Szerző: Pelusss | okt 22, 2008
Megkaptuk az első adag szakirodalmat. Egyrészét ajándékba, a másikat kölcsön. Hazaérek a munkából, a férjemet az ágy szélén találom, elborzadva nézegeti az egyik képeskönyvet. A sejteknél tartott épp, nézegette a gazdagon illusztrált oldalakat, s nem jött hogy higgye, abból a gusztustalan színű bolyhos akármiből lesz a gyermek, s hogy ez mind bennem lakik, meg benne. „Enyhe undort” érzett és „bizonytalanságot a jövőre nézve” – idézet tőle. Javasoltam, ugorjunk egy nagyot, s nézzük meg a könyv végét. A szülés képekben című rész még inkább súlyosbította a helyzetet. Gyorsan összecsuktam a könyvet, s eltettem jó messzire. Elég egyelőre barátkozni a gondolatokkal, ráér vizuálisan szembesülni a tényekkel.Én nagy élvezettel vettem kézbe a könyvet. Először a lelki oldaláról olvastam. Röpke egy perc alatt két fontos dolgot tudtam meg: 1. minden anya aggódik a gyermeke életéért, és legszívesebben ultrahangot szereltetne magára, hogy lássa, minden rendben van. 2. minden babát váró nő marcangolja magát, hogy vajon fogja-e őt a férje pocakosan szeretni. Mivel a kettő közül egyik sem merült fel ezidáig bennem, így ezt a könyvet is jó messzire eltettem. Bár mióta elolvastam, nem hagy nyugodni a két gondolat. Nem akartam, hogy rámszakadjon az összes többi lelki nehézség, jobb ez így, élni a paradicsomi gondtalanságban, s jól érezni magam.
Szerző: Pelusss | okt 22, 2008
Az interneten annyi minden van, de nem akarok olvasni. Nem akarom tudni, milyen veszélyek leselkednek rám. Minden héten egyszer elolvasom, hogy mekkorák vagyunk. Persze itt is tévedtem 2 hetet, látszik, hogy teljesen járatlan vagyok. Számomra az volt a logikus, hogy a fogantatás pillanatától számoljuk a heteket. Az orvostudomány pedig az utolsó ciklus első napjától kalkulál. S így tudtam meg 7 hetesen hogy 9 hetes a kisbabánk.Ma voltam orvosnál. Láttuk. Dobog a szíve. Az orvos szerint a hátrafele forduló méhem miatt fájtam az elején és még fájni fogok egy darabig. Van egy kicsi nehézség, kell szedjek hormont, progeszteront, mert burokleválás lépett színre. Az orvos szerint nem visszafordíthatatlan. Bizom benne, ezért nem is kerestem rá a neten, hogy mivel járhat.
Annyira csoda volt az egész. Ahogy láttuk, hogy bennem van és hogy él. Minden nap megerősödik bennem, hogy ez tényleg egy csoda, egy ajándék, amit ki sem érdemeltünk, és megkaptuk, csak ki kellett várni az idejét. Hányszor hittük azt, hogy soha nem fogjuk megtapasztalni. Így utólag árulásnak látom a szomorkodásunkat.
Szerző: Pelusss | okt 22, 2008
Ma elmondtam Magdusnak. Márcsak a pálinka miatt is. A kedd a mi ünnepünk. Rendszerint délután 5-re érkezem, akkor már meg van terítve az asztal, két rend tányérral, poharakkal, szalvétával. Ki van töltve a likőr, általában meggylikőr, de van, amikor konyakot iszunk. A második fogáshoz vörösbor dukál, pontosabban merlot. Utána jöhet a habos kávé teasüteménnyel. Közben megbeszéljük a világ dolgait. Az előző két kedden fejfájásra hivatkozva lemondtam az alkoholt és a kávét. S hogy Magdus ne kezdjen el aggódni a keddi fejfájásaim miatt, hát elmondtam neki az igazat. Aki őt ismeri, csak az tudja igazán, mennyire tud örülni. Boldog volt. Azt akarja megérni, így túl a nyolcvanon , hogy láthassa a gyermekünket. Én bizom benne, hogy nemcsak az első gyermekünket foghatja a kezében.
Szerző: Pelusss | okt 22, 2008
Megvan az első jel. Hányingerem van. Eleinte azt hittem, a szombat éjféli hagymás zsíros kenyér mellékhatása, de mivel hétfőn is tartott, hát örültem neki. Mára már elmúlt. Közben egyre hisztisebb leszek. Teljesen váratlanul tudok örülni, s ugyanilyen hirtelen dühbe gurulni. Ma déli 12-ig négyszer voltam felhőtlenül boldog: kora reggel, mikor olvastam egy jó cikket, másodszor, mikor megtudtam, hogy Czakó Gábor tart előadást a városban, harmadszor, mikor a biztosítónál rátették a pecsétet a papiromra, s negyedszer, mikor megláttam a páromat. Mind a négyszer tapsikoltam (na jó, a biztositónál csak diszkréten, bár elemi kényszert éreztem, hogy a néni nyakába boruljak). És legalább ennyiszer bosszankodtam. Hergelnek a kollégáim. Szegények, ugyanazt csinálják, mint eddig: teszik a dolgukat, engem mégis fel tud húzni egy ujjlenyomat az üvegasztalon, a hangos zene vagy a túl sok kérdés.Tegnap egész nap az volt az érzésem hogy a levegőbe emelkedek. A hasam egy hőlégbalonhoz hasonlított leginkább. Egész nap nem bírtam enni csak gyümölcsöt. A kozmetikusom megkérdezte, hogy babát várok, hogy ennyire fel vagyok puffadva? Hebegtem-habogtam. Szerintem rájött a helyes válaszra, csak tapintatos volt, s nem firtatta az ügyet. Ma eszembe jutott, hogy a puffadásra a megoldás a köménymag tea. Evés előtt fél órával egy nagy bögrével meg kell inni. Nekem bejött.
Szerző: Pelusss | okt 22, 2008
Megvan az első jel. Hányingerem van. Eleinte azt hittem, a szombat éjféli hagymás zsíros kenyér mellékhatása, de mivel hétfőn is tartott, hát örültem neki. Mára már elmúlt. Közben egyre hisztisebb leszek. Teljesen váratlanul tudok örülni, s ugyanilyen hirtelen dühbe gurulni. Ma déli 12-ig négyszer voltam felhőtlenül boldog: kora reggel, mikor olvastam egy jó cikket, másodszor, mikor megtudtam, hogy Czakó Gábor tart előadást a városban, harmadszor, mikor a biztosítónál rátették a pecsétet a papiromra, s negyedszer, mikor megláttam a páromat. Mind a négyszer tapsikoltam (na jó, a biztositónál csak diszkréten, bár elemi kényszert éreztem, hogy a néni nyakába boruljak). És legalább ennyiszer bosszankodtam. Hergelnek a kollégáim. Szegények, ugyanazt csinálják, mint eddig: teszik a dolgukat, engem mégis fel tud húzni egy ujjlenyomat az üvegasztalon, a hangos zene vagy a túl sok kérdés.Tegnap egész nap az volt az érzésem hogy a levegőbe emelkedek. A hasam egy hőlégbalonhoz hasonlított leginkább. Egész nap nem bírtam enni csak gyümölcsöt. A kozmetikusom megkérdezte, hogy babát várok, hogy ennyire fel vagyok puffadva? Hebegtem-habogtam. Szerintem rájött a helyes válaszra, csak tapintatos volt, s nem firtatta az ügyet. Ma eszembe jutott, hogy a puffadásra a megoldás a köménymag tea. Evés előtt fél órával egy nagy bögrével meg kell inni. Nekem bejött.
Hozzászólások