Szerző: Pelusss | jún 11, 2014
A Határ utca nem hazudtolta meg magát: érkezésünk után nem sokkal esett. Pocsolya volt bőven. Nem hiába cipeltük el a gumicsizmákat.
A búcsúra gyerekestől készültünk. Nagyon. Több buzdító beszédet is tartottam a témában. Emiatt végül gyerek nélkül titokban settenkedtünk ki a kapun. Merthogy hallgattam a körülöttem lévő józan emberekre. Tényleg túl sok lett volna nekik a gyaloglás, meleg a napsütés, tenyérnyi a hely. Majd jövőre. De hoztunk nyalókát, mézeskalácsot.
Hallhatták a szomszédok is. Apa leharapott egy darabot a Borcsa araszos nyalókájából, ami azóta is ott hányódik valahol a konyhaasztalon. Borcsa emiatt hangosan világgá ment, nem szeretett senkit.
Vasárnap reggel lelkesen vártuk a három zarándokvonat népét az állomáson. Fel is kísértük a szoborig. Borcsa időnként megkérdezte, hol a királynő. Egy ekkora menetben csak kell legyen királynő. Patriarhális társadalomban élünk, törtem le nyersen az illuzióit.
Péter egy újonnan felfedezett játékot, egy jókora, madzaggal ellátott táblát cipelt a nyakában. Sehogy sem akart megválni tőle. Kalapjába óvatosan betette az összehajtogatott műsorlapot. Unottan álldogált a tömegben, később apa nyakából integetett Gábor tatának. Borcsa csillogó táskáját sikerült hazaküldenünk az állomásról. Zászlólobogtatós csendben, az amerikai magyarok református püspökének szónoklata közepedte kezdődött a zendülés: Borcsa táskát akart. De most. El is indultunk hazafelé.
Hunorékat sűrűn látogattuk. A gyerekek azóta is az udvarukon levő homokkupac átrendezésén dolgoznak. Maradék menyasszonyi cukorka is lapult a kamrában. Nem véletlenül Mesit szeretik a legjobban.
Péter és Borcsa nevű kecskéket meg kell nézni napjában többször is. A tyúkokat etetni kell rendszersen. A várkastély gyakran épül. Tata két kapálás között focizik. Mamika töri a fejét, mit főzhetne, hogy egyenek is belőle. Itthon megint szabadság van, vagy mi?
Szerző: Pelusss | jún 11, 2014
Némi Móric-kaland (Móricz = autónk) után megérkeztünk a nagyszülőkhöz. Pontosabban bevontattak. Ez nem gátolt meg abban, hogy összeszedjük a gyerekeinket és kölcsönautóval, cseresznyével megrakodva hazautazzunk. Borcsa, mikor értesült Móric betegségéről, ismételten közölte: Apa, mondtam már, hogy új autót kell vennünk. Ő szólt. Nem rajta múlt a dolog.
A gyerekek örömmel vették birtokba a házat, nyúzták Gauszt, eprésztek. Én ezalatt átpakoltam a kuffert. Másnap Kelet felé vettük az irányt. De előtte apa még lemenedzselt egy délelőttöt a városban két gyerekkel. A bisztróban ebédeltünk. Bájos családi idill. A maga szerény módszereivel mindenki evett valamennyit. Indulhattunk Csíkba.
Még ki sem értünk a városból, Borcsának máris fájt a torka. Azonnal fel is hívtuk mamikát, hogy készítsen gyógynövény teát. (Borcsa így harcol az utazás ellen. Jobban szeretjük, mint az előző módszerét, amikor minden második bokorban megálltuk kakálni. Kaka soha nem jött, viszont elég lassan értünk célba.) Nem maradt más hátra, mint apát rekcumolni, hogy ne vegye be a kanyart, vezessen lassabban, gyorsabban, mert soha nem érünk a teához, s Borcsának fáj a torka.
Maros mentén én kerültem sorra: – Anya rossz, mert azt mondta, hogy a Borcsa söre (felnőttnyelven ásványvize) nem finom. A jelenlevők közül senki nem emlékezett ilyetén kijelentésemre, de kitűnő beszédtéma volt Gyergyóig. Péter eközben csendesen szundikált. Meg is ittuk a levét másnap reggel, mikor a fiú fél 6-kor ébresztőt fújt.
Szerző: Pelusss | jún 2, 2014
Tökéletes hétnek indult: egyik gyerek sem beteg, Péter heti hármasa: úszás, logopédus, bowen-terápia kipipálva. Kezdtünk hátradőlni. A negyedik napon bekopogott Kis Laringitisz. Másnap a gyerekek már a nagyszülők kertjében garázdálkodtak. Önkiszolgáló rendszerben a létra tetejéről zabálták a cseresznyét, pusztították az epret, zöldborsót és sóskát. Módszeresen végiglegelték a kertet naponta többször is. Mindezek ellenére Kis Laringitisz mellé nem társult a Nagy Fosás. Sőt harmadik napra már Laringitisz barátunkat is sikerült elkergetni.
Esős napokon tata szállítja be a terményt a házba az előzőleg felvett rendelés alapján: – Hozzál murkot is, és a sóskát ne feledd – szól Borcsa. A borsót se, teszi hozzá Péter.
A közösségi gyereknapon fejenkét egy-egy darab hisztit leszámítva (Péter nem akart kabátot venni, Borcsa akart focizni) jól viselték magukat. Természetesen az idén is a csokis fánk volt a tutti befutó.
Vasárnap folytatódott a kalandok sorozata: a csapat Zsibóra ment. Pici halacskák, őzike meg lettek nézve, talán a pávát is megtalálták.
Ez idő alatt zavartan tébláboltunk a hirtelen ránk szakadt szabadság közepedte. Nem egyszerű átállni gyerektelen üzemmódba. Tiff, barátok, gombászás. Lassan kialakul. Talán a kertünket is helyrepattintjuk, télire is kerül pár üveg bodzaszörp a kamra polcára, s a házunk csudatiszta lesz.
Szerző: Pelusss | máj 26, 2014
Ismét felöltöttük a szépruhánkat, s esküvőre mentünk. Előtte kissé elájultam a fodrásznál, majd az uram hazaszállított egy el nem készült frizurával. Délelőtt heverésztem, közben a gyermekek minden figyelmeztetés ellenére ápolgattak. Vírusátadás garantált.
Végül délben elindultunk. A gyerekek meg voltak győződve, hogy a főszereplő Mesi és Hunor lesz, akárcsak a múlt héten.
Nagy volt az örömködés, amikor a templomkertben meglátták a nagyszülőket. A templomi esküvőt félidőben abbahagytuk. Péter a fiúkhoz ült, Borcsa a lányokhoz. A fiú szorgalmasan sétifikált a tiszteletes úr háta mögött, s győzködte a leányt, hogy menjen vele. Többszöri próbálkozás után végül Borcsa küldött maga helyett egy énekeskönyvet. A zsoltár elszállítása után a fiú szigorúra vette a figurát, nem álltunk távol a kiabálástól, ezért kisétáltunk a templomból.
A lagzit nagyon szerették a gyerekek. Borcsa táncolt a menyasszonnyal. Volt gyerekpajtás bőven. Szépruha ide, szépruha oda, lehetett mászkálni a kőfalon, kúszni a bokrok alatt. Fantát inni ipari mennyiségben, sós mogyorót zabálni pukkadásig. Kóbor kutyákat simogatni, míg anya észre nem vette. A csigaleves bejött. Péter este 10-re ütötte ki magát. Hazindultunk.
Szerző: Pelusss | máj 26, 2014
Rendhagyó módon én mentem az oviba a gyerekekért. Péter rögtön zokogásba tört ki. Nem az apját síratta, hanem az autóban levő biciklijét. Némi kesergés után belenyugodott a megváltoztathatatlanba: ma nem lesz kerekezés. Vigasztalásul a játszótér felé vettük az irányt. Egyre távolabb kerültünk a házunktól.
Nagy volt a vígság. A nyári zápor elől a csúszda alá bújtunk. Az erdő szélén indultunk haza. A második adag futózáport is sikerült kifogni. Csak már nem akadt bújóhely. Borcsa akkurátusan ballagott a menet elején, csupasz karján konstatálta, hogy az eső nagyon csikis. Pétert ölben cipeltem. Nem akart hazajönni. Összevesztünk. Mire a kutyákhoz értünk szent volt a béke. Baktattunk át a kaszálón, hosszú fűszálakat kevert a vihar. Versenyt futottunk. Mire hazaértünk, a felhők elmentek.
Otthon eső semmi. A gyerekek készségesen segítettek locsolni. Jutalmul epret szedtünk.
Hozzászólások