Vakációs

Szerző: | feb 8, 2016

Dióhéjban:
A vakációra elosztottuk a gyerekeket a nagyszülők között. Borcsát elszállítottuk Zilahra. Megünnepeltük a mama szülinapját a gyerekek kívánságára egy bagolytortával, hazafele felvettük Mamikát az állomásról, aki másnap Péterrel elvonatozott Csíkba.

Dinyehéjban:

Péntek este érkezünk Zilahra, Péter rögtön indulna Csíkba. Most. Szülinapot, tortát emlegetünk. Elül a vihar. Másnap délben az utolsó morzsákat csipegetjük a tortából, mikor ismét indulni akar. Máris. Megvolt a szülinap, mehetünk. Figyelemelterelésként látogatóba megyünk. Vasárnap derűsen ébredünk, Péter ismét rögtönazonnal indulna Csíkba. Templomozással ütjük el az időt. Végre délben Kolozsvár felé vesszük az irányt. Hosszú kilométereken át megy a meccs, hogy az állomáson a fiú nem ül fel egyetlen Csíkba menő vonatra sem, még egyet alszik az ágyában. Hétfő reggel indulásrakészen kipattan az ágyból. Még mindig kell várni. Délig.

 

Eredetmonda

Szerző: | feb 8, 2016

Borcsa:
– Péter, tudod mi félig Dáczok vagyunk s félig székelyek.

Nyúlebéd

Szerző: | feb 8, 2016

Borcsa heteken át áradozik a nyuszihúsról. Merthogy az a kedvence (soha nem kóstolta). Sóhajtozik az ebéd felett: Ó bárcsak nyuszihúst ehetnénk.
Tegnapelőtt teljesült a kívánsága. Nem hajlandó megkóstolni sem. Mikor emlékeztetjük a hetek óta tartó nyuszibeszédre, így szól:

– Az rég volt, azóta megváltozott az ízlésem.

😀

Szakmás

Szerző: | feb 2, 2016

Borcsa: – Apa, te értesz a számokhoz, mert kozmetikus vagy.
Apa: – Igen, közgazdász.

Álomba ringató áhítat

Szerző: | jan 25, 2016

Péntek este 7-re ökumenikus áhítatra mentünk. A fiúk külön, a lányok külön ültek, ahogy az meg van írva a református templomunkba. Péter  elvándorolt az apjától a másik sorba, a legelső padba. Ájtatosan hallgatta a prédikációt, egyre nagyobbakat pillantott.
Egyszer nézem, s nem látom a fiút. Az áhítat végéhez közeledtünk, a pap minden mondat után tartott egy kis gondolkodási szünetet. Az első szünetben felharsant Péter horkolása. Be volt dugulva az orra, ezért jó hangosan repesztette. Minden szünetben zengett a templom. A röhögéstől fuldokolva csendesen kértem a Jóistent, zendítsen rá a gyülekezet valamelyik zsoltárra, s Péter le ne essen a padról, mert azt már nem bírnám ki. Fél szemmel láttam, hogy az uram a padra borul, s a feje enyhén rázkódik. Borcsa az ölemben ült, s nem túl halkan megkérdezte: – Anya, miért mozogsz?