A gyerekek az apjukkal a környéken barangoltak. Hazaérnek, érdeklődök, hogy volt.
– Ó nagyon jó volt! Láttunk egy őzet, egy szarvast, két rókát, s megfogtuk a medvének a végét. Azért ilyen véres a kezünk. Gyere Péter, mossunk kezet, még sok dolgunk lesz ma. – sorolja rezzenéstelen arccal a leány.
🙂
Figyelem! Nem egy vidám történet következik.
Anyáknapját ünnepeltük az oviban. Szombat délután 3-tól. Közös barkácsolással indítottunk. Könnyedén legyártottuk hármasban a csigát és a Kisvakondot. A gyerekek kint futkároztak az udvaron, az apukák sütötték a sütnivalót, a nap is kisütött. 4-kor gondoltam egy merészet, s elvágtattam a szomszédos kicsi templomunkba búcsús misére.
Tíz perccel kellett volna korábban eljönnöm. Merthogy közben a gyerekek az anyukáknak énekeltek, s átadták a meglepi ajándékot. Három gyereknek hiányzott az anyukája, abból kettő az enyém volt. A harmadiknak kéznél volt a nagymamája. Pétert nem hatotta meg az eset. De Borcsa sírásra fakadt, zokogott szépen csendben, majd szépen hangosan. Az uram sms-ekkel bombázott, hívott. Telefon lehalkítva.
A délután hátralevő részében igyekeztem példásan helytállni, eloszlatni a leány bánatát s a lelkiismeretfurdallásomat. Másnap este elénekelték az anyáknapi dalokat csak nekem. Borcsa ismét sírva fakadt: Anya, miért nem voltál ott?
A gubanc még bennünk van.
Tegnap délután beüzemeltem a muffin manufaktúrát. Az oviból hazafele ballagva Péter és Borcsa egyaránt felajánlotta 2 dolgos kezét. Aztán ebéd után hazaértek a szomszédok, s a gyerekek átmentek hozzuk a második adag ebéd elfogyasztása végett. A díszítésre a leány előkerült, ügyesen szórta a díszcukrokat a csokimázra és a szájába. Közben szövetkeztünk: holnap reggel korábban kelünk, s szülinapos nótával ébresztjük a fiút.
Borcsa nehezen tudta magában tartani a titkot, de sikerült. Azért megkérdezte elalvás előtt Petitől, milyen nyelven szeretné hallani a szülinapi dalt: magyarul, románul vagy angolul. Nem is tudtam, hogy ilyen széles a repertoár.
Míg a fiúk kártyáztak, rajzolt egyet a szülinaposnak: kék nap az égen (mert fiúnak készült), piros autó és ők ketten nagy egyetértésben. A párnája alá rejtette.
Reggel álmosan baktattunk ki a konyhába. A legszebb muffinba gyertyát szúrtunk, Borcsa egyensúlyozott be vele a szobába. Rázendítettünk. A fiúnak kipattant a szeme, csodálkozott, gyertyát fújt. Tényleg ma születtem? – kérdezte. Ekkor jutott eszébe Borcsinak a rajz. BCsK volt.
Az ünneplés az oviban folytatódott. Péter büszkén cipelte a sütis tálcát. Az első puszit a takarítónénitől kapta az ovi előtt, akinek hamargyorsan elújságolta, milyen nap van ma. Így kezdődött a fiú hetedik éve.
Zsúfolt hét kellős közepén, vakáció kezdete előtt 2 nappal a nagyszülőkhöz indult a gyereknép. A lelkesedést némileg árnyalta a napokig zuhogó eső. De végül lett gyomlálás, kapálás (Péter ügyeskedett), biciklizés, szomszéd és rokonlátogatás, játszóházazás, botanikus kertezés. Evészet ezerrel.
A következő pénteken érkeztünk mi. Szombat hajnalban indultunk is tovább kettesben. De az együtt töltött rövid délután és hosszú éjszaka minden percét kihasználtuk. Nagy volt az örömködés. Csodálkoztunk, mennyit nőttek, ügyesedtek, ők meg mutatták a sok tudományt. Egy ágyban aludtunk. Péter hajnal felé megelégelte a tömegnyomort, s elvándorolt a családi fészekből.
Mire a gyerekek felébredtek, mi már két határon túl voltunk. Három nap tekergés után, négyesben indultunk haza. Elkezdődött a régi életünk.
Megy a hangos lökdösődés a kőfalnál. Ki mászik fel hamarabb? Apa, kinek hócipője alaposan megtelt az örökös versengéssel, megragadja az alkalmat, s nem teljesen indulatmentes szónoklatot tart. Zárómondat: Fiaim, ha már mindenképp versenyezni akartok, ne egymással versenyezzetek, hanem a világgal.
Erre Borcsa: – Apa, de a világ mi vagyunk!
Két napig ki sem mozdultunk a kertből, fociztunk, sütkéreztünk a napon, pillangót kergettünk, piknikeztünk, mesét olvastunk, padot festettünk, betont öntöttek az arra érdemesek (apa+gyerekek), fát cipeltek az arra valók (apa+Péter), s minden.
Vasárnap délután ismét előállt a hetek óta lappangó probléma: a malacpersely tartalmát legóra kell váltani. Rögtön el is indultunk volna, ha ki nem derült volna, hogy a pénzüket a játszóházba akarját befektetni. Péter csúnyán köhögött, ezért áthúztuk az ötletet. Hiszti hisztit követett, ment az alkudozás, végül a fiú beadta a derekát. A játszóházat messziről elkerültük úgy verbálisan, mint a valóságban. A boltban alaposan nézelődtek, Borcsi csakhamar döntött egy aprócska nyuszi+kiságy+cumisüveg mellett. A problémák később adódtak.
Péter hosszasan válogatott, tanácstalanul járta körbe a boltot, végül az alsó polcon talált egy Catan kártyát. Némi szülő nyomás hatására ezt választotta, s nem egy újabb autós kollekciót.
A baj otthon kezdődött. Borcsa nyuszijának a másfél centis cumisüvege eltűnt a kertben. A fűben, a földben, nem tudni. Keservesen kerestük a lemenő nap fényében. Talán még most is kersnénk, ha nem sötétedett volna be.
Hozzászólások