Becsületes székely magyar emberhez illően Péter is ünnepelt a tegnap. Családilag magunkra öltöttünk a bundaruhát, s dacolva a hideg széllel elmentünk az ökumenikus istentiszteletre. Péter illedelmesen végighallgatta a fennkölt szónoklatokat, ám valahányszor a dalárda rázenditett, ő is dalra fakadt. Lehet, hogy mégis kántor lesz 🙂
Három hét kiszállás után hazaérkeztünk. Péter nagy szomomorúságára vagy örömére – nem egyértelmű. 🙂 Az elmúlt 3 hétben egy percet nem töltött egyedül, vele volt a törött kezű, ujjú, bordájú, mellcsontú, orrú nagymama és a szintén törött mellcsontú, fájós lábú nagyapa. Péter volt a lelki gondozó, én pedig a testi. 🙂
Volt sok móka, közös alvás, dalolás, mondókázás s egy csomó új játék, kacagás. Gyermekünk ismét tudott ringatás nélkül aludni, különösebb noszogatás nélkül nagyokat enni (olyan ritkaságokat sorolhatunk ide, mint 1o túrósgombóc elfogyasztása fél óra alatt). Mintha tudta volna, ezzel mekkora örömet szerez nagyszüleinek. Arcára fintorokat varázsolt, csücsöritett, összehúzta a szemöldökét, vicsoritott és fogat csikorgatott, majd miután a szőr felállt a hátunkon, huncutul nevetett. 🙂 Szóval mindent megtett a jókedv érdekében, ami péterileg lehetséges volt.
Három mozgalmas hét után erősen unalmas itthon anyával az élet. Hamar rájött, hogy az ágya felett csilingelő méhecskék, a rég nem látott játékok, mesekönyvek nem pótolják a jó társaságot.
Próbálok 3 ember helyett Péterezni, de még nem csinálom elég profin. Ahogy kikerülök a látóköréből, torka szakadtából üvölt. 🙂
Az elmúlt 5 éjszaka, amit apa nélkül töltöttünk, Péter példásan viselkedett. Maximum kétszer ébredt, különösebb erőbevetés nélkül visszaaludt.
Tegnap este megjött apa. Péter annyira megörült neki, hogy éjszaka vagy hatszor felébredt megnézni, hogy még mindig itt van-e. 😀 Kora reggel pedig úgy döntött, sürgősen be kell pótolni az elmúlt héten elszalasztott játszanivalót. Apával. Szombat reggel fél hatkor nem éppen erre vágyik az ember. Jött Misimanó, Mukimanó s egyéb mesketék, amit Péter teljes éberséggel hallgatott, az uram pedig félálomban motyogott. A helyzetet a nagyszülők mentették meg, akik egy szűk óra elteltével neszét vették a dolognak, s rögtön elkölcsönözték Pétert.
Igy esett, hogy hosszú idő után ismét elmondhatjuk, hogy szombaton reggel 8-ig aludtunk. 🙂
Enyhe lelkiismeretfurdallás kiséretében elballagtunk a patikába, s megvettük az egyik ismerős anyuka által ajánlott altató, bóditószert. Kifejezetten rosszalvó babáknak készült.
Már nem is emlékeztem pontosan, milyen az, mikor az ember nem ébred óránként. Addig osztottuk, szoroztuk az urammal, hogy ki mikor keljen fel Péterrel, hogy a nagy izgalomban elfelejtettük a gyermeknek beadni az alvást elősegitő pirulácskát. 🙂 Egy pillanatig gondolkodtunk, hogy akkor legalább mi vegyünk be egy nagyobb dózist 🙂
Péter a szokásosnál korábban elaludt. Még egyszer átismételtük a stratégiai tervet, s álomba szenderültünk. Hajnali 4-kor tanácstalanul meredtünk az órára. Hogy akkor most mi van? Péter ugyanis reggel 7-ig összesen 10 órát aludt mukkanás nélkül. Tettére azóta sem adott magyarázatot.
Péter, köszönjük neked ezt az éjszakát 🙂
Ha Péter tudta volna, miféle merénylet készül ellene, el sem alszik. Egy csillagfényes éjszaka elhatároztuk, hogy akkor most apa ébred éjszaka Péterrel, s egy tejporos cumisüveg illetve egy csőröspohár társaságában megpróbálja jobb belátásra birni a szopizást illetően.
Éjfél. Péter sir. Apa ölbe veszi, nyugtatgatja. Péter ordit. Apa cumisüveget dug a szájába. Péter köpköd és üvölt. Apa sétál, mesét mond. Péter üvölt. Anya ül az ágy szélén, türögeti a takaró sarkát és szakad meg a szive.
Másfél óra múlva Péter ismét ébred. Koncert ezerrel. Apa ringat. Anya türögeti a takarót, majd berohan a szobába. Péter szopizik, nemsokára boldogan alszik reggelig.
Hozzászólások