A Nagy Alvás

Közel 11 hónap üldözés után Borcsát utolérték az álommanók. A sajnálatos az, hogy a fáradtság este 7-kor teperte le. Öt perc alatt aludt el az autóban. Borcsa, aki máskor a legkisebb neszre megébred, vígan végighorkolászta, amíg kicihelődtünk az autóból, nagy kutyaugatás közben bevonultunk a házba. Borcsa a földre került, bátyja vagy kétszer megpiszkálta, de ő aludt tovább. Vacsorázni készülődtünk dirrel-durral, de Borcsa meg sem hessentette. Miközben azon törtük a fejünket, hogy ki fog aludni éjszaka, apa levetkőztette, de a leány tovább aludt. Kicipelte a konyhába, betette az etetőszékébe, ott duruzsoltunk a fülébe, de meg sem parittyázta. Péter kiabálni kezdett, Borcsa kikukucskált az álomfüggöny mögül vagy háromszor is, de az álommanók egyfeszt visszarángatták. Mókás volt, még ő is mosolygott magán kókadozó fejjel. Aztán egyszer csak nagy zikegés-zokogás közepedte cserben hagyták az álommanók.
Ui.: Borcsára elfelejtették feltelepíteni a szundibarát verziót, éjszaka óránként kel szopizni. Néha úgy érzem, nem bírom tovább, aztán kiderül, hogy mégis. 🙂

Amiről lemaradtam

Egész nap nem történik semmi. Aztán mikor elmegyek tornára, rögtön beindulnak a gyermekek. Borcsi például tegnap este nekiiramodott a világnak. Persze nem egyedül. Tolta maga előtt azt a kerekes játékot, amit vagy egy esztendeje kaptunk kölcsön, hogy Pétert rábírjuk a járásra, s amit azóta sem adtunk vissza. Szégyellem is magam rendesen. Tegnap óta Péter is hűségesen tologatja a szerkezetet, leginkább akkor, amikor Borcsi is, úgyhogy van baj elég.
Péter tegnap életében először vízfestékezett apa felügyeletével. Bár indulás előtt a lelkükre kötöttem, kizárólag az etetőszékben ülve, a konyhában lehet vízfestékezni, tojtak rá. A nappali szép rojtos-bojtos szőnyegén is ugyanolyan jól lehet festegetni. Vagy három papírt festettek tele, Borcsa ezalatt az elkészült festményekbe ragadva majszolgatta a műalkotásokat. Igazi csapatmunka volt.

Róka

Péter seperc alatt bevágott egy nagy csésze frissen csavart almalevet, rögtön elnyomtatta egy porció joghurttal. Ha még ehhez hozzászámoljuk az elfogyasztott szőlőlé mennyiséget, a tej előtt beadagolt C-vitamin cseppeket, akkor cseppet sem kell csodálkoznunk a látványon, ami másnap reggel fogadott.
Elsőként Borcsi vágtatott be a Péter szobájába, nem sokkal később érkeztem én. Rendesen szembetalálkoztam a bűzzel. Péter ott lustizott szépen nyugisan egy nagy adag hányásban. Tele volt a hálózsákja, pizsamája, a kiságy. Egész éjjel egy mukkot nem szólt, aludt mint a bunda. Máig nem derült ki, mikor érte utol a róka.

Bár igyekeztem nyugodt hangon beszámolni a közeli hozzátartozóknak a történtekről, teljesen bepánikoltam. Az uram még rátett egy lapáttal, közölte, hogy hányós vírus tombol éppen a városban. Péter közben kicsit sápadtan, de virgoncan csúszdázott, kifestőzött, pakolászott, közelharcot vívott Borcsival a rajztábláért. Egyszóval minden ment a régiben.

Tornaóra

Eljött az ideje, hogy feljavítsam a puhány testem lottyadt izomzatát. A várandósság és a gyermeknevelés következtében a hasizmom teljességgel megszűnt létezni, a karizmom viszont annál erősebb lett. A kilókkal nem is lenne baj, s egy ügyes nadrágba bele is lehet gyömöszölni a rejtegetni valót. De én ügyetlen nadrágokat is akarok hordani. Ennek okán beiratkoztam a helyi kultúrotthonban tartandó aerobikra. Kivettem az uramtól heti három szabad estét, bepakoltam a tornazsákomba, otthon hagytam a tornafóbiámat, s elindultam.
Mint megtudtam a fitt lady-k csapatába érkeztem. Jelen volt néhány jó csaj, néhány kiskamasz, egy molett hölgy és én. Ezek közül én voltam a legügyetlenebb. Sehogy sem tudtam összeegyeztetni a karom és a lábam mozgását, az edző feltűnően sokat nyugtatgatott 😀 . A hasizmok a nyakamra mentek. Izzadtan lihegve, eszembe jutott, hogy feladom, jobb otthon ülni, s hancurozni a gyerekekkel. Aztán vége lett, s ballagtam hazafele a sötétben. Szerettem a szabadságot, igaz, kicsit stresszelt a mögöttem baktató fekete ló, s az illuminált férfi. De nem ütöttek el. Holnap is megyek.