Szerző: Pelusss | jan 3, 2015
Karácsony másodnapján meglátogattuk a rokonságot. Péter kihasználva a szülők beszélgetős elfoglaltságát, korlátlanul zabálta a szaloncukrot, s a válogatott krémes süteményeket. Ezen a napon tudtuk meg, hogy a fiú kívülről fújja a Mennyből az angyalt. Annyira örültünk.
Borcsának komoly ünnepi repertoárja volt, angol és magyar nyelven. A kedvenceim „A Kisjézus megszületett örvendjünk / Elküldötte szentes fiát Istenünk” valamint a „Fingóbel, fingóbel, karácsonyi fingóbel” kezdetű örökzöld. Hiába, a vér nem válik vízzé.
A hasmenés másnap kezdődött. Petinél. Pont mint a víz. Mellékhatása Nagy Morc volt, ezért erőszakkal kellett a fiúba tuszkolni a válogatott szereket. Sokáig tartott. Öt útszéli kakálós megállóval érkeztünk haza. Felkészültem a megfázásra. Itthon kúráltuk tovább a fiút. 24 óra itthon tartózkodás után, minden kórházas eshetőségre számítva, két rend fiúpizsamával megrakodva Csíkba indultunk.
Szerző: Pelusss | jan 3, 2015
Péterrel mentem templomba. A gyermek lelkesen készült, önkéntesen jelentkezett. Ez természetesen nem volt garancia semmire. A feltűnés elkerülése végett a templom hátsó felében foglaltunk helyett, közvetlenül egy oltár mellett. Mint kiderült kitűnő választás volt, Péter szerzett egy térdeplőpárnát, feje alá tette, s leheveredett az oltárlépcsőre. A gyönyörű karácsonyi énekek lassan álomba ringatták. Némi szunyózás után mellettem ébredezett. A motoros bácsi szaloncukrot és narancsot adott. Ünnepi mise volt.
Szerző: Pelusss | jan 3, 2015
Az ünnep szombatjára összejött a család. A gyerekek már 4 napja készítették elő a terepet a nagyszülőknél. Nagy volt a viszontlátás öröme. Együtt készülődtünk az ünnepre. Ekkorra már Borcsa is megértette, hogy karácsonykor nem az ő szülinapját ünnepeljük, hanem a Kisjézusét. December elején ez még nem volt egyértelmű.
Sakkoztam az angyalt rendesen. Lejárt a biztonságos délutáni szundik ideje. Péter és Borcsi csak az oviban alszik. Más megoldást kellett találni. Miki tata délután a műhelyben beállította a fát, ráaggatta a szaloncukrokat. Estére testületileg templomba készültünk. Elsőnek indultunk. A tervezettnél tíz perccel korábban. Ez pont elég volt arra, hogy a család hátramaradt 4 tagja kiangyalkodja a fát.
A templomba túl korán érkeztünk, ahogy illik ilyenkor. A karzaton ültünk és vártunk. Fél órát. Meglepő módon békésen. Az aggodalmaim, miszerint az istentisztelet kezdetekor el kell hagynunk a templomot, szerteoszlottak. Mindenki jólnevelt volt. Borcsa az apja kebelére hajtotta fejét, s mély álomba szenderült. Péter nemigen tudta eldönteni, hogy ki mellett üljön, ez okozott némi gyúródást. Időnként Miki tatához akart menni, máskor pedig haza. A vizet mind megitta. Csendeséjre Borcsa is felébredt, Péter elcsendesedett. A sötét templomban az adventi koszorú fényénél meghatódva dudorásztuk a dalt.
Istentisztelet után keresztapának örült a gyerekhad, olyannyira, hogy Péter nagy izgalmában elbogárzott a sötétben. Kétszer is. Nem volt egyszerű a tömegben rátalálni.
Az angyal megjött. Úgy látszik jók voltunk.
Ui: Itt jegyzem fel az utókor számára, hogy Szenteste Peti 7 darab töltöttkáposztát vacsorázott.
Szerző: Pelusss | dec 22, 2014
Piri mamával betrappoltunk az oviba. Apa dolgozott, Miki tata parkolt. Némi meglepetés után a gyerekek magukra öltötték az ünneplőt, mosásra pakoltuk az ágyneműt, pizsit és egyéb ovis tartozékokat. Három neccel s két ovistáskával indultunk is a kicsikultúrba szerepelni.
Túl korán érkeztünk. Péternek pont 20 perc jutott, hogy csuromvizesre futkározza magát. Leállítani nem sikerült. Mire a kiscsoport felvonult a színpadra, már neki is dőlt a jéghideg falnak. Tavaly ilyenkor egy hasonló performansszal ugyanitt gyűjtöttük be a karácsonyi laringitiszt – csak ez kattogott bennem.
A kiscsoport bájos volt, Borcsi elmondta a mondanivalót, szépen, precízen, némi nyávogással tarkítva a négysorost. Aztán jött a fiú. Ő is elmondta. Kevesen értették a teremből. Nem a mikrofon miatt, még mindig nem ejti tisztán a szavakat. Őt nem zavarta ez a tény, bátor volt és mosolygós. Ennek örültem. Egyszer a kisszék mellé ült. A közönséggel együtt nevetett az eseten.
Mire a Kisjézus megszületett, könnyek ültek a szememben. Égtek a gyertyák, mindenki saját tehetsége szerint énekelte a dalokat, óvónénik igazgatták a csapatot.
Hála volt bennem és öröm. Megnőttek. Szeretjük. Összetartozunk mindenestől.
Szerző: Pelusss | dec 16, 2014
Eljött az idő, hogy Borcsi szülinapját néhány ismerős leányzó társaságában is megünneplejük. 4 év alatt erre példa nem volt. Alkalomhoz illően királylánytortát terveztem, melyhez egy barbie szükségeltetett s némi bodzás eperlekváros tehéntúrós torta. Meg is sütöttem a kuglófot, mely a királylány szoknyája lett volna. Szombat este beleállítom ezt a gyanúsan magas és gyanúsan karcsú fehérnépet, s hát a térdéig ér. Túl fáradt voltam. Borcsának beadagoltam, hogy hangyabolytortája lesz, s milyen vagány. Ő is így gondolta.
Másnap reggel frissen és üdén a miséről hazafele ballagva rájöttem, hogy ha ezt a kupacot bekenem csokikrémmel, leginkább egy nagy kakára fog hajazni. Megembereltem magam, piskótából felépítettem a szoknyáját, fondantról lemondtam, s fél óra múlva kész volt a királylány.
A partira időben meg is érkezett a vendégsereg. Míg a gyerekhad párnacsatázott, a felnőttek nyugodtan eltársalogtak. Az est végére megvalósításra került a Cipeljük ki a gyerekszobát a nappaliba című, igen munkás projekt. Szorgos hangyaként dolgozott mindenki. A kijáratot kellőképpen elbarikádolták, ez némiképp nehezítette a vendégek távozását. Végül mindenki hazajutott, s a játékok is helyrekerültek.
Szerző: Pelusss | dec 16, 2014
Péter egy szép kék műanyag dobozzal tért nyugovóra, melyben alapjáraton az autóit tároljuk. Beszuszukálta maga mellé az ágyba, s elaludt. Mosolyogtunk. Akkor még nem sejtettük, hogy másnap reggel ugyanez a doboz okoz némi fogcsikorgatást.
Ködös reggelre ébredtünk, Péter kinyitja a szemét. Közli, hogy ő már pedig ezt a ládát magával viszi az oviba. Az oviba nem szabad játékot vinni – mondom én. De ő akkor is visz, mert ő a főnök, nem az óvó. Erősen veszélybe került a felöltözés, úgyhogy nem feszegettem a témát. Indulásra készen sorakoztunk az ajtóban. Péter is menetre készen toporgott a ládájával. Addig már néhányszor nekifutottunk a témának (a kedvenc autóját vigye, annyit vigyen amennyi belefér az ovitáskába), de Péter hajthatatlan volt.
Örültem, hogy a család minden tagja megőrizta a hidegvérét :D. Beballagtunk az oviba, Péter két kézzel szorongatja a ládáját. Óvónéni elkerekedett szemmel nézi a hozományt. Utolsó próbálkozás a részemről: Elhoztuk a Péter autóit, hogy megmutassuk az óvónéninek. Péter bólogatott. Óvónéni vette a lapot, s amíg átöltöztünk, megtekintette a gyűjteményt, külön kiemelve egy-egy érdekes darabot. A szokásos búcsú után az autósdoboz bekerült Móriczba. A kecske is jóllakott, s a káposzta is megmaradt.
Hozzászólások