Szerző: Pelusss | ápr 18, 2016
Két hete húzzuk a ministránskodást. Várjuk, hogy legyenek nagyobbak is, legyen kitől ellesni a mesterséget. A nagyobbak nem jöttek. Borcsa megunta a várakozást, s vasárnap mise előtt minden lebeszélésem ellenére nagy bátran bevágtatott a sekrestyébe, s előadta óhaját a papbácsinak.
A mise kezdetekor meg kell húzni a sekrestye ajtaja mellett lógó csengőt. Egyszer. Borcsa húzta-húzogatta, tetszett neki. Nem is nagyon akarta abbahagyni. Végül a papbácsi kézen fogta, s ketten kivonultak az oltárhoz.
Ügyesen helytállt, nem igazolódott be egyetlen balsejtelmem sem. Leüléskor a papbácsi székébe ült, ugye az volt a legszebb. De sebaj, a papbácsi úgysem szokott nálunk leülni. Felajánláskor is tette a dolgát, persze súgott a papbácsi rendesen, hogy most csengess, most töltsd a vizet, most megint csengess. Közben mosolygott, integetett nekem.
Büszke voltam rá.
Péter eközben otthon köhögött az apjával. Sajnálta, hogy nem ministrálhatott. Még szerencse, hogy a mise alatt extracsokis sütit sütöttek, volt mivel vigasztalja magát.
Szerző: Pelusss | ápr 12, 2016
Ovi után mesélik:
– Képzeld anya, minden gyerek taknyos. Pisti ma hányt és hasmenése volt, Matildnak fáj a hasa, János úgy köhögött, hogy nem tudtunk tőle aludni.
Ez a hét is jól kezdődik. 😀
Szerző: Pelusss | ápr 12, 2016
A délutánt hármasban töltöttük. Kiabálás nélkül lemenedzseltem a palotaforradalmakat, feloszlattam a verekedéseket, eleresztettem a fülem mellett a pofonkérő megjegyzéseket. Sokat mosolyogtam, viccelődtem, s nyugodt hangnemben oldottam konfliktust. Na jó, vacsora közben felpattantam az asztaltól, s elrohantam hajat mosni. Mire befejeztem, kellően helyreállt a lelkiállapotom, s a gyerekek is az utolsó morzsákat csipegették.
Péter segített teregetni, főzni. Borcsa aranyszőrű csikót rajzolt nekem. Társasoztunk. Mesét olvastam.
Este a gyerekszobából békés beszélgetés hallatszott ki. Meghallgatták egymást, nem dorongolták le a másikat. Végül Borcsi átcihelődött Péterhez, úgy döntöttek, együtt alszanak. Bevallhatom, a lámpaoltás utáni percek általában nem így telnek, az éj leple alatt folytatódik a napközbeni marakodás (Anyaaaaaa, Péter mocorog/köhög/szuszog! Apaaaaaaaa, Borcsa beszél! Nem hagy aludni! stb.).
Tegnap legyőztem magam. A bennem tomboló fáradt anyaoroszlánt. Újra és újra. Meglett a gyümölcse.
Szerző: Pelusss | ápr 11, 2016
Borcsa a térdelést kihasználva szépen kezdett elnyúlni a pad alatt. Ráütöttem a hátára, kicsit jobban, mint kellett volna. Erre felugrott, s félhangosan megkérdezte: ki volt az? Ekkor már röhögtem, hát még mikor fenyegető tekintettel elkezdte nézni a mögöttünk ülő bácsit. Mielőtt kölcsönkenyér alapon kiosztotta volna a sallert, sikerült tisztázni a tettes kilétét.
Szerző: Pelusss | ápr 8, 2016
Egy péntek délután a nagyszülőkhöz indultunk. Jó rég nem voltunk, ezért nagy mocorgások közepedte bírtuk ki a 4 órás utat. Még ki sem értünk a faluból, máris kérdezgetett az aprónép, mikor érkezünk meg. 😀 Balavásár környékén Péter tudakolta, még hány km van. Csak 100-at mertem bevallani. Soknak vélték, hisztivel próbálták rövidíteni az utat.
Várt a csíki tavasz. Hunorékat látogattunk, Mesi-pocakot csodáltunk, Borcsának csattot vásároltunk. A bárányok, gidák számba lettek véve, a tyúkok meg lettek etetve, a fa el lett rakva, sok finomság el lett pusztítva.
Hazafele rutinosan ült mindenki a fenekén. Meglepően hamar eltelt a 4 óra.
Szerző: Pelusss | ápr 6, 2016
Nyár lett. Egyből. Tombolnak a kertben a tavaszi virágok, bokrok, füvek és fák. Repesztik a madarak. Nem is ebédelünk bent.
Ovi után biciklizés, majd úszni vonul a család (ez a jól bevált receptem a Főzzek, rendet rakjak vagy kertészkedjek? problémára). Borcsa a hosszú tél után félve csobban a medencében. Örül, hogy nem felejtette el a tudományt. Péter rutinosan kezdi róni, de hamar megunja. Apa felcsap cápának, jó hangosan üldözi őket. Én vagyok a vár, aki eljut hozzám, megmenekült.
A hajszárítás még mindig nem móka.
*
Később érkezem. Ahogy ballagok fel a dombon a szél sírásfoszlányokat hoz a fülembe. Innen tudom, hogy meccs van otthon. Messziről látom a fiú könnyáztatta arcát. Vonul fel a szomszédba ebédelni. Kiharcolta. Mostanában megint fénnyel táplálkozik, úgyhogy nem bánjuk. Mindegy hol, csak egyen.
Hármasban ebédelünk, Borcsa ontja magából a sztorikat a délelőtti ovis játszóházazásról: Volt egy román kisfiú, csak annyit tudott magyarul, hogy ijjá, ijjá. 😀
Paradicsomot palántálok, mikor Peti hazaér. Megkérdezi, mi a helyzet? Mondom, eldiskurálunk. Megszerzi a szomszédok tollasütőit. Próbálkozunk. Kb. egyszinten vagyunk ezért inkább az apjával játszik.
Hozzászólások