg voltunk szorulva rendesen. Végül sikerült két szál Borcsa magasságú rózsacsokrétát vásárolnom. Nehezen tudott Péter egyensúlyozni vele, de jobb nem volt.
Reggel felvettük a legjobb ruhánkat. Az óvoda előtt vidám búcsút vettünk Borcsától, aki a nagyszülőkhöz utazott. Feltérképeztük az új kuckót, segítettük elrakni a játékokat, s átvonultunk az iskolába. Péternek a sorbanállás, vadidegen gyerekkezek megfogása egyáltalán nem ment, ezért ketten ballagtunk a sor végén. A tanévnyitóból legjobban a taps tetszett. De mivel nem csak abból állt a ceremónia, hamar megunta. Háromszor akart hazamenni, egyre hangosabban követelőzött. Mindháromszor sikerült jobb belátásra bírni. A rögtönzött szülőértekezletet is kibírta. Holnaptól teljes gőzzel napizunk.

Ma délután, tegnap délután

Szerző: | Sze 12, 2012

A délután apavárással kezdődik. Kiülünk a kapu elé, kényelmesen hátradőlünk, almát rágcsálunk. Mire észrevesszük a porfelhőt, Gausz már rég ugat. Ezért reménykeltő minden kutyaugatás. Segítünk becipelni a csomagját. Talán van benne valami finomság. Nem vetjük meg az efféle földi jókat.
Biciklizni indulunk. Mindenkire ráerőltetjük a védősisakot. A dombról  gyalog megyünk le. Péter és Borcsa a sarkon vár, ülnek a fűben, tücsköt lesnek. Az urammal letoljuk a bicikliket. Péter velem jön, Borcsa az apjával. Annyit ugrándozik a biciklin, nem bírok egyensúlyozni. A szomszéd falu központjáig tekerünk, onnan vissza a játszótérre. Köszöngetünk az embereknek, számba vesszük a földeket, megbámulunk egy-egy régről ittfelejtett portát. Lehet még lovat is látunk, esetleg szamarat. A játszótéren eszmét cserélünk a szülőkkel, ha nincs nagy tömeg, kihintázzuk magunkat az urammal.

Hazafele a forrásnál megtöltjük az üveget. Vagy beülünk sörözni a rókasarokra. A gyermekek hálásan szürcsölik a gyümölcslevet, integetnek a kutyáknak, összegyűrik az abroszt, ledobálják a székpárnát.

Hazafele három kutya szokott megkergetni. A háromlábú fekete a legmorcosabb, a puli játékos, a drótszőrű kötelességtudó. Szeretek első lenni. Egyszer a bokrokból kibukkanva ott állt mellettem az őz. Nézett, aztán elrohant. Szerintem mindig ott van, csak nem érünk oda időben. Az utolsó szakaszon nehéz tekerni a nagy fűben, kerülgetni a töviseket. A hangyabolyig szoktuk bírni, onnantól toljuk a bicikliket. Leizzadva érünk haza.

Kint vacsorázunk, már sötétedik, mire bekerülünk. Öntözni is kell. Estére tánc van előírva. Borcsa összetrombitálja a familiát, ropjuk kifulladásig. Fürdés alatt Péter önkénteskedik: minden tiltakozás ellenére megmossa Borcsa haját. Hajszárítás után Borcsa címszavakban közli óhaját: apa, tej, alszom. Harmadszor is felveszük a pizsamát. Imádkozunk. Mire a “nap újra felkel”-hez érünk, Borcsa szaporán osztogatja a búcsúpuszikat.

Péter mellé mindig bevackolódom, sutyurálunk egy kicsit. Megköszönjük a köszönnivalót, s kérjük a szükségest.