Borcsa nagyon szép baba. Mindene megvan, ami egy lassan 35 hetes kisbabának ott bent meglehet. Csak mindene szépen arányosan kicsi. Ez volt a legutóbbi ultrahangvizsgálat tanulsága.
Félkómásan érkeztünk az orvoshoz. Előző este szülinapi buliban voltunk, 6 óra alvás után bóbiskolva vártunk a sorunkra. Jó sokat. Közbe jött egy sürgősségi eset, s hogy ne várakozzak hiába rám kapcsoltak valami szerkezetet, ami a baba szívhangját és a méhösszehúzódásokat figyelte. Az uram, hogy ne aludjon el, táncra perdült, majd alaposan megvizsgálta a redőnyt és a kémcsöveket, végül pedig énekelt egyet. 🙂 Aztán elment megnézni a nővérkét, aki jól ottfelejtett minket. Már egy fél méter papír kijött a gépből, mire lekapcsoltak róla.
Az orvosom két jóslatát akartam megcáfolni a borcsavárás alatt: 1. a kislányok kisebb súllyal születnek, mint fiú testvéreik, 2. a vitaminok csak az anyukát hizlalják, a gyermeket nem. Úgy tűnik nem fog sikerülni. Bár még van legalább 6 hét. Húzzál bele, Borcsa!
Hozzászólások