1. Korán ébredtünk. Evés nélkül indultunk a városba. Körbejártuk a tavat. Péter örült a kacsáknak. Bementünk a kórházba. Péter bátran ment a nővérkével szúnyogszurira (felnőtt nyelven vérvételre). Egyedül, mint a nagyok. Zokszó nélkül mosolyogva csinálta végig.
2. Másnap is korán keltünk. Péter nem evett, nem ivott. Ismét megkerültük a tavat, Péter lelkesen szaladgált. Szerencsére mire a kacsákat etető bácsihoz értünk, a kacsák felfalták a kenyeret, így nem Péter szedegette össze a morzsákat. Merthogy éhes volt, már az autóban. Szomjas is volt, merthogy előző este óta nem is ihatott. S még csak reggel 8 óra volt. Vidáman vonultunk be a kórházba. Péter nem értékelte, hogy nem rohangászhat a folyosón. A három óra várakozásnak voltak nehéz percei. Péter ebédet, apát és tejet kért. Egyikre sem volt lehetőség. A vérvételt meg kellett ismételni. Péter bátor volt, ment egyedül. Én mosolyogva rágtam a körmömet, amíg megkaptuk az eredményeket. Minden rendben. Nehezen teltek a percek, egyre nagyobb volt az igény apára, tejre és ebédre. Fél 11-kor Péter megkapta a bódító orrcseppet. Hirtelen felpörgött, kapálózott. Egyszercsak ledőlt s bárgyún mosolygott. Félálomban vitték el. Polip kiszedve, mandula lekicsinyítve. Műtét után egy véres arcú kisfiú aludt az ágyon. Ébreszteni kellett, itatni kellett. Péter nem akart ébredni, nem akart inni. Az orvosnál ismét bátor volt, kitátotta a száját, kicsit mosolygott is. Délutánra itthon voltunk. Azóta álmos, csendes, nem eszik, nem iszik, csak a gyomra korog hangosan. Tegnap este Borcsa kapott egy nyaklevest, innen tudjuk, hogy jobban van a fiú.
Ui. A legutóbbi kórházi kalandunk óta sokat fejlődtem pénzcsúsztatás terén, bár most sem volt teljesen stresszmentes az ügy 🙂
Hozzászólások