Szerző: Pelusss | nov 12, 2013
Péter hivatalosan még messze áll a bajnokságtól, de a mi szemünkben már az.
Ügyetlenül, sokszor kedv nélkül mászik bele a medencébe. Kalimpál a nádszál lábaival, jobbra-balra inog az úszódeszkán, kapaszkodik apa bíztató tekintetébe, s egyszer csak elkezd haladni előre. Egy órán át dolgozik keményen. Befogott orral ugrál a medencébe, s lesi a többi gyereket. Néha feladja, ilyenkor alaposan meg kell dicsérni, s kalimpál tovább.
Borcsival izgatottan várjuk haza. Lesem az órát, ha nem jönnek idő előtt, akkor minden rendben, Péter nem makacsolta meg magát, teszi a tennivalót. Fáradtan és éhesen érkezik. Soha vacsora még nem ízlett úgy senkinek, mint hétfőnként a bajnokunknak. Apa nadrágja térdtől lefele vizes. A medence szélén nem lehet megúszni szárazon.
Szerző: Pelusss | nov 12, 2013
Péter nem akar öltözni. Noszogatjuk. Ő pedig egyre ezt hajtogatja:
– Így is jó lesz.
Fogat kell mosni, házipapucsot kell húzni, a játékokat össze kell szedni. De minek, ha így is jó lesz?
Borcsit megkérem, hogy segítsen elpakolni az edényeket. Erre a válasz:
– Jó, de nem most.
Akkor is “Jó, de nem most” van, ha gyógyszert kell bevenni, vagy bármit megtenni, amit tündérlányok nem szeretnek.
Így eldiskurálgatunk az urammal:
– Légyszi, hozzál almát a pincéből.
– Jó, de nem most.
– Így is jó lesz.
🙂
Szerző: Pelusss | nov 4, 2013
Szabadpéntek reggelén a gyerekek elhitették velünk, hogy ébresztő van. Mire összekaptuk magunkat, ők újra békésen szundiztak.
Mihelyt a köd felszállt, elindultunk az állatsimogatóba. Nagy volt a szabadság. Csak mi voltunk és az állatok. A póninak még nem kezdődött el a munkanapja, ezért alaposan megvizsgáltuk a szárnyasokat. Borcsa üvöltözni kezdett a pulykával, hogy: Te, buta kutya! Ekkor derült fény állattani ismereteinek hiányosságaira. 😀
Az állatok legalább hármassával voltak, így újra megerősödött a gyerekekben, hogy ők is családban élnek. Az őzgida láttán kétségbeesve kérdezték, hogy hol az anyukája. Helyreállt a béke, mikor a bokorból elősétált két termetes őz. A testvére már nem került elő.
Ebéd a bisztróban zajlott. Péter jólnevelten kanalazta a borsólevest. Borcsa bóbiskolt a széken. Miután félálomban összepisilte magát, elindultunk a Sétatérre. A szokásos kacsaetetés azért nem valósult meg, mert az eledel otthon maradt.
Az orvosnál megihletődve engedelmeskedtek. Hivatalos szervek is megerősítették a legcsőhurutot, mindkét gyermeknél. Ajándékba kaptak egy-egy toroknéző spatulát, ami kitűnő tereprendező eszköznek bizonyult a temetőben. Igaz, a terep (értsd sír) el volt rendezve és semmi közünk nem volt hozzá. Ez okból kifolyólag a szertartás vége előtt hazaindultunk. Pedig a vár szépen épült.
Este előkerült a diavetítő, majd három mese megnézése után közösen értelmeztük a műveket. A felnőttek számára világossá vált, Borcsa miért fél a farkastól.
Szerző: Pelusss | nov 3, 2013
Anya: – Borcsi, mondd meg apának adja be a gyógyszert!
Borcsa: – Apa, anya azt mondta, hogy reggel bemegyünk a városba és felülünk a kecske hátára.
Csend.
Borcsa: – Borcsa viccelt.
🙂
Szerző: Pelusss | okt 31, 2013
Korán sötétedik. Nem szeretjük. Igyekszünk tenni a nem-szeretés ellen, próbáljuk feldobni a bezárt életet. Előkerültek az ollók. Azóta a nappalinkat apró fehér papírok borítják, amik hol pirospontok, hol virágok, lepkék, autók, bokrok.
Tegnap este a szokásos fésűs fodrászkészletbe bekerült az olló is. Anya ült gyanútlanul, mint eddig, a gyerekek fésülték, s egyszer csak nyissz-nyisszek repülnek a levegőbe. Elismétlem jó sokszor: Csak játékból vágunk, csak a levegőben, anya haját nem. A biztonság kedvéért szólok az uramnak, lesse, mit csinálnak ezek a gyermekek. Erre ő: – Nem látom, nincs rajtam szemüveg. 😀
Egyszer csak Borcsa balról nyissz, ugrom jobb fele, egyenesen Péter nyisszegtetésébe. A kár nem látványos.
Apa következett. Már jó előre dörzsölgette a tenyerét, hogy hihi, a rövid hajában nem lehet kárt tenni. Ám mikor a tettek mezejére lépett a két mesterfodrász, rögtön kiderült, hogy a fülei nincsenek biztonságban. Borcsa kék pöttyös frizurát tervezett apának, dolgozott is rajta egy kék ceruzával.
A sor végére mama maradt. Szerencséje volt, mert akkorra a gyerekek megunták, s csak immel-ámmal nyisszegtettek, fésülgettek, s festegettek.
Hozzászólások