Anya, ezt neked hoztam!
Cirkuszban
Péternek megvolt az első igazi cirkusza, bohóccal, kígyóval, tevékkel, kötéltáncossal, akrobatákkal és sok állattal. Vasárnap délután izgatottan készülődtünk. Délben Péter a vártnál korábban felébredt, ebédelni nem volt hajlandó. Így üres hassal s néhány bóbiskoló álommanóval érkeztünk az előadásra.
Gyakorlott cirkuszlátogató nem ül a hangfal mellé. Na, mi nem tartoztunk ebbe a kategóriába. Így mindent jól hallottunk, de leginkább semmit. Péter lelkesen tapsolt, megcsodálta a pónikat, a két óriási elefántról valószínű azt gondolta, nincs is ilyen állat. Amikor a tigrisek bevonultak, megértettem, hogy miért volt annyi hely az első sorban 😀 Még jó, hogy a víziló nem volt hajlandó fellépni, bárhogy cibálták.
A második felvonás helyett kószáltunk egyet a bukovinai termékvásáron, melynek során csodák csodájára Péter több napi húsadagját fogyasztotta el különböző sonkaféleségek formájában. A sajtot is tömte magába, úgyhogy jól belakmározott. Szégyen, nem szégyen, visszatérő vendégek voltunk a kóstolgató standoknál.
Borcsa végigszundizta a délutánt. Hazafele kezdett ébredezni. Én meg annyira sajnáltam szegény cirkuszistákat, aztán az állatokat, csak úgy sajogott a szívem 😀
9 nap után itthon
Hétfő reggel teljesen bezsongva lavíroztunk a városban a káposztáshordókkal. Izgultunk, nehogy lekéssük Péter érkezését. Végül megszabadultunk a hordóktól, s vagy 15 perccel a vonat érkezése előtt álldogáltunk az állomáson. Igyekeztünk a legjobb stratégiai helyet elfoglalni a peronon, hogy kissé beleshessünk a kanyar mögé, elsőnek akartuk látni a felbukkanó mozdonyt.
Nagyon izgultunk. Az esküvőnk előtt éreztem ilyen jóleső borzongást, “dagadást így szívtájékon” – ahogy az uram fogalmazott. Tudtuk, hogy valami jó következik, alig bírtuk kivárni. Tördeltük a kezünket, álltunk egyik lábunkról a másikra, s nem sokat mondtunk egymásnak, csak vigyorogtunk.
Végre befutott a gyors, s elgördült előttünk Péter arca. Jujj, már nem bírtam álldogálni, sétálni, elkezdtem rohanni a nagy pocakommal a vonat után. Az uram kiabált, hogy ne szaladj, mert elesel, persze ez őrá nem vonatkozott, szaladt ő is ezerrel. 🙂 Péter egy kicsit csodálkozott rajtunk, de néhány másodperc után már apa karjaiba vetette magát. A nagyszülők szavába vágva hazáig mesélte babanyelven élményeit a vakációról, s az 5 órás vonatozásról.
Péter nélkül
Egy hete már, hogy Pétert Göcs határában elcseréltük egy zsák pityókára s vagy 15 fej káposztára. 🙂 Az közgazdász uram szerint jó vásár volt. Azóta mindenki nyaral. Péter a szüleimnél, mi itthon.
Napok óta magyaráztam a gyermeknek, hogy mi fog történni, minden nap megnéztük a nagyszülők és az öcsém fotóit. Mindennek ellenére izgultam a nagy útszéli, sietős gyermek átadástól. Számítottam egy kisebbecske sírás-rívásra. Ehelyett Péter bájosan integetett Magdi mama karjaiból, s azóta is nagy vidáman szívja a csíki levegőt, kurjongat a macskának, felesel a kutyával, magyaráz a tyúkoknak, meggyomlálja a virágoskertet, titokban szétdobálja az öcsém nagy gonddal őrzött cd kollekcióját. Szóval csupa segítség. 😀
Talán még nem felejtette el teljesen a szüleit. Ezt abból gondoljuk, hogy mikor telefonon beszélünk hozzá, puszilgatja a készüléket. Holnapután lesz a nagy találka. Már úúúúúúúúúgy várjuk.
Péter utazik
Péter az ország egyik feléből a másikba kalandozik, egyik nagyszülőtől a másikig. Két kirándulás között itthon tartjuk pár napot, ne feledje, hol az otthona. Hogy bennünk mekkora lelkiismeretfurdallás, hiány- és szabadságérzet tombol, s hogyan nyugtatgatjuk az urammal felváltva egymást, az talán egy másik bejegyzés témája lesz. 🙂
Tegnap jött haza, szombaton indul. Nem győzzük csodálni, 5 nap alatt mennyit változott, mekkorát nőtt, s miféle újabb kópéságokra képes.
Amíg Péter nélkül voltunk, volt időm magamra figyelni. Persze egyből fűt-fát kívántam. Vasárnap délután csokit szerettem volna, jó feketét. Sehol semmi nyoma nem volt, pedig alaposan felkutattam a házat. Az uram már túl van az első gyermeküket váró apák lelkesedésén, így nem szaladt el a boltba 😀 Végül egy extra fekete, mézes, fahéjas kakaóról hittem azt, hogy feketecsoki.
Ülünk a koncerten, s egyszer csak érzem a számban a krumplilevest bársonyos, enyhén savanyás ízét. Szegény Lajkó Félix mindent megtett, ami hegedűileg lehetséges volt, talán még többet is. Előttem mégis egy bögre szilágysági krémes habarásos krumplileves lebegett váltakozva egy tányér csíki tárkonyos pityókalevessel. Megosztottam az urammal is gondolataimat. Csóválta a fejét, s vagy negyedóra múlva, úgy a semmiből megkérdezte: – Ecetesen? A nyál már a fülemen loccsant ki. Végül mégis a zene győzött.
Hozzászólások