Bánatok

Első bánat
Este van, este van, ki-ki nyugalomba. Borcsika ül az ágyában zokogva. Apa vigasztalja, Anya vigasztalja. Mamika is be van kéretve. Borcsa nem tud aludni, mert neki Nagy Ágy kell. Ez az egyszemélyes itt fent az emeleten túl pici. Elférek ugyan mellette én is számtalan medvével egyetemben, de nem elég nagy. Dörzsölöm a hátát. Nem segít Nagy Ágy kell. Nagybetűkkel.

A Nagy Ágy színes lenne, csíkos párnával, a gyerek szobában állna. Apa szerint helytakarékossági okokból a plafonról lógna, létrával kellene megközelíteni.”Apa rossz!” – bruhaha. Némán hallgatom a Nagy Ágyat, dörzsölöm a hátát. Aztán haza leszek küldve az ágyamba, s Borcsa marad egyedül a bánatával, míg el nem alszik.

Második bánat

Borcsával kettesben ballagunk haza az oviból. Becsületére legyen mondva semmi nyávogással értünk majdnem haza. Az utolsó 10 méteren borult ki a bili. Nem kicsit, nagyon. “Anya, hogy ti milyen buta helyre költöztetek! Borcsa elfáradt, erre a dombra nem lehet felmászni! Kinek volt az ötlete, hogy ide építsétek ezt a házat?! El kell költözni, rögtön!!!! Az ovi mellett akarok lakni!” A dühroham végére hazaértünk.