Szerző: Pelusss | dec 1, 2013
Torockó felé az autóban áradoztunk Péternek, hogy ijj, de jó lesz, ájj de szép lesz, s mekkorát kirándulunk. Péter kiszállt az autóból, rávetette szemeit a Székelykőre, s közölte:
– Menjünk haza! Apa, oda nem fel!
Nem is próbáltuk meggyőzni az ellenkezőjéről, inkább csalafinta módon bólogattunk, s kullogtunk a csapat után. Ki is értünk a faluból, a Székelykő lábánál azonban kibújt a szeg a zsákból. Péter leült egy bokor alá, háttal a hegynek, s szedegette a füvet. Tíz perc múlva elindultunk visszafele. Gyenge turisták vagyunk.
Szerző: Pelusss | nov 26, 2013
Borcsa: – Pszt, csend. Hallgasson mindenki. Most Péter és Borcsa beszél. Péter állj a kisszékre, s mondj valami érdekeset.Figyelem, most Péter mondi valamit érdekeset. Meglepetés. Lálálálálá. Várj Péter, kapcsoljuk be a zenét. Csikk, bekapcsoltam. Na. Most mondhatod.
Péter felkászálódik a kisszékre. Lálálázni kezd, halkan, diszkréten. Borcsa pedig szüntelenül mondja, hogy Péter következik és Péter ezt meg azt fog csinálni, közben halandzsázik és ugrál, hogy hatásosabb legyen a mutatvány. Beszél sokat, levegőt sem vesz, a feje pirosodik, a haja már vizes.
Péter pedig türelmesen várja, hogy mikor következik 🙂
Szerző: Pelusss | nov 25, 2013
– Mama, Borcsa nem kér puliszkát, mert csiklandítja a torkát!
Vigyorgás, milyen jópofa ez a gyermek, milyen fondorlatos alibiket talál ki, hogy megússza a vacsorát.
Másnap látogatás apai ágú nagynéninél. Kiderül, Édes sem rajong a
Szerző: Pelusss | nov 21, 2013
A táncházban szerepcsere történt. Péter örömmel vegyült a gyerekek között, vadidegen lányok kezét szorongatta, dudorászott, mosolygott. Borcsa csak állt némán, kapaszkodott a kezembe, bukdácsolva rakta egymás mellé lábait, szája becsukódott, szeme elbambult.
Fél óra múlva Borcsa kezdte mosolyra húzogatni a száját. Péter ekkorra pont elfáradt, mert délután nem aludt. Így még fél órát fixírozták a szüleik védő karjaiból a zenészeket és a gyerekeket, aztán hazamentünk.
Szerző: Pelusss | nov 21, 2013
Vasárnap minimális zajongással lezavartuk az istentiszteletet. Kicsit morzsáltunk a keksszel, s aggódtunk, mikor Péter elkezdett kúszni előre a padok alatt. Szerencsésen visszaért és senki nem vette zokon. Igaz, előtte egy nappal a katolikusoknál edzettünk. Az ottani padok nem alkalmasak kúszásra, viszont az első sorból egész jó a kilátás, s Flóra is ott van.
Szóval vasárnap a templom és az ünnepinek álcázott ebéd elfogyasztása után, elindultunk a sóbányába. Borcsa bealudt, útközben nem sikerült tisztázni a törpekérdést, ezért folyton azt kérdezgették, hogy hol vannak a törpék és a boszorkány. A mesében, válaszoltunk. Jó-jó, de itt most hol vannak? Végül abban maradtunk, hogy vasárnap nem dolgoznak.
A gyerekek 13 emeletet gyalogoltak lefele, ugyanennyit lifttel tettek meg lefele. Mindkettő elismerést érdemel, ugyanis az üvegfalú liftezés sem gyermekjáték. Legalább tudjuk, nincs tériszonyuk. Felfele nem kísérleteztünk a lépcsőkkel.
Megnéztünk minden néznivalót, játszottunk minden játszanivalóval, s a föld felszínén még gyalogoltunk, szaladgáltunk vagy 1 km-t. Végre éhes volt mindenki. Otthon alig bírták kivárni, míg elkészül a tengeri krumpli, felnőtt nevén: szalmakrumpli, amit az idei nyaraláson ettek először és ezidáig utoljára, de akkor viszont jó sokszor.
Hozzászólások