Na szóval, úgy kezdődött, hogy csütörtökön jól megegyeztük a doktorbácsival, hogy vasárnap délben császármetszéssel világra jön Borcsa, ha addig közbe nem jön valami. Hát közbejött. Péntek hajnalban a leányzó jelezte, hogy ő biza többet nem ül a pockomban. Annyira örültünk, legalább ő is készülődik kifele. Szundiztunk még egyet, felhívtam az uramat, hogy biza ma szülünk. Félálomban csak annyit tudott mondani, hogy mi??!!! Nem mi, hanem csak én, nyugtattam meg. 😀 Hajat mostam, anyósom főzött vagy két napra, s reggel 8-ra beértünk a kórházba. Izgulni sem volt időnk, egy óra múlva felsírt Borcsa. Jó becsületes macskahangja van. Mire a műtőből kijöttünk, apa is megérkezett.
Ügyes leányka, élelmes, a napi adag dupláját beveri. Alszik nagyokat, s közbe barátkozunk. Péter még csak hírből hallott róla, nem hozták be a kórházba. Így is mostanában elég morcosan viszonyul az élethez, főleg, ha a szüleit is látja.
Én sokkal jobban bírom a gyűrődést mint másfél éve, úgy látszik megedződött a testem. Nemsokára hazamegyünk. Várom a nagy találkozást Péterrel.
Hozzászólások