Szerző: Pelusss | jan 3, 2015
Csíkban nagy hó várt és hideg. Örültünk, hogy végre igazi tél van. Lehet disznót vágni és szánkózni. Sokat nem unatkoztunk. A napi két látogatás megvolt. De legalább majdnem mindenkivel találkoztunk.
Az angyal nagyon rendes és kreatív volt. Borcsát egy gyönyörű kétszintes babaházzal (mozgatható falak, nyitható boltíves ajtók, erkély), Pétert pedig egy szintén emeletes, lifttel ellátott garázzsal örvendeztette meg. Mindez fából, az öcsémtől. Dolgozott is éjt nappá téve, hogy meglegyen. Tudjuk, ezermester. Együltükben 4 órát játszodtak vele. Rekord.
Borcsa a helyszínen kitalálta, hogy ő Mamikáéknál marad. Nem bántuk. Az ünnepek végére belefáradtunk az utazásba. Ennek tulajdonítható, hogy a gyerekek percenként vesztek össze. Borcsa szája be nem állt, egyfeszt provokálta a fiút. Péter pedig teljes erőbevetéssel válaszolt a kihívásra. Jót tesz mindenkinek a távolság.
A házszentelést még megvártuk. Az utóbbi napok rosszevő Péterje rögtön megéhezett, mihelyt a papbácsi belépett az ajtón. Morcosan ült a karácsonyfa mellett.
Jól megpakolva indultunk haza. Itthon is van hó, domb és szánkó, Gausz nem halt bele a magányba. Keződnek a hétköznapok.
Szerző: Pelusss | jan 3, 2015
Karácsony másodnapján meglátogattuk a rokonságot. Péter kihasználva a szülők beszélgetős elfoglaltságát, korlátlanul zabálta a szaloncukrot, s a válogatott krémes süteményeket. Ezen a napon tudtuk meg, hogy a fiú kívülről fújja a Mennyből az angyalt. Annyira örültünk.
Borcsának komoly ünnepi repertoárja volt, angol és magyar nyelven. A kedvenceim „A Kisjézus megszületett örvendjünk / Elküldötte szentes fiát Istenünk” valamint a „Fingóbel, fingóbel, karácsonyi fingóbel” kezdetű örökzöld. Hiába, a vér nem válik vízzé.
A hasmenés másnap kezdődött. Petinél. Pont mint a víz. Mellékhatása Nagy Morc volt, ezért erőszakkal kellett a fiúba tuszkolni a válogatott szereket. Sokáig tartott. Öt útszéli kakálós megállóval érkeztünk haza. Felkészültem a megfázásra. Itthon kúráltuk tovább a fiút. 24 óra itthon tartózkodás után, minden kórházas eshetőségre számítva, két rend fiúpizsamával megrakodva Csíkba indultunk.
Szerző: Pelusss | jan 3, 2015
Péterrel mentem templomba. A gyermek lelkesen készült, önkéntesen jelentkezett. Ez természetesen nem volt garancia semmire. A feltűnés elkerülése végett a templom hátsó felében foglaltunk helyett, közvetlenül egy oltár mellett. Mint kiderült kitűnő választás volt, Péter szerzett egy térdeplőpárnát, feje alá tette, s leheveredett az oltárlépcsőre. A gyönyörű karácsonyi énekek lassan álomba ringatták. Némi szunyózás után mellettem ébredezett. A motoros bácsi szaloncukrot és narancsot adott. Ünnepi mise volt.
Szerző: Pelusss | jan 3, 2015
Az ünnep szombatjára összejött a család. A gyerekek már 4 napja készítették elő a terepet a nagyszülőknél. Nagy volt a viszontlátás öröme. Együtt készülődtünk az ünnepre. Ekkorra már Borcsa is megértette, hogy karácsonykor nem az ő szülinapját ünnepeljük, hanem a Kisjézusét. December elején ez még nem volt egyértelmű.
Sakkoztam az angyalt rendesen. Lejárt a biztonságos délutáni szundik ideje. Péter és Borcsi csak az oviban alszik. Más megoldást kellett találni. Miki tata délután a műhelyben beállította a fát, ráaggatta a szaloncukrokat. Estére testületileg templomba készültünk. Elsőnek indultunk. A tervezettnél tíz perccel korábban. Ez pont elég volt arra, hogy a család hátramaradt 4 tagja kiangyalkodja a fát.
A templomba túl korán érkeztünk, ahogy illik ilyenkor. A karzaton ültünk és vártunk. Fél órát. Meglepő módon békésen. Az aggodalmaim, miszerint az istentisztelet kezdetekor el kell hagynunk a templomot, szerteoszlottak. Mindenki jólnevelt volt. Borcsa az apja kebelére hajtotta fejét, s mély álomba szenderült. Péter nemigen tudta eldönteni, hogy ki mellett üljön, ez okozott némi gyúródást. Időnként Miki tatához akart menni, máskor pedig haza. A vizet mind megitta. Csendeséjre Borcsa is felébredt, Péter elcsendesedett. A sötét templomban az adventi koszorú fényénél meghatódva dudorásztuk a dalt.
Istentisztelet után keresztapának örült a gyerekhad, olyannyira, hogy Péter nagy izgalmában elbogárzott a sötétben. Kétszer is. Nem volt egyszerű a tömegben rátalálni.
Az angyal megjött. Úgy látszik jók voltunk.
Ui: Itt jegyzem fel az utókor számára, hogy Szenteste Peti 7 darab töltöttkáposztát vacsorázott.
Szerző: Pelusss | dec 22, 2014
Piri mamával betrappoltunk az oviba. Apa dolgozott, Miki tata parkolt. Némi meglepetés után a gyerekek magukra öltötték az ünneplőt, mosásra pakoltuk az ágyneműt, pizsit és egyéb ovis tartozékokat. Három neccel s két ovistáskával indultunk is a kicsikultúrba szerepelni.
Túl korán érkeztünk. Péternek pont 20 perc jutott, hogy csuromvizesre futkározza magát. Leállítani nem sikerült. Mire a kiscsoport felvonult a színpadra, már neki is dőlt a jéghideg falnak. Tavaly ilyenkor egy hasonló performansszal ugyanitt gyűjtöttük be a karácsonyi laringitiszt – csak ez kattogott bennem.
A kiscsoport bájos volt, Borcsi elmondta a mondanivalót, szépen, precízen, némi nyávogással tarkítva a négysorost. Aztán jött a fiú. Ő is elmondta. Kevesen értették a teremből. Nem a mikrofon miatt, még mindig nem ejti tisztán a szavakat. Őt nem zavarta ez a tény, bátor volt és mosolygós. Ennek örültem. Egyszer a kisszék mellé ült. A közönséggel együtt nevetett az eseten.
Mire a Kisjézus megszületett, könnyek ültek a szememben. Égtek a gyertyák, mindenki saját tehetsége szerint énekelte a dalokat, óvónénik igazgatták a csapatot.
Hála volt bennem és öröm. Megnőttek. Szeretjük. Összetartozunk mindenestől.
Hozzászólások