Borcsánka ízig-vérig nőből van. Bár soha nem tanítottuk, szorgalmasan eteti, ringatja, szeretgeti a házban fellelhető mackókat, babákat, boldogan főz, kever, gyúr. Szakértelemmel kezeli a körömreszelőt, a szemöldökcsipesztől pedig extázisba esik. A gender-elmélet itt lett megdöntve, mondjuk, eddig sem hittünk benne.
A kifinomult báj amazon természettel ötvöződik, amikor földre veti magát, s toporzékol, közben fél szemmel kukkolja a nézőközönséget. Ha ott hagyjuk, azonnal rohan utánunk, ismét színpadiasan ledobja le magát, s folytatódik a követelőzés.
Kedvesen hízelgi körbe az apját, odabújik, cirógat, mondikál, úgy ahogy azt kell.
A bátyját imádja, felnéz rá, ő az eszménykép. Reggel az első szava: Péter? Így kérdőjellel. Elárasztja szeretetével. Persze Péternek ez nem mindig jön be. Minden reggeli viszontlátásnak úgy örül, mintha ezer éve nem látták volna egymást. Napközben sokszor teszi-veszi a kezébe kerülő tárgyakat, s közben ezt mondja: ez Péteré. Ha belenéz a tükörbe, s megkérdezzük, kit lát, a válasz természetesen az: Pétert. A minap a mesében Babóca megkérdezte: ki vitte el a sárga tálamat tele mézeskaláccsal? Erre Borcsa rávágja: Péter. 😀
Hozzászólások