Csoda

Szerző: | dec 5, 2009

Holári! Jelentem, a csoda megtörtént. Tegnap délben szabadultunk.
Amikor a doktornő, mondta, hogy mehetünk, azt hittem hangokat hallok. Aztán kézhez kaptuk az elbocsátó szép üzenetet, s hát tényleg. Úgyhogy a Mikulás megtalál 🙂

Érdekes tapasztalat volt, láttam a végtelen szegénységet, amikor a magányos kisbaba után jött a szeméttelepen élő anyja, Otthon 9 testvér várta a 7 hónapos kislányt. Beszélgettem velük, adtam mindent, ami nálam volt és adható volt. Durva nagyon. Ezek után, ha bármivel is elégedetlen leszek, elverem magam.

Aztán megtanultam azt is, hogy ilyen nehéz helyzetben, jobb másokra figyelni, meghallgatni a két kisunokáját szerény körülmények között nevelő nagymama panaszait, játszani a magányos kisbabával, integetni az ablakon az injekciótól félő kislánynak.

Péternek voltak hőstettei, például nem sirt, mikor vért vettek tőle. Dicsérték is az égig. 🙂

Hazaérkezésünk után az első dolog az volt, hogy aludtunk egy nagyot ketten. Mikor Péter felsirt, hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Az éjszaka is ilyen mélyalvással telt. Csörgött az óra, Péternek kellett volna gyógyszert adjak. Épp azt álmodtam, hogy temetésen vagyok, s gyorsan kinyomtam a telefont. 😀 A gyermek egy óra múlva ébredt, azt nem lehetett nem meghallani 🙂 . A tegnap Péter valahányszor felébredt, fürkészve nézelődött, hol van, mókás volt.

Jó itthon. Még tart a vigyorgás 🙂

Csúsztatás

Szerző: | dec 4, 2009

Jaj, nem megy nekem ez a pénz csúsztatás. Annyira szégyellem magam. És olyan ügyetlen vagyok. Úgy gondoltam, majd mikor megyunk haza, adok hálapénzt vagy egy kis ajándékot azoknak az asszisztensnőknek, akik valóban segitettek rajtunk, s persze a doktornőnek. De ő teljesen egyszerű képlet, mert nem vesz el pénzt, igy valami finomsággal és egy szebbecske csokrétval megoldjuk. Ez normális, nem megalázó.
Szóval első nap nem adtam semmit, s néztem, ha ez igy megy  tovább, kiharcolom, hogy az erkélyen aludjak az ágyammal együtt 😀

Na, másnapra összeszedtem minden bátorságomat, elképzeltem, hogy bejön a nővérke, én hol állok, honnan veszem elő a csokinak álcázott pénzt, s csúsztatom be a zsebébe. Izgultam is rendesen. El is foglaltam a stratégiai helyemet jó időben, s remegő kézzel lestem, mikor nyilik az ajtó 😀

Bejött az asszisztensnő, jó nagy zsebe volt, de kár volt az öröm, mert a blúza teljesen rászorult puha testére. Hogy fogom belegyömöszkölni? Szépen lassan adta Péternek az injekciót, s én álltam ott tétován, aztán egyszerre csak előrántottam a hátam mögül a csokinak álcázott pénzösszeget, s köszönetet motyogtam. Látszott, hogy teljesen gyakorlott, ügyesen belegyúrta a zsebébe. Úgy megkönnyebültem 🙂

A második nővérkének már teljesen természetesen suttyantottam a zsebébe a suttyantanivalót.

Folytatás

Szerző: | dec 3, 2009

Tegnap olyan ügyesen elfogadtam a helyzetünket. maradunk, ameddig kell, teszük, amit kell, összeszoritjuk a fogunkat, Péter is mind a kettőt 🙂 , s kibirjuk. Mára elfogyott a nagy kitartás. Délben sirtam egyet, jól esett 🙂 Aztán, amig a kománé Péterrel volt, aludtam egy jó órát egyik barátunknál. Azóta már nem olyan sötétbarna az életünk. Meg lehet szokni az állvapisilést, a mosdó szagát, a szinte soha nem szűnő gyereksirást, azt, hogy minden reggel összeszidnak, mert nincs rend az asztalunkon, mert túl sok minden van az ágyon. Abba is beletörődtem, hogy a legújabb szabályok szerint (minden nap vannak új szabályok) csak éjfél után hozhatom be az erkélyről az összecsukhatós ágyamat, s reggel 6ra már vissza is kell tennem a helyére.
Az orvos felvilágositotta az uramat, hogy ezt mindenki kibirja, a regényekben az anyák az életüket adják gyermekükért, úgyhogy ezt a pár napot én is túlélem. Ezt nagyon kedvesen mondta, és komolyan is gondolta.

Egyébként leghamarabb jövő hét elején szabadulhatunk.

Élet a kórházban

Szerző: | dec 2, 2009

A megszületésem és a szülésem között eltelt 28 évben nem voltam kórházban. Gondoltam, ez családi vonás, s ugye ott van még az anyatej, tehát PÉter nem betegedhet meg. Hurcoltuk is mindenhova. Közgazdászkonferenciával kezdtük, aztán végiglátogattunk egy sor ismerőst, vásárolni is voltunk. Kicsit megtaknyosodott, de gondoltuk, autózunk vagy 25o km-t, aztán még utaztunk családos találkozóra, volt ott egy csomó gyerek, felnőtt, ki nézte, hogy betegek-e vagy sem. Épp 2 napra jöttünk haza, indultunk volna anyosomékhoz. Közbe Péter köhögni kezdett, beugrottunk a családorvoshoz, s hát a gyerekkórházban kötöttünk ki hörgőgyulladással. Teljesen bepánikoltam. Az uram, 1oo km-rel odébb magyarázza a számokat, mi meg Péterrel bolyongunk egy hideg kórházi folyosón.
az első sokk az volt, hogy kiderült, a kórteremben csak babaágyak vannak. MIndenki oldja meg, ahogy tudja. Billy barátunk varázsolt egy összecsukhatós ágyat, amit kizárólag éjszaka használhatok, nappal ott lapul az erkélyen, várja a MIkulást.

Az első éjszaka szörnyű volt, Péter 5 percenként ébredt, csak azt kértem, bár egy fél órát alhatnék. Van nálunk egy elhagyott kisbaba, aki magányosan sirdogál, ha éhes. S mivel az etetések nem az ő biológiai órája szerint vannak beállitva, hát elhallgatjuk szegenynek a sirdogálását órákon át. NEm vehetem fel, tiltja a szabályzat. Azt hittem ennél rosszabb már nem lehet. Másnap este kiderült, dehogynem, még lehet. EStére nagyjából elapadt a tejem, új szobatársunk került és iszonyúan fájt a fejem. Viszont a kérésem meghallgatásra került, Péter menetrendszerűen félóránként ébredt 🙂

Várjuk a szabadulást.