Supp!

Szerző: | Sze 15, 2009

Péter életében először elesett. Hasra. Pontosabban kiesett.
Anyósommal teljesen el voltunk merülve a zakuszka készitésben. Péter heverészett a babakocsiban, nézegette a feje fölött táncoló faleveleket, közben pedig magabiztosan tornászta magát lefele.  Anyósom figyelmeztett, hogy a gyermek ki fog esni. Én meg gondoltam, hogy éppen elég az, ha kukkolom a paprikahegyek mögül. Aztán egyszer elszántam magam, a kalimpáló lábait eligazitom, s bekötöm a babakocsiban. Elindultam a babakocsi fele, ám közben leesett egy hagyma, s mire felvettem a hagymát, Péter már hason feküdt a földön és orditott. Volt nagy ijedtség, lelkiismeretfurdalás. Hála Istennek, Péternek semmi baja nem esett. A landolással járó lelki megrázdkodtatást pedig szopizással enyhitettük. 🙂

Étteremben

Szerző: | Sze 10, 2009

Na jó, ez most eufemizmus. Igazából kocsma volt, ahol ebédet is szolgálnak fel. Füst nem volt. Két jó barátunkkal mentünk el ebédelni. Péter ült a székecskéjében az asztal tetején, s nézelődött. Türelmesen kivárt mindent, a levest, a másodikot, ám a desszerthez volt egy-két szava. Igy azt már nem rendeltünk. Hiába na, vigyáz a vonalaimra. 🙂

Nyaralás 2

Szerző: | Sze 8, 2009

Nyaralunk. Két napra beköltöztünk faluról városra. 🙂
Tegnap kiderült, hogy Péter nem szereti a tömegközlekedést. A dolgozdába indultunk kettesben. A 7 megállóból egyet bírt ki csendben, egyet pedig ordítozva. Az utasokra való tekintettel leszálltunk. Pár perc séta után Péter már a kenguruból is kikivánkozott. Cipeltem ölben, lógott rajtam a kenguru és a kötelező szerszámosláda a gyermek kellékeivel. Az út több mint felét így tettük meg, aztán felszedtük apát, s ő beszállított a dolgozdába. Péter mindenki nagy meglepetésére másfél órát üldögélt, szépen csendesen a kutyája fülét szorongatva.  Kétszer szopiztunk a Zsolti irodájában, s egy fél órát szundizott. Szóval jól érezte magát.

Délután babakocsiztunk kint a friss levegőn. Otthon csak a nappaliban lehet, ugyanis a döcögős utcánkat sem Péter, sem a babakocsi nem bírja meg. Így különösen ünnepélyes hangulata volt a tegnapi sétának. A párommal ketten kétfele akartunk tolni a babakocsit, gyakorlatilag cikk-cakkban haladtunk 😀 Végül lemondtam a kormányzásról, csak azt kellett eldöntsem, hogy a párom mellett haladok, a babakocsi mellett, hogy lássam a gyermeket, vagy a babakocsi előtt. Legtöbbször ez utóbbit választottam 😀