Borcsa tüszög
Borcsa: – Anya, képzeld el, tüszögtem az oviban és senki nem mondta, hogy egészségedre. Még Péter sem. Ezek a gyerekek gonoszabbak, mint gondoltam. 😀
Fodrásznál
Már indulni kellett volna, de még javában tombolt a meccs. Hogy ki miért hisztizett, már nem emlékszem. Mentő ötletem támadt: menjenek kettesben a fodrászhoz. A lelkesedés leírhatatlan, gyorsan kapkodják magukra a cuccokat. Péter zsebébe pénzt gyúrok. Lekísérem őket az utcavégéig, kézenfogva átmennek az úton. Megegyezünk: nem mehetek be, ők majd mindent elintéznek, Péternek egy nyírás, Borcsának egy fonás.
20 perc ácsorgás után mégis bemegyek. Borcsa szája be nem áll, Babi élvezi (mértékkel valóban élvezhető, sajnos az urammal már túl vagyunk adagolva). Alakul a fonás, Borcsa sírna, hogy fáj, de nem teszi, kényszeredetten mosolyog a türköben. Péter is sorra kerül. Ahogy megérkeztek, fizetett, úgyhogy már csak a cukorka van hátra.
Hazafele arról diskurálunk, hogy apa mit fog szólni a gyönyörű frizurákhoz. El fog ájulni – egyeznek meg a gyerekek.
Családi hétvége otthon
Bekuckózni jó. Lángost eszegetni, ülni a fonnyadozó karácsonyfa alatt, legózni, kártyázni és társasozni. Havat lapátolni, jégdarabokat cipelni. Elgyalogolni a templomba, hideg kezeket melegíteni. Forró húslevest kanalazni, hercegnőkről értekezni. Fodrásztól csudaszép frizurákkal hazatérni. Ez jó.
(Közben ment a családi nagyüzem, főzés, örökös ruhapakolás, hétvégi takarítás – csak semmi panasz: Péter kiporszívózta a gyerekszobát és a folyosót.)
A színház
A lenti előzmények után a gyerekek lelkesen, a felnőttek kissé aggodalmaskodva érkeztek a színházba.
Péter, mint kezdő kultúra kedvelő, nem volt hajlandó elfogadni azt az apró tényt, hogy helyre szóló jegyünk van. El is foglalt egy széket az utolsó sorban. Mire a népek megérkeztek, sikerült csendesen visszaülni a helyünkre.
Az első felvonás alatt két gyerek ült a földön a két sor között. Természtesen mind a kettő a mienk volt. Borcsával nem volt gond, őt észre sem lehetett venni, viszont Péter leheveredett, dobolt a lábával, bulizott, ha a zene úgy kívánta. Minden porcikájával átadta magát a műélvezetnek. A figyelmeztetés hatástalan maradt. Elhatároztam, szünetben hazamegyünk.
Szünetben megszépültek az emlékek, Péter fogadalmat tett, hogy soha többet nem dobol a lábával, ám azt nem ígérte, hogy nem ül a földön. Maradtunk. A gyermek tényleg csendesen kibírta a darab végéig. Viszont akkor már Borcsa álmos volt, követelte, hogy menjünk haza. Csalódott, több királylányra számított. Itt csak egy volt, s az is a végén került elő.
A darab végén Péter megállás nélkül tapsolt és önfeledten örült.
Két alvómanót szállítottunk haza, Péter a nappaliban aludt ruhástól.
Megvolt az első színházlátogatás.
Színház előtt
A színházba menő nap úgy indult, hogy reggeliben értesültünk arról, hogy aznap zárva az óvoda. Nem volt mit tenni, négyesben indultunk dolgozni. Délig nálam volt az aprónép, majd az apjuk munkahelyét vették ostrom alá. Apa kitűnően védte ki az édességajándékokat, előre szólt a kollégáknak: nem ettek semmi normálisat a gyermekek, ne tömjék édességgel. Egy valakinek nem szólt. Tőle egy óriási tábla milkával érkeztek. Ebédidőben Péter ügyesen kiválasztotta a menüt, nem kóstolta meg. Mikor visszaértek az irodába, megéhezett. Ismét le az alagsorba. Kikért egy káposztát, megnézte, megnyalta, oszt jóllakott. Apa idegei elég borzosak voltak.
Hazafele indultunk, mikor Péter eltűnt, seperc alatt otthagyta az apját és Borcsát az iroda előtt. Hogy merre rohant a több szintes épületben, nem lehetett tudni. Talán kiment az utcára a többi iskolással együtt. Én az utcán kerestem, az uram az épületet fésülte át. Borcsa közben ügyelt magára, hogy ne vesszen el. Természetesen a konyhán találta meg, a szakácsnénik tömték.
Délután alvás nem volt, viszont volt pár meccs. Emlékezetesnek számít a Borcsa színházi szerkójára vonatkozó cirkusz, ami két napon át ütötte fel a fejét.
Folyt. köv.
Hozzászólások