A húsvétot Csíkban ünnepeltük, úgy ahogy ezt szoktuk. Borcsát megzavarta a hó, folyton kérdezte, hogy ugye akkor nemsokára itt a szülinapja (decemberi), merthogy havazik. Időnként megkérdezte: Anya, biztos, hogy még mindig húsvét van?
A fiú locsolt. A csokitojások zabálódtak. A barátok látogatódtak. Igaz, köhögés miatt a legkisebbek látogatását egészségesebb alkalomra halasztottuk.
Jó volt otthon. Együtt.
Nagyhét van. A dolgozdás kereszt nehéz. Égig ér a munka a hivatalban. Felváltva túlórázunk az urammal. De igazából minden nap kellene. Dúlnak a harcok itt bent. Napok óta feszülünk.
Havas szélben baktatunk haza az oviból. A nagycsütörtöki misét lekéstük.
Pörög az agyam. Nem sikerült betolnom a munkás fiókot, szerteszét benne minden. Közben kinyílt az otthoni ajtó: pakolni kell, holnap Csíkba utazunk. Lassan egy hete laskán élünk. Ma a változatosság kedvéért bundás kenyeret sütök. Hamar megy az is. Nem eszi meg senki. Borcsa azt szeretné, ha rajzolnék vele, Péter autósboltost játszana velem. Apa dolgozik. A porcicák ugrándoznak. Tortát szeretnék sütni.
Azon kapom magam, hogy már harmadszor magyarázom a gyerekeknek, hogy nehéz hetem van, fáradt vagyok, hagyjanak. Nem élet ez így. Biztos lesz feltámadás.
Apa reggel a fiú biciklijét s a lány rollerjét az ovi udvarán hagyta. Azzal elment a világba.
Zárórára érkeztem az oviba, vígan indultunk neki az előttünk álló útnak. El is jutottunk a játszótérig. Lassan szürkülödött, Borcsa éhes lett, de Péter nem mozdult volna. Alkudoztunk néhány kört, majd Borcsával hazaindultunk. 3 gyerekhátizsákot, 1 rózsaszín rollert, s a saját táskámat cipeltem, Borcsa kezét fogtam. Át is megyünk a kishídon, Péter ránk sem hederít. Borcsa zokogni kezd: Pétert nem hagyhatjuk itt. Mi lesz vele? Kár, hogy a fiú egy cseppet sem aggódik. A bolthoz érve, beküldöm a leányt, vegyen banánt magának. Ügyesen boldogul. Közben Péter a távolból megneszeli a boltügyet, azonnal utolér.
Bevágtat a boltba, kiszolgálja magukat két meglepis pufuleccel. Ha ez az ára a hazamenésnek, hát legyen. Tévedtem, ez nem ára semminek. Péter vissza akar menni a játszótérre. Megyünk az úton lefelé, nyitott kabátban, fél hét felé. Elől én felmálházva, mögöttem Borcsi banánt majszolva, a sor végén Péter zokogva. Gyűl a nép a kapukban. Kedvesen köszönünk, kérdés nélkül mondjuk a választ: mert nem akar hazajönni.
Az őz mentett meg. Az útról láttuk a házunk közelében a dombon. Spuri haza, hátha ott találjuk. Iszkoltunk is fel a hegyre, málhástól (már 2 biciklivel megrakodva). Nem találtuk ott. De hazaértünk.
Péter jól meggyúrta a darálthúst, elkészítette a gombócokat, Borcsa felseperte az ablak alatt a katicákat. Így könnyű.
Egy nap apa hazaállított egy csodaszép terepjáróval. Nagy nehezen sikerült Pétert meggyőznünk, hogy nem ovibajárás céljából áll a kapu előtt a járgány. Vigasztalásképpen tegnap délután felkerekedtünk, s barangoltunk kicsit a ház hátánál a dombok közt. A fiú szerfelett élvezte a kalandot. A lány végül nem hányt.
Szóval ahogy mentünk mendegéltünk, s mondogattuk, hogy ide gyalog is el tudunk jönni az első szabad napsütéses szombaton, hát ott legelészik mellettünk 9 darab őz. Azonnal megálltunk. Hosszú ideig bámultuk egymást. Lassan továbbgurultunk. Volt héja, mátyásmadár, szarka ezerrel. És sokan mások. Be kell szereznünk egy madár lexikont. Kuli bácsinak biztos van. 🙂
Egy reggel Anya ül a dolgozdában, gyártja a gyártanivalót, s azt hiszi, otthon minden rendben. Csörög a telefon, fél órával később, mint szokott. Már hallja is a hites ura szokásos reggeli mondatait: minden jól ment, reggeliztek, a pirulát mindenki beszedte, oviban vannak. Hát ebből ma reggel csak az “oviban vannak” rész volt igaz. A szokásos fél órás készülődésből másfél óra lett. Az uram feldúlt hangjából egyből megértettem: a pirulát nem szedte be senki, a reggeli malackodás volt, s a fiú tempója mellett a csiga versenymotoros lehetett volna.
Péter nem akart semmit, amit felnőtt szempontok szerint akarni kellett volna. Borcsa pedig rájött, hogy nem tud oroszul. Bruhaha. Apa sem tud. Bruhaha. Ki fogja őt megtanítani? Bruhaha. Apa tűrte ameddig tűrhette. De amikor az autónál kitört az x-edik számú palotaforradalom, kitátotta a száját. Csapkodva, jó hangosan cserélte meg a gyereküléseket. (Tegnap rossz sorrendben tette vissza – Péter szerint). Emberből van ő is.
Ui.: Jövő héten egy órával korábban kelünk.
Hozzászólások