Ez egy hónapos történet, de megér egy feljegyzést. Még akkor történt, mikor Borcsa Piri mamáéknál vakációzott, s Dancs Annamari előadásra mentek. A nagy napon a leány követelni kezdte a fodrászt. Merthogy ő ugye nem mehet ilyen fejjel sehova. Ment a kesergés, hogy miért nincs Babi, vagy bár egy akármilyen fodrász a közelben. Végül Mama copfot kötött, Tata meg naphosszat dicsérte, hogy milyen pompás frizurája van az unokájának. Így sikerült elindulni.
Eljött hát a maszkabál napja. Egy darab oroszlánnal (jeszjeszjesz), s egy hófarkassal indultunk neki a menetnek. Jómagam gyenge Harisnyás Pippi voltam, apesz pedig önmagának álcázta magát.
Volt farsangi nótázás, felvonulás, bemutatkozás. Ment a móka izzadásig, az oroszlánbunda alól csorgott a verejték, egy idő után a bundából is. Borcsa már a produkció alatt megvált a bárány hófarkas ködmöntől.
Finomságoktól roskadozott az asztal. Tortát idén sem nyertünk, de nem kesergett senki emiatt. Inkább csodálkoztunk a mázlistán, aki kettőt is nyert (na jó, egyről lemondott). Három óra tömény parti után két megfáradt gyereket szállítottunk haza. Utolsó erejükkel begyúrtak egy-egy szendvicset. Péter az esti mese második soránál elaludt, Borcsa is egyenletesen szuszogott, mire Csiribí megoldotta a madárcseresznye szállítását.
Szombaton nagy nyugalom volt a házunk táján. Délelőtt közösen tettünk-vettünk, ebéd után biciklizés a faluban, aztán estig ment a társasozás házibulival felváltva. Négyesben. Tényleg boldog családi kör volt.
Este 10-kor hátradőltünk az urammal, képzeletben meg is veregettük egymás vállát, hogy milyen csudaszép napunk volt. Senki senkivel nem veszekedett, nem osztottunk igazságot, kitűnően haladtunk a házimunkával, és önfeledten családilag együtt ügyködtünk egész nap.
A nagy idillben eszembe jut, dél óta nem láttam a telefonom. Nem is láthattam, az előszobában lapult a kabát zsebében. 3 nem fogadott hívás, 4 olvasatlan sms. Áhá, hogy este 6-tól megbeszélésre kellett volna menni. Tényleg. Cserkész becsszóra ígértük, számíthatnak ránk, ott leszünk. És igen, ma kellett volna jöjjön az építőmester, megállapítani az anyagszükségletet. Hát igen, mindennek ára van. 🙂
Jelentem, a pöttyeink leszáradtak.
Vasárnap hármasban ballagtunk el a templomba. Egy biciklivel, de ez egy másik történet. A templomos nénik kérdezték, nem-e betegek a gyerekek, mert hólyagoshimlő járvány van a faluban. Hm, izé.
Kedden meglátogatott a gyerekorvos ismerős. Úgy örültünk neki. Meg is nézte a leány elkapart hólyagjait. Közölte: atipikus bárányhimlő vagy csalánkiütés. Ezekre gyanakodtunk mi is.
Másnap reggelre Péter lába is pöttyösödött. Igaz, másképp. Otthon maradtam himlőgyanú okán. Gyártottuk a papírnyulakat, társasoztunk, nudlit gyúrtunk, s vártuk Piri mamát. Péter egyre jobban vakarózott, Borcsa egyre kevésbé. Bővült az élelmiszerekre vonatkozó tiltólistánk. Próbáltam lelkileg felkészíteni a gyermekeket, hogy himlő esetén a szombati ovis maszkabált itthon tartjuk meg négyesben, viszont ehetnek végre csokit. 😀 Borcsa némi zokogás után közölte, ő a maszkabált és a csokit is akarja. Egyszerre.
Csütörtökön családorvoshoz mentünk. Ételallergia. Nem tudni mitől. Hátradőltünk. Piri mama hazautazott. Mi pedig hármasban a buszmegálló felé vettük az irányt. Mikor felbukkant a buszunk, Péter közölte, hogy kakálnia kell. Most. Nagyon. Győzködés: kibírod hazáig. Nem, most. Ez van, mégsem megyünk haza. Megállás előtt a busz elüt egy autót. Megcsodáljuk a balesetet, az erős bácsikat, akik arrébb billentik az autót, a letört visszapillantótükröt. Sikeres volt az elterelő hadművelet. Hazaérünk.
Az idén sem spóroljuk a maszkabálos viszontagságokat. Hetek óta lapul a szekrényben az oroszlánjelmez. Időben kölcsönkértem, büszke voltam magamra, s minden.
Az esemény előtt egy héttel Péter közli, ő biza meggondolta magát, gepárd lesz, mert az gyorsabban szalad, mint az oroszlán. Napokon át ecseteljük az állatok királyának pozitív tulajdonságait, de nem sikerült meggyőzni a gyermeket. Tegnap megnéztem, hogy néz ki egy gepárd. Nem lesz egyszerű, de nem lehetetlen. Kicsi idő kell (épp nincs), s meg is van a gepárdjelmez. Este megtudtam: egy hetet tolódik a maszkabál. Hujj, de boldog voltam.
Borcsa Elsának készült. Meggyőztem: a szekrényben lógó hófehér tündérruha kitűnő választás, nem muszály kék. Majd varrunk hozzá palástot. Aztán megjött a Tappancs, benne egy farkasálarccal. Azóta farkasnak készül. Szereztem egy bundamellényt (fehér bárányra hajazott). Némi aggodalommal vittem haza, kigondoltam, mivel fogom magyarázni a bunda bárányságát, s hogy húzom rá a farkasra (nem volt egyszerű, hihető sem). Nem volt szükség semmi fondorlatra, Borcsa egyből rájött, hogy ez egy szuper hófarkas mellény, s az északi sarkon fog élni benne. Már csak egy farok kell.
Hozzászólások