Verseny van a konyhában az asztal körül. Péter papucs nélkül repeszti, fel is csattan a falra. A szemöldöke megduzzad. Másnap rányomjuk az úszószemüveget. Egy órán át. Estére már piros. Harmadnap az oviban ráesik az asztalra. Pont a duzzanatot üti meg. Délutánra feketedik. Azóta már sárgás zöld. Borcsával minden nap megtanulmányozzák a fiú szivárványos színét.
Esett és fújt. Kuksoltunk bent, römiztünk. Amúgy sincs más választásunk, mióta a nyuszi meghozta a fiú kedvenc játékát. Borcsa lassan megismeri a számokat. Péter meglepően jól játszik, egyedül is elboldogul. Nem osztunk eszet, nem magyarázza senki a bizonyítványát. Borcsa néha elkószál, elrendezi a babáit.
Játszunk. Nyerünk és veszítünk. Örvendezünk, pacsit adunk. A lelkesedés töretlen.
Borcsa irtó nehezen viseli, ha nem az ő szülinapját ünnepeljük. Ugye ez egy esztendőben elég gyakran előfordul. Mindig a telet várja (decemberi). Reménykedik, hogy a tavasz után tél jön.
Vannak hétköznapok, amikor reménykedve kérdez rá: talán ma van a szülinapom? Hát nem. Nem ma van. Zokogva bevonul a gyerekszobába, szipogva énekli saját magának a névreszóló szülinapos nótákat. Kedvencünk a román: Borcsi să trăiască, Borcsi să trăiască! La mulți ani!
Péternek az úszás nem puszta hobbi. Szükséglet. Megmondta az orvos. A téli köhögős kényszerszünet után új úszómester után néztünk. Meg is találtuk. Pont olyan, amilyennek elképzeltük. Első alkalommal, ment minden, mint a karikacsapás. A gyermek felettébb szereti a vizet, tudtuk, baj nem lehet.
Második alkalommal azonban Nagy Morc barátunk is elkísérte a fiút úszni. Külön logisztika volt megszervezni az egész úszást. Apa munka után hazavágtat, elveszi az oviból a két gyermeket, én kivillamosozok a város végére, elveszem apától Borcsát, jövünk vissza dolgozni, a fiúk úsznak. Ment is minden rendben, míg az öltözőig meg nem érkeztek. Ott Péter hirtelen Miki tatához akart menni vagy Mamikához, mindegy, csak el innen. Mivel vágya nem teljesült, hangos bömbölésbe kezdett. Apa győzködte szép szóval. Közben vörösödött a feje. Fél órát latolgatta: tuszkolja be a medencébe vagy vegyen egy mély levegőt s ballagjanak haza, mielőtt a gyermek örökre megutálná a vizet. Az utóbbit választotta.
Péterrel megbeszéltük az ügyet. Azzal érvelt hogy egyszer megy, egyszer nem. Majd következőben úszik.
Két nap múlva volt a következő. Elhatároztuk, én megyek vele, hátha. Péter már az autóban skandálni kezdte, hogy ő biza nem úszik ma sem. Én közben a villamoson fohászkodtam. Mire az úszodás házhoz érkeztünk, a fiú egyből meg akarta mutatni a helyet. Ment elől. Meg sem állt a medencéig. Kalimpált a vízben. Mi is a boldogságban.
Még két nap, s folyt. köv.
A húsvétot Csíkban ünnepeltük, úgy ahogy ezt szoktuk. Borcsát megzavarta a hó, folyton kérdezte, hogy ugye akkor nemsokára itt a szülinapja (decemberi), merthogy havazik. Időnként megkérdezte: Anya, biztos, hogy még mindig húsvét van?
A fiú locsolt. A csokitojások zabálódtak. A barátok látogatódtak. Igaz, köhögés miatt a legkisebbek látogatását egészségesebb alkalomra halasztottuk.
Jó volt otthon. Együtt.
Nagyhét van. A dolgozdás kereszt nehéz. Égig ér a munka a hivatalban. Felváltva túlórázunk az urammal. De igazából minden nap kellene. Dúlnak a harcok itt bent. Napok óta feszülünk.
Havas szélben baktatunk haza az oviból. A nagycsütörtöki misét lekéstük.
Pörög az agyam. Nem sikerült betolnom a munkás fiókot, szerteszét benne minden. Közben kinyílt az otthoni ajtó: pakolni kell, holnap Csíkba utazunk. Lassan egy hete laskán élünk. Ma a változatosság kedvéért bundás kenyeret sütök. Hamar megy az is. Nem eszi meg senki. Borcsa azt szeretné, ha rajzolnék vele, Péter autósboltost játszana velem. Apa dolgozik. A porcicák ugrándoznak. Tortát szeretnék sütni.
Azon kapom magam, hogy már harmadszor magyarázom a gyerekeknek, hogy nehéz hetem van, fáradt vagyok, hagyjanak. Nem élet ez így. Biztos lesz feltámadás.
Hozzászólások