Keresztelő képekben
Két Nagy-lány, egy Borcsa
Templomban
Borcsi szundi
Az ünnepelt
Két Nagy-lány, egy Borcsa
Templomban
Borcsi szundi
Az ünnepelt
A keresztelő fáradalmait még nem hevertük ki, amikor elkezdtünk pakolászni. Három óra alatt töltöttük meg az öcsém autóját, s elindultunk haza a szüleimhez.
A nagy út első szakasza reményen felüli volt. Borcsa három órát aludt egyszuszra. Péter nem türelmetlenkedett sokat, bámult ki az ablakon, evett, ivott, mesét olvastunk. Amikor ő is elaludt, kezdtem magamban elkönyvelni, hogy ez egy laza utazás. Ekkor ébredt fel Borcsa. Vélhetően klausztrofóbiás rohama támadt. Nem lehetett megnyugtatni semmivel. Enni sem akart. Csak zokogott. Péter békésen aludt mellette egészen addig, amíg meg nem álltunk, annak reményében, hogy Borcsa megnyugszik. Hát nem nyugodott meg, Péter pedig felébredt. Egy ideig bambán latolgatta, hogy ami most történik álom-e vagy valóság, aztán mikor rájött, hogy élesben mennek a dolgok, ő is zokszót kért. Hát így utazgattunk mi szépen haza. Kínunkban vigyorogtunk, különböző csitítgató praktikákat próbálgattunk. Egyik sem jött be. De legalább az öcsém nem szundizott el vezetés közben.
A hétvégén Borcsa keresztény lett.
Javában készülődtünk a templomba, a család nagy része már az autókban ült. Piri mama a templomba szánt virágokat rakosgatta, Magdi mama Borcsit rendezte, én rohangásztam körbe. Péter pedig beszabadult a fürdőszobába, s a cicanyakkendős, inges, vasaltnadrágos szerkóban elkezdett pancsolni. Még időben odaértünk, csak a kezeit áztatta a vízben könyökig, még nem állt bele a tálba. Gyorsan vetkőzés, vasalóval ruhaszárítás.
Végre elérünk a templomba, a szél szépen átrendezte a frizuránkat. Felsorakozunk az oltárnál, kiderül, hogy a fehér ingecske a táskámban van, a táskám az autóban. Végre minden összeáll, s meghitt körülmények között Borcsa megkereszteltetik. A keresztapja karjából bájosan figyelte mi történik. A víznek nem örült nagyon, de nem is tiltakozott vészesen. A hároméves Zsombi a ceremónia alatt sehogy sem tudta eldönteni, hogy a Nagy lányok mellett az első sorból figyelje-e mi történik, vagy inkább élesben a szülei mellől. Így jött-ment a szentélyben. Bár számítottunk rá, az oltárterítőbe nem akadt bele. 🙂
Az est hátralevő része kellemesen telt. A gyerekek, köztük Péter is majdnem végigették a menüt. Zsombinak annyira bejött a kürtöskalács, hogy még pisilni sem akart elmenni, nehogy elfogyjon a finomság, mire visszaér 😀
Bár volt öt játszópartner, Péter inkább a felnőtteket részesítette előnybe. Másnap délelőtt azonban elkerülhetetlen volt a közös játszás. Péter jól felhergelte azon magát, hogy mindenki az ő játékaival játszik, s mindent igyekezett megkaparintani. Volt nagy kesergés, még van mit szocializálódjunk.
Borcsa heverészik a nappaliban. Péter odaszalad, óvatosan kitakarja, s jól megcibálja a karját. Mama rászól, mit csinálsz, Péter? Erre gyorsan visszatakarja a húgát, mintha semmi nem történt volna, s megy tovább.
Péter kedvenc hétvégi családi lustálkodós foglalatossága az, hogy dugdossa az mutatóujját a szülei szájába, mi pedig rágcsáljuk. 🙂 Egyik nap meglátta, hogy Borcsa szopja az ujját. Odarohant hozzá, kivette a szájából a kezét, s gyorsan bedugta a sajátját. Így legalább ő is jól jár. Persze Borcsa ezt nem teljesen így gondolta.
A két testvért szinte lehetetlen egy fotóra terelni. Mondjuk Borcsával nem is lenne baj, Péter az aki üvöltve menekül.
Péter minden kezébe kerülő tárgyat behord a fürdőszobába, s bedobálja a fürdőkádba. Mosdatás van.
Este fél tíz. Péter egy szál blúzban s egy pár bundazokniban sétifikál fel-le. Várjuk az álommanókat. Péter egyszer csak megáll az ágy sarkánál s pisilni kezd. Csodálkozva nézi, hogy csorog végig a lábán, még jó hogy a rojtosbojtos szőnyeg s a vastag zokni felszívja. 🙂
Anya kertészkedik, Péter turkálja a virágágyást, s huss, kicsúszik a kerítés alatt az utcára. Igen ám, de a frakkja fennakad a kerítésen.Anya kimenti. A cipellők az utcán maradnak.
Megduplázódott a szobanövényeink levélszáma. Péter akkurátusan hasítja ketté a leveleket.
Apával kosarazni jó, Péter beszáll a fás kosárba, leguggol, jól megkapaszkodik. Apa forog körbe-körbe. Péter visít.
Péter suttyomban beszabadul a fürdőbe, s gyorsan megfürdik egy tál vízben. Úgy ruháson, nem vetkőzik le, nehogy megfázzon a hideg vízben. 🙂
Péter beosonkodik a konyhába, s míg senki nem látja kihúzza a fűszeres szekrényt, s két kézzel szórja a cukrot, a lisztet, a sót a szőnyegre.
Péter anyával mosogat. A kiskanalakat súrolja a kis szivaccsal. Anya egy pillanatra ellép mosatlant gyűjteni, Péter megfeledkezik, hogy széken áll, s elindul anya után. A szekrényajtó lassítja a szabadesést, ám így is zokogásba fullad a mosogatás.
Péter naponta többször átöltözik. Először mosogatás után ( a pocakja csupa víz), aztán gyomlálás után (a pelenka tele van földdel), aztán fűrészpordobálás után (a nyaka tele van fűrészporral).
Hozzászólások