Búbánat

Lapulásom oka a szülés utáni önsajnálat, ami most ért utol. A nagy nap előtti estén pánikba estem, hogy nem fogom tudni végigcsinálni. (Aztán mire megnyugodtam, kiderült, hogy nem kell semmit csináljak, csak felfeküdjek a műtőasztalra.) S gondoltam ezzel lejárt a lelki válság. De nem.
Néztem a testemet, a pockomat, ami leginkább egy kiszuperált dijbirkózó flöttyedt hasához hasonlatos, a jód allergiától foltos combomat, a bozontos szemöldökömet, a kisebzett mellemet, s nem találtam azt az elől deszka hátul léc leányzót, aki voltam. Annyira tudtam sajnálni magamat. 2 hét pizsama-lét után, megpróbáltam felöltözni, egy nadrágom sem jött rám, a blúzaimban pedig úgy nézek ki, mint egy töltött bárány 😀 S akkor még jobban sajnáltam magamat. Aztán rájöttem, hogy mennyire önző disznó vagyok, hogy most is csak magammal törődök, mikor kész csoda ez a Péter. S még jobban elszomorodtam. Na igy ment ez pár napig. Aztán úgy ahogy jött, el is ment. Azóta felújitottam a ruhatáramat 😀

Péter egyébként még mindig csudajó gyerek. Egyre több mindent tud, már beteszi a kezét a szájába, és szemrebbenés nélkül arcon pisili saját magát 🙂