Ma Péter kihúzta a dugót, egymás után háromszor. Sáros gumicsizmával összejárta a házat, foghatok szőnyeget mosni. Kiborította a szörpjét a konyhába, tisztára szándékosan, élvezte, ahogy csorog a ribizlilé. Egy szép sárga, előre megrágott érett körtét beledörzsölt a szőnyegbe. Kiakadtam. Valahogy mégis visszadugtam a dugómat, hogy újra legyen mit kihúzni.
Bekeményítettünk. Hagytuk Borcsit sírni. Fél órával esti etetés-altatás után szokás szerint felébredt. Az apja ment be hozzá, de Borcsi inkább felhergelődött, mint megvigasztalódott. Az uram is. Rendesen elveszítette a türelmét. Mi az, hogy nem ért a szóból a gyermek? Elvégre már 9 hónapos. És Borcsi zokogott, tombolt, üvöltött, kerek 35 percen át. Én igyekeztem erősen a könyvemre koncentrálni, az apja néha pár szót szólt hozzá, hogy tudja, nem hagytuk teljesen magára. Egy jó fél óra múlva, amikor azt hittük már nem is kap levegőt, elaludt, begubózva a kiságy sarkába.
Azóta is felébred altatás után fel órával, de apa megvakargatja a hátát, s alszik is tovább.
Jelentem, Borcsának van 6 foga. Már kétszer kakált nejlondarabot 😀 Kedvenc időtöltése a szopizás, rögtön utána a papírevés áll. Rendesen tud csípni, tele vagyok apró lila foltokkal. Továbbra sem erőssége az alvás.
Szeret enni (juhé, végre nekem is van etetős sikerélményem), kedvenc étele a krumpli és a kenyér. A gyümölcsöket egyáltalán nem csípi.
Nagyon ügyesen tud helyet változtatni, mászásnak még nem nevezhető, de szépen közlekedik.
Szereti Pétert, folyton mosolyog, kurjongat neki. Hűségesen mosolyog akkor is, ha Péter egy üres palackkal éppen a fejét ütögeti.
Most épp toporzékol, nem szereti, ha nem vele foglalkozom 😀
Hozzászólások