I will survive

Szerző: | Már 14, 2011

A Dácz-korszak öt éve hivatalosan is az életem része, a dackorszak pedig néhány hete boldogtalanit. Van mikor napokig nem jelentkezik, máskor pedig egész nap itt ólálkodik. A mi aranyos koboldfiúnk úgy viselkedik, mint egy törékeny mimóza, ha kell, ha nem, zikeg-zokog. Sem szép szóval, sem szigorral nem lehet jobb belátásra birni, fekszik a földön, vagy beáll egy sarokba, s hangosan panaszkodik. A legjobb, ha nem veszünk tudomást róla, megvárjuk, mig magától elmúlik. Na most, ha Borcsának is rossz napja van, akkor kánonban repesztik.
Egy ilyen alkalommal az uram kifejtette olyan ez, mint a kukoricakapálás. Egyszer csak lemegy a nap, s csend lesz. Másnap folytatjuk. Mert a sornak soha nincs vége.

Farsang

Szerző: | Már 8, 2011

Mindenre számítottunk, csak arra nem, ami történt. Meg voltunk győződve, hogy a mandulagyulladással küszködő Péterünk nem fogja értékelni a farsangi tömeget, majd megbújik az anyja szoknyája mögött, s onnan figyeli, hogy zajlik a farsangfarka apa munkahelyén.
Ehelyett elbűvölte a muzsikaszó. Felpattant a helyéről, odaszaladt a hegedűshöz és vezényelni kezdett. Mindenki szófogadóan ült a helyén, s hallgatta a komolyzenei farsangbúcsúztatót, csak Péter ropta a terem közepén a táncot. Miki tata kéztekergetős figuráival kápráztatta el a népeket. Nem veszett kárba a tanítás. Amikor a püspök úr szólásra emelkedett, Péter odarohant hozzá, felnézett rá és tapsviharban tört ki. 🙂
Nem győztünk csodálkozni, mintha kicserélték volna a gyermeket. A férjem egyik kollégája azt feltételezte, hogy tipegő tánccsoportba járatjuk Pétert 😀 , mások pedig a tévére tippeltek. Se tánccsoport, se tévénk nincs, úgyhogy csakis a vérében lehet ez a táncoskodás 🙂
Amikor a csülökre került a sor, rögtön tudtuk, hogy nem cserélték ki. Ugyanúgy nem kért enni semmit, mint ahogy itthon sem szokott.

Örömhírek

Szerző: | Már 8, 2011

Számtalan bejegyzés születik meg az agyamban toronyépítés, mosogatás, pelenkázás, gyurmázás, fürdetés közben. Ritkán kerül sor rá, hogy le is tudjam írni.Szóval megjött Péter, hujujj, hogy örültünk egymásnak. Gyorsan bevágtatott a húga szobájába, s megnézte megvan-e még Borcsa. Megvolt.
Túléltük az első hetet hármasban. Rosszabbra számítottam. 🙂 Igaz, hogy az uram, minden nap sietett haza, ahogy csak tudott. S én úgy örültem neki, mint még soha 😀
Borcsának elmúlt a hasfájása, hogy átmenetileg vagy örökre, majd kiderül. Véget értek az éjszakai dorbézolások. Alakul a dolog.