Rémisztő
Szedegetem a szemöldököm. Borcsa nézi-nézi, s egyszercsak megszólal:
– Anya, ha nagy leszek, én is ilyen rémisztő dolgokat kell csináljak?
😀
Iskola
Péter megkésett beszédfejlődéséről eddig nem sok szó esett. Több-kevesebb lelkesedéssel és sikerrel évek óta dolgozunk a problémán. A helyzet javul, de még nincs rendben.
A legjobb az egészben az, hogy a fiút abszolút nem zavarja, vígan kiáll szavalni, nem érdekli, hogy rajtunk kívül senki nem érti. Hála Istennek.
Az iskolát évekkel ezelőtt kinéztük. Pont nekünk való, a gyerekekkel differenciáltan foglalkoznak, a bálnát nem versenyeztetik az elefánttal, s így tovább. El is mentünk a nyílt napra. Túl sok gyerek volt, de nem aggódtunk nagyon. Minden érdeklődőt behívtak személyes beszélgetésre. Fel is vonultunk hármasban, korán érkeztünk. Sütött a nap. Péter galambokat etetett a templom előtt. Sütkéreztem a padon csukott szemmel, s arra kértem a Jóistent, hogy oda vegyék fel a gyermeket, ahol neki a legjobb. Emberileg ez tűnik a legjobbnak, tehát erre gyúrunk, de Ő mégiscsak jobban tudja.
A labirintus folyóson bementünk egy kedves terembe. Elbeszélgettünk, s bár konkrét válasz csak egy hét múlva volt esedékes, az jött le, hogy nem fognak felvenni. Megértettük, nem terhelhetik túl a pedagógust. Szülőként nehéz volt szembesülni gyermekünk másságával. Fájó szívvel ballagtunk a macskaköveken. Be is caplattunk az első boltba, s vettünk kókuszos habcsókot. Begyúrtuk. Talán az segít. Nem segített.
Kétségbeesve kezdtünk keresgélni tancit, iskolát, egyeztettünk logopédussal, iskolapszichológussal. Végül a falusi iskolánkra esett a választás. Kis közösség, Peti ismeri az osztálytársait, ideális osztálylétszám, kedves tanci és megússzuk az ingázást.
Eltelt egy hét. Türelmesen vártunk. S megjött a várva várt telefon: felvettek. Izgatottan várjuk az új tanévet. Milyen lesz Petinek az iskola? Lesznek-e barátai? Elfogadják a gyerekek? Meg fogják érteni? Hogy fogunk 8-ra bejutni a városba?
Húsvét
Idén nálunk ünnepeltünk, másodszor amióta itt élünk. Együtt volt a nagycsalád fele.
Nagypénteken Borcsával mentem templomba. A Passió alatt mind mocorgott. Mondtam neki, a bácsik most éneklik Jézus történetét, figyeljen. Erre ő: anya, egy szavat sem értek.
Mikor hazaértünk, Miki tata érdeklődik, mi volt a templomban.
Borcsa: – Sajnos meghalt Jézus.
Tata: – De fel fog támadni.
Borcsa: – Igen, tudom, a barlangban.
Húsvéthétfőre magunk maradtunk. Borcsa reggelibe kétszer átöltözött, feltette a csüngőfülbevalóját, gyűrűt húzott, s várta a locsolókat. Várta-várta. Nem jöttek. Közben folyamatosan kérdésekkel bombázott: hányan jönnek? Kik jönnek? Meg kell-e hívni őket? S itt fognak-e aludni? Az utolsó kérdés elhangzása után, az uram úgy döntött, elmegy locsolókat toborozni.
Fel is öltötték a vasalt inget Péterrel, elé a sárga vedret, a tojásgyűjtő kosarat, s elindultak locsolni. Ekkor toppant be a szomszéd, akinek két leánygyermeke van, s magától is értette a helyzet hívó szavát. Borcsa nagyon örült neki.
A fiúk locsoltak előírás szerint, mi meg várakoztunk eredménytelenül. Úgy határoztunk templomba megyünk. Mindenki példásan viselkedett, végül nem esett le a karzatról sem a halaskönyv, sem a nyuszi, sem a bot, sem a kutya.
Istentisztelet után Péter soron kívül meglocsolta a gyülekezeti teremben összegyűlt hölgyeket. Eltartott egy ideig. Közben a leánnyal hazatekertünk, s mielőtt újra beleélte volna magát a hiábavaló várakozásba, leszerveztem egy kirándulást. Ebéd előtt betoppant még egy lányos apuka. Hálásan tekintgettem rá.
Délután dombot másztunk, bogáncsokkal kardoztunk, őzet lestünk, s mentünk-mentünk. Esteledett, mire hazavetődtünk.
Szülinap
A családfő szülinapjáról már írtam egyszer rég.
Az utolsó bekezdésben említett helyzet keveset változott a négy évvel ezelőttihez képest.
Az idén jó időben megrendeltem az ajándékkönyvet. Egy héttel a nagy nap előtt haza is vittem elrejteni. Péter tettenért. Sajnos beavattam a titkokba. Innentől számítva 10 percen belül fel lett köszöntve apa. Hiába mondtam, hogy még alszunk hatot, nem ma van s ilyenek.
Így tehát az igazi szülinapra nem készültünk semmivel (a tortát hétvégén megettük). Vagyis a gyerekek igen, két rajzzal. Gondoltam, mégsem tisztességes úgy tenni, mintha egy átlagos kedd lenne. A gyerekekkel az utolsó percben megbeszéltem: meglepi vacsorát készítünk apának szülinapjára.
Gyorsan rajzoltak egy-egy apát, jól áthúztál pirossal, s kiragaszottuk a konyhaajtóra. A biztonság kedvéért elmondtuk, hogy tilos belépni, mert takarítunk. Apa rendes volt, s elhitte. A gyerekek pedig nagyon élvezték, hogy becsaptuk apát.
Péter feldarabolta a salátának valót, Borcsi rászórta a tökmagot, a sajtokat teleszúrkálták dióval. Elővettük a legvidámabb abroszunk, s aranyszalvétával terítettünk. Közben megbeszéltük, hogy a legnagyobb ajándék az lesz apának, ha jólnevelten üldögélünk az asztalnál, senki nem hisztizik és nem ugrál fel. Borcsi hamar feltette a diszkófülbevalóját, amit saját megállapítása szerint szülinapom is kell viselni, felhúzta a vízfejű macskás gyűrűjét. Meggyújtottuk a gyertyát a kézműves csokin, s leoltottuk a villanyt. Ekkor lépett be az ünnepelt. Dalra zendítettünk. Ő meglepődött. Pont mint a filmekben. Ennyi.
Olvasás
A gyermekek a szombatot Miki tatával töltik. Mielőtt otthagynánk őket adom az ötleteket mi mindent csináljanak együtt:
– Társasozzatok, mondjátok meg tatának olvasson mesét…
Borcsa arcára kiül a döbbenet:
– Miért? Tata tud olvasni? Mindig fejből mondja a mesét, ő is, apa is. A fiúk nem tudnak olvasni!
Ketten
Sietős a ma reggel. Apesznek fél 9kor jelenése van a városban. Nem késhet. Otthon maradok én is, együttes erővel talán hamarabb megy az ébresztés.
A gyerekeink együttműködnek, amennyire tőlük telik. Nem legóznak, nem kell mesét olvasni, ahogy ez máskor lenni szokott. Sőt felajánlják: elég, ha az iskoláig elvisszük, onnan már boldogulnak kettesben is. Az iskola előtt mindenki magára ölti a kistáskáját, Borcsa Horka Bélát és a hozzátartozó cumis üveget szorongatja félkézzel. Péter még az autóban begyömöszölte a táskájába a rókát és a malacot, csak a jó nagy kutyát kell szorongatnia a 3 virágcserép mellett félkézben. Megfogják egymás kezét, ballagnak a járdán, át a hídon (lefigyeltem, egyik virágtartó sem esett bele a patakba) az ovi felé. Péter a nagy cipekedésben fejjel lefele tartja a kutyát a hóna alatt, Borcsa megszólal:
– Vigyázz, Péter ne fogd meg a kutya fenekét, mert megharap.
Hozzászólások