Szerző: Pelusss | jún 8, 2015
Kedélyesen vacsoráztunk. Hirtelen ötlettől vezérelve, Borcsának is töltöttem egy bögre aludttejet. Ekkor jelentette be, hogy elköltözik. Soha nem értjük meg őt, mert ő nem kért aludttejet, csak megemlítette, hogy szereti. A városba megy, tömbházban fog lakni, s nem fogunk hiányozni neki. Soha-soha. Ne szóljunk hozzá, mert ő most szomorú, esetleg Apa tudná megvigasztalni. Apa nincs itthon, nem is fogja hazavárni, most rögtön megy csomagolni.
Egy darabig szöszölt a szobájában, majd hangos köszönéssel kiviharzott a házból. Mi tovább vacsoráztunk. Péter a nappaliban tett-vett. Nemsokára visszajött, s megkérte Pétert szóljon már nekünk, hogy elköltözött Amerikába. Ajtóbecsapás. Ki. Pétert nem hatotta meg a dráma. Játszott tovább. Néhány perc múlva ismét beviharzott, s nyomatékosan kérte Pétert, ismertesse a felnőttekkel a helyzetet. Péter megtette.
Borcsa mezítláb baktatott a kavicsos úton. Nem kíván elbúcsúzni senkitől, s nem fogunk hiányozni neki egy percig sem. István szomszéd megneszelte a dolgot, s szomorúan átkiáltott:
– Ne menj el, Borcsa! Ne menj eeeeeeeeeeeel!
A leányt meglepte a szomszéd váratlan felbukkanása, elmosolyodott, s nem ment el.
Szerző: Pelusss | jún 5, 2015
Szerdán érkezett haza a sereg. Egyenesen a Péter foglalkozásaira mentek, majd otthon köhögtek tovább. Csak estefelé találkoztunk. Akkora boldogság volt, csuda, hogy elbírtuk. Péter beszélt egyfeszt, ontotta magából a mondatokat, történeteket. Borcsát leteperte a láz, így ő kevésbé volt eleven. Piri mamát leteperte a kétségbeesés, hogy pontfix nála lettek betegek a gyerekek. Így lelkisegély szolgálatot is működtettünk.
A kényszervakáció még tart, köhögés s egyéb járulékos bajok miatt Mama itthon pesztrálja őket.
Szerző: Pelusss | jún 5, 2015
Otthon másként hetet tartottunk az urammal, a gyerekeket a nagyszülőkhöz postáztuk. Alhattak délig, eprésztek, nyúzták Szimatot. Gyereknapon voltak, ami valójában nem gyereknap volt, de nekik úgy tűnt. Minden kellék meg volt hozzá: vattacukor, fagyi, kézműveskedés. Büszkén villogtatták az általuk gyártott napocskát és katicabogarat. Péter szorgosan kapálta paradicsomot, ritkította a petrezselymet, gyomlálta a virágágyást. Borcsa is minden alkalommal önként dalolva ajánlotta fel két szorgos kezét, de mire a tett helyszínére érkeztek, elbogárzott. Volt egy csomó fontos dolga. A hét fénypontja a lepkemúzeum meglátogatása volt. Apjuk pár évtizeddel ezelőtt látta a tárlatot. A gyerekeket elvarázsolta, nem győzték itthon meélni az orrszarvú bogarat, a nappali pávaszemet, s egyéb válogatott fajtákat.
Ez alatt az Otthon másként hét keretében kitakarítottuk a házat, helyrepattintottuk a kertet, s ketten kétfelé utaztunk. A filmekről lekéstünk, viszont lelkiismeretfurdallás nélkül túlórázhattunk.
Szerző: Pelusss | máj 19, 2015
Szerző: Pelusss | máj 19, 2015
Péter magányos pillanataiban felkapálta az uborkaágyást. Kár, hogy már ki volt bújva. Sűrű bocsánatkérések közepedte mentettük a menthetőt.
Még ki sem hevertük az uborkás ügyet, mikor másnap gyanútlanül ballagtam fel a kertbe, s észrevettem, hogy a murokágyás szélén csinos kis sor kanyarog. Vallatásra került sor. Borcsa drámai felvezető és hangos zokogás közepedte vallott: kizárólag a jószándék vezényelte, elterelte a csigákat, hogy ne zabálják fel a murokmagot. “Anya, hiszen tudod, a csiga kártékony állat.” Persze. Tudom. Tíz perccel később, immár megnyugodva, hozzátette:
– Hála Istennek, nem ástam minden ágyásba csigajáratot.
Tényleg hálásak voltunk. 😀
Hozzászólások