Különleges ez az időszak. Mindent úgy élek meg, mintha egy időre ez lenne az utolsó. Voltunk a párommal az erdőben sétálni, vittük Szimatot is, a környék legbolondosabb magyar vizsláját. Csuda jó volt bemenekülni a tölgyek alá a hőség elől. Szimat vigan nyargalászott az avarban, mi pedig kószáltunk a fák között. Néha megpihentünk egy-egy csutakon. Olyan jó boldogságérzés volt. Közben arra gondoltam, jövő hétvégén lehet már nem támaszthatjuk a kövér fák törzsét 🙂
Soha nem voltam álomszuszék, de az utóbbi időben nagyon eluralkodtak itt a környéken az álommanók. A legváratlanabb helyzetekben bukkannak fel, és telepednek rám. Sokszor csak arra tudok gondolni az álom és az ébrenlét határán, hogy csak most ne kelljen szülni. Történhet bármi, csak előtte alhassak egy jót 🙂
Egy hetet lapultam, vártuk, hogy mi lesz. Azért persze nem ültünk tétlenül. Szépen hazaszöktem 2 napra. Izgultam is titokban, hogy ha bármi történik… De nem történt semmi, hála Istennek. Jól összedobozoltam a dobozolni valót, vasaltam az uramnak egy hétre való inget, besétáltam a dolgozdába, s Magdussal is ebédeltem egyet. Szóval minden fontos dolgot elintéztem 🙂
Ma ismét voltunk orvosnál. Akkor kezdtem el izgulni, mikor anyósom úgy búcsúzott apósomtól, hogy ha bent kell maradjunk, majd hivlak. Gondoltam, ennek fele se tréfa, mégis csak össze kellett volna rakjam tegnap este a kórházi táskámat. 🙂
Aztán kiderült egyelőre aggodalomra semmi ok. A szívhang rendben volt, s a köldökzsinór bajos része sem látszott. Most vagy a gyermek takarta el, vagy már nincs is. Majd kiderül. Már a császár sem biztos 🙂 Ennek örömére hazafele megettünk egy fagyit, s délután kicsit dolgoztunk a kertben. 🙂
Természetes szülést szeretnék. Már jó idejében tisztába tettem magam a vajúdással kapcsolatban, konzultáltam szülésznő anyósommal, beszereztünk egy vajúdólabdát, elterveztük, hogy majd itthon, együtt, amig lehet, hűségesen iszom a gyógyteákat. A császármetszésről szóló fejezeteket mindig átugrottam a kismama könyvekben. Most legalább lesz, mit olvassak lyukas óráimban.
Ismét voltunk orvosnál. Úgy alakult, hogy nem láthattam az ultrahangos képernyőt, ezért anyósom és az orvos arcából próbáltam olvasni. Mikor hümmögtek, kicsit aggódtam. Végül kiderült, Bandikó jól van, magzatviz is van bőven, még mindig menetirányban fekszik, a méhlepény is ok, azonban a köldökzsinórral van valami macera. Talán egy csomó. Nem lehet ezt pontosan látni. S a szivhang sem a legtökéletesebb, néha le-le ugrik. Szóval jobb félni, mint megijedni. És ha vészhelyzet van, akkor császármetszés lesz.
Lakóhelyünktől 90 km-re fogok szülni, anyósos szülés lesz. 🙂 A kiirt időpontig még 3 hét van. Ezt a 3 hetet én napról napra beterveztem, rengeteg tennivalóm van, ami vagy most csinálok meg, vagy soha. Ehhez képest az orvos azt mondta, el ne mozduljak innen, mert ha bármi rendellenesség van, futni kell a kórházba. Kértem egy hetet, 4 napot, 3-mat, 2-őt. Csak annyit, amig elrendezem a dolgaimat. Magdushoz is el kell jutnom, a dolgozdába is, és otthon… . Végülis a döntést rámbizta, s hozzá tette, ha bármi történik… S nem fejezte be a mondatot.
Most próbálok mindent elengedni, kitörölni az agyamból a jövő hétre megirt, napra lebontott tennivalóimat. Nehéz, de tudom, mi a tét.
Nagyjából ez az utolsó három kivánságom még szülés előtt. S mivel lassan inditjuk a visszaszámlálást, elkezdtük valóra váltani a “nagy álmaimat”. Tudtuk, hogy x kocsmának van nem dohányzó szalonja. Tegnap estére foglaltunk asztalt, beszerveztük a barátokat, minden készen állt. Érkeztünkkor kiderült, hogy az irodalmi kávéház (hogy egy kicsit eufemizáljuk a helyzetet) nem dohányzó terme tegnap estére átmenetileg dohányzó lett. Méltatlankodtam a pincéreknek, mutattam a pockomat, de a tekintetükből tisztán és világosan ki lehetett olvasni, hogy kismamáknak nem ildomos ilyen késő esti órában efféle helyeket látogatni, s egyébként sem én vagyok a célközönség, hanem a sok-sok sört ivó egyetemista. Nem volt mit tenni, elindultunk baba-mama barát vendéglátóipariegységet keresni. Végül egy pizzázót neveztünk ki kocsmának 🙂
Hozzászólások