Szerző: Pelusss | máj 17, 2010
Ismét itt a Nagy Fogcsikorgatás. Pedig már el is felejtettük, hogy ittjárt. Péter kitartóan perceken át képes csikorgatni a fogait. Tudom, kinövi. Bár ezt cáfolja a valóság, Péter felmenői között nem egy fogcsikorgató felnőttel találkozunk 😀
Először figyelemeltereléssel próbálkoztunk. Pár perces eredményt értünk el vele. Péter rájött, hogy a fogcsikorgatással sok mindent elérhet, ölbe sétáltatást, nagy játszást. Ám ezek rántáskavarás, porszivózás, galuskaszaggatás és piskótakeverés miatt nem mindig kivitelezhetőek abban a formában, ahogy a gyermek szeretné.
Aztán jött a határozott hangnem, arccirogatás. Pár másodperces eredmény.
Most próbálunk nem figyelni rá. Csikorog ezerrel. Feláll a szőr a hátamon, vizcsobogásra, madárfüttyre gondolok, bárhogy nyugtatgatom magam, látom a szétmorzsolódott tejfogait.
Egyszer csak elmúlik.
Szerző: Pelusss | máj 11, 2010
Szerző: Pelusss | máj 11, 2010
Péter első szülinapja kalandosan indult. Ugyanis miután egy hosszú hétvégés ünnepi rendezvénysorozatra összehivtam a bel- ls külföldi rokonságot, eligérkeztem egy szintén hosszú hétvégés babamama találkozóra. A nagy esemény előtt néhány nappal leesett, hogy ez ugyanaz a hétvége. :d
Péter is alaposan készült az átmeneti ritusra. A szülinap előestéjén elkezdett előre mászni. Nem győztünk betelni a látvánnyal, a kesergős tornának meglett az eredménye. Szintén e napon mindenféle noszogatás nélkül elkezdte enni a zöldséget és a húst. A szülinapi ebéden végigette a három fogást. Igazi meglepetés volt.
A nagy tortaevés előtt, megajándékozta magát egy sötétvörös monoklival. Valószinű egy játékkal húzott be magának, mi csak az eredménnyel szembesültünk.
Szóval igazi meglepetéses szülinapunk volt.
Szerző: Pelusss | máj 6, 2010
Egy évvel ezelőtt vártuk az esőt és Pétert. Szárazság volt, a palántákra ráfért volna egy kiadós zuhé. Reggel fél kilenckor megtudtuk, hogy ma világrajön. Kicsit izgultunk, emlékszem ahogy tébláboltam az óriás pocakkal az óriás hálóingben a kórteremben. Az urammal ketten voltunk és nem tudtunk, mit mondani egymásnak, csak mosolyogtunk. Szűk egy óra múlva már láttam a fekete haját, a morcos arcát. Csuda egy nap volt.
A mi fekete kisfiúnkból azóta szőke legény lett. Sokat mosolyog, éjszaka nagyokat alszik, tapsikol az apjának, ha meglátja, szereti a mesekönyveket nézegetni, s az újságpapirt eszegetni. Néha csak úgy megállunk a hétköznapi tennivalók közepedte, s rácsodálkozunk a pufók arcára, a csengőbongó nevetésére, a szélfújta koboldfrizurájára, a morcos, maszatos Péterre, esténként az önfeledten pancsoló, kurjongató kisfiúra, mi gyermekünkre.
Köszönjük a Jóistennek, hogy ránk bizta!
Szerző: Pelusss | ápr 28, 2010
Az utóbbi időben ismét közelharcot vívunk Péterrel táplálkozás ügyben. A húst és a zöldséget szülői beleegyezés nélkül iktatta ki az étrendjéből. Ott tartunk, hogy már gyomoridegem van minden evés előtt. Szépen sorba előkészítek 2-3 féle ételt, ha egyik nem megy, csak elfogy a másik alapon. Aztán szembeköpi az összeset, abban a sorrendben, ahogy adogatom neki. 😀 Sem a szép szó, sem a szülői szigor nem használ. Csak néz ki a koboldfejéből és fújtat. Még jó, hogy az uram nyert egy esőköpenyt, ezután abban etetjük. 🙂
A minap úgy adódott, hogy étteremben ebédeltünk. Péter úgy tekerte be a parasztcsorbát, hogy csoda volt nézni, a rakott krumpliról nem is beszélve. Életében ekkor lakott jól először pityókával. El kell kérjem a receptet a szakácsnénitől. Merthogy sem azelőtt sem azután nem evett olyan jóízűen.
Hozzászólások