Szerző: Pelusss | feb 27, 2014
Borcsa: – Játszunk iskolást, jó Péter? Borcsa lesz az tanítónéni. Péter mondd el, milyen pöttyök ezek.
Péter: – Nem.
B.: – Édes kicsi Pétikém, milyen pöttyök ezek?
P.: – Nem.
B.: – Péteeeeeeeeeeeeeer! Iskolában vagyunk! Válaszolj!
P.: – Neeem.
Borcsa belenyugszik a megváltoztathatalanba. Új fejezetet kezd: – Péter , mit eszik a ló?
Péter immár nagyobb lelkesedéssel: – Szénát.
B.: – Jól van Pétikém, szénát és bazot (felnőttnyelven zab).
P.: – Nem, bazot nem.
B.: – Deeeeeeeeeeeeeeeeeeeee. A ló bazot eszik. Látod? Itt írja a betűkkel.
Szerző: Pelusss | feb 24, 2014
Mit lehet csinálni egy esős vasárnap délután két unatkozó gyermekkel? El kell menni a sóbányába.
Két napig készültünk előtte. Újravettük a törpe mesét, szereztünk kirándulótársakat. Minden adott volt egy boldog sóbányázáshoz.
Péter és Borcsa javában homokoztak a sóval, mire Panna és Júlia megérkezett. Panna rögtön átadta a sónyalás tudományát érdeklődő gyermekeimnek. Abban sikerült kiegyezni, hogy csak a falról, a földről nem falatozhatnak. Csúszdázás kipipálva, uzsonna közben Panna elmesélte operás élményeit a János Vitézről, úgyhogy a művelődés is megvolt.
Már a bányában elhatároztuk, hogy cukrászdázni fogunk. Mert van egy cukrászda, ahova régen-régen járt a jó nép. Szép nagy sütik voltak. Eltelt 10 év, a cukrászdában semmi nem változott, emiatt kicsit nyomasztó volt. A gyerekek lelkesek voltak. Hiszen ez az első hivatalos közös családi cukrázdázás. Mindenki választhatott, amit akart. Péter egy rózsaszín habkölteményt, Borcsa egy tömény csokis tortaszeletet. Bár az urammal megegyeztünk, hogy beérjük a gyerekek maradékával, megszédített a kínálat, mi is rendeltünk egy-egy sütit. Péter két kanál krémet evett, egyet az arcára kent, kb. ugyanennyit a blúzára. Borcsa a dekorációból elszopogatott egy csokidarabkát. A többit mi ettük meg. Végül hányni nem kellett megálljunk hazafele, bár erősen kilátásba volt helyezve.
A napnak még nem volt vége. Testületileg vacsorára voltunk hivatalosak. A gyerekek az evést kihagyták, de kitűnően párnacsatáztak Billy bácsi nappalijában. Itt hangzott el Borcsa szájából a következő előre megfontolt fenyegetés: Panna, ha nem adod oda rögtön a párnát Péternek, kapsz egy mérgezett rágógumit. 😀
Ennek ellenére béke volt. Billy bácsit némileg felzaklatta, hogy Júlia átrendezte a borosdugóit, azonban a gyönyörűséges lámpát senki nem verte le, pedig mi szülőkül már előre izgultunk.
Szerző: Pelusss | feb 24, 2014
Péntek este, vacsora.
Borcsa: – Anya, Borcsának mindig kő van a fülében!
Megnézem, tényleg kő van.
– Borcsa, hogy került ez a kavics a füledbe?! – kérdezem bepánikolt sárkányhangon.
– Hát, Borcsa tette be.
– Mikor?
– Á, még az oviban.
Jön a szónoklat: – Borcsa, a füledbe nem teszel semmit, nem fogsz hallani.
– Á, Borcsa már most nem hall. 😀
– Borcsa ez nem vicc.
– Na jó, na jó.
Szerző: Pelusss | feb 20, 2014
Még nem bukott le a nap a domb mögé. Gyorsan lepakoltuk az ovipoggyászt, magunkra öltöttük a sártaposót, irány kirándulni. Annyira jó ötletnek tűnt. Nekünk, felnőtteknek.
Péter lelkes volt, ám a túravezetői címnél alább nem hagyta. Borcsa sem. Egyezkedés. S még el sem indultunk. Néhány lépés után kiderül, Borcsa csak ide akar menni, a szomszédba, természetesen ellenkező irányba. Hintázni. Kompromisszumos megoldás: a fiúk a fiúkkal, a lányok a lányokkal. Sokszor bevált. Most nem. Péter ragaszkodik, hogy együtt menjünk, ő majd megmutatja hova. Természetesen nem a szomszédhoz. A nap sugarai gyengülnek. Mi még mindig a ház előtt bóklászunk. Borcsa zokog. Pontosan nem tudjuk, miért.
Feladjuk terveinket, ezzel egyidőben megszületik a mentőötlet: számoljuk meg a hóvirágokat a kertben. Felfedezzük a kikericset, összegyűjtjük a metszés után maradt ágakat. Borcsa jókedvűen rágcsálja a sóskát. Péternek is szed. A fiúnak nem kell, határozottan állítja, hogy rossz. Számbavesszük a zöldhagymát. A szomszéd lányok almát hoznak.
A nap elbújt, hideg lett. Be kell csalogatni a népet. A félórával ezelőtt kudarcot vallott alapelvünk most sem érvényesül. Vonzóbb apával a pincében tüzet tenni, mint anyával asztalt teríteni.
Megvolt az első tavaszi kirándulásunk.
Szerző: Pelusss | feb 18, 2014
Az összes pirula be lett szedve, a szívnivaló el lett porlasztva. A gyerekek meggyógyultak. Na jó, Péter köhög, de azt már nem tekintjük betegségnek. Tegnap délelőtt megérkezett a csapat. Tűkön ültem az irodában, rohantam volna haza.
Öt órakor volt a nagy egymásra borulás, örvendezés. Jó volt végre négyesben vacsorázni, diskurálgatni. Péternek ugyanolyan jó étvágya van, mint két héttel ezelőtt, a Borcsáé is ível felfelé. Viszont nagyon jól ért ahhoz, hogy kedvesen noszogassa a bátyját evés közben:
– Ne csak a levet Péter, egyed a káposztát is. 🙂 Persze az intelmek rá nem vonatkoztak, ő csak a levet kanalazta 🙂
Mától óvodás üzemmódban vagyunk.
Hozzászólások