Sirás-rivás

Szerző: | jún 24, 2009

Péter jó fiú, sokat mosolyog, nézelődik, eszik, alszik. Egészen addig, mig az apja hazaér. Akkor elkezdődik a sirás-rivás, részünkről pedig a fogcsikorgatás. Na jó, nem minden délután, de az esetek többségében ez a délutáni programunk.
Meddig lehet hagyni egy kisbabát sirni? A szakirodalom szerint 15-2o percig simán. Nekünk még 3 perc is egy évszázadnak tűnik. Ülünk a konyhában, és hallgatjuk, hogy Péter zsörtölődik, sirdogál, végül ordit. A férjem ugrik fel, menne be, leintem, várjunk még. Ahogy leül, én pattanok fel, ő ültet le. Birjuk vagy 2-3 percig, aztán berohanunk. Gyermekünket nem hatja meg a nagy érdeklődés, tovább ordit.

Simogatjuk a hasát, apa fütyüli a magyar népmeséket vagy a western filmek zenéjét, attól függen mennyire vad a hangulat. Mikor apa már nem birja, bekapcsoljuk a kiságyra szerelt zeneszerkentyűt. Pétert egy kis időre lekötik a feje fölött kóválygó méhecskék látványa, de tudjuk, hogy ez nem igazi érdeklődés. Valójában erőt gyűjt a következő felvonáshoz. 🙂

A program úgy végződik, hogy apa kiosztja az észt: Fiam, mi vagyunk a nagyobbak, ránk hallgatsz, a mindenségit! Mivel Péter bagózik az ilyen felszólitásokra, ölbe köt ki. Odabújik apa nyakához, elégedetten mosolyog. Szent a béke.

Nagy utazás

Szerző: | jún 13, 2009

Kicsi Péterrel hazaérkeztünk. Jó gyermek volt, nem panaszkodhatunk, végigszundizta a 2 órás utat. Úgy fel voltunk pakolva, mint Málhás Margaretta, hoztuk a két hónap alatt összegyűjtött cuccainkat, többek között egy kutyát. Szerintem, ha látott ismerős, azt gondolta, hogy anyósomék végleg elköltöznek a városból 😀
Az első napokban Péter tojt az alkotmányra, minden addigi szabályt felrúgott. Összevissza evett, aludt és leginkább sirt. Az apja kétségbeesetten kérdezte tőlem, hogy ez most mit jelent, miért sir. Én sem voltam sokkal okosabb, mint ő, ezért gyorsan felpakoltuka gyermeket, s kivittük sétálni. El is aludt tátott szájjal, s be is esett a szájába egy apró virágszirom. Lett is nagy ijedtség. Hazafele jövet pedig rászállt az arcára egy méhecske. Csupa kaland itthon az élet.

Vendégségben

Szerző: | jún 6, 2009

Az első babázós heteinket anyósoméknál töltjük. Errefelé az a szokás, hogy rögtön az első hetekben meglátogatják a kismamát és hoznak enni. Anyósomnak annak idején 125-en hoztak enni 6 hét alatt. Nálam azért nincs akkora tömeg, de átlagban a napi 2-3 rend látogató kijön. A társadalmi szolidaritásnak e formája 30 év alatt annyiban változott, hogy nem elkészitett reggelit, ebédet vagy vacsorát hoznak, hanem a hozzávalókat. Igy alakult, hogy számtalan házityúk élettelen teste van lefagyasztva a hűtőszekrényben, a pincében lapul a leveszöldség. De kaptunk rizset, olajat, lisztet, mindenféle laskát, cukrot, finomabbnál finomabb süteményeket (olyan ritkaságokat, mint pl. hólabda), rengeterg virágot. Úgyhogy el vagyunk látva.