Szerző: Pelusss | jún 23, 2014
Mamika kivasalta a miesnapi viseletet, majd hazautazott. Egész délután dolgoznom kellett volna, nagyon. Jóanya nem marad le a gyereke évzáró ünnepségéről. Jódolgozónő nem hagyja cserben a kollégáit egy hegynyi stempliznivalóval. Lelkiismeretfurdallás közepedte Jóanya lettem, s négykor kivágtattam az irodából. Még volt idő elvenni a kamrából a süteményt, gyerekeket az oviban díszbe öltöztetni, zuhé közben a kicsikultúrba megérkezni.
Hagyományokhoz híven Péter vizesre rohangálta magát (legutóbbi óvodai ünnepségünkről Nagy Laringitisszel tértünk haza). Közben bekaptak egy-egy szendvicset, amit íratlan szabályok szerint a műsor után ildomos elfogyasztani. S mindenképp átadták az óvónéniknek a virágot, amit szintén a produkció végén kellett volna (tudtak ők valamit, amit mi nem).
Kezdetét vette a műsor. Péter magabiztosan levonult a színpadról. Borcsa szerepe az első 10 percben lejárt, ekkor zokogásban tört ki. Ott rostokolt a kisszéken, s csorogtak a krokodillkönnyek. Péterhez akart menni. Naná, Péter anya öléből figyelte a produkciót. Az óvónénik kedvesen marasztalták. Péter felment a színpadra, kiszabadította Borcsát, s kézenfogva levonultak. Néztük, nézegettük az előadást.
Egyszercsak megjöttek a vendégeink. A kis- és középcsoport javában szerepelt, amikor hazaindultunk. Kezdődhetett a móka Mártonnal és Julcsival, akit Borcsa követezetesen Jancsinak szólított, pedig ránézésre inkább volt Julcsi, mint Jancsi.
Szerző: Pelusss | jún 20, 2014
Magunk mögött hagyva egy tűzoltóságos délelőttöt valamint egy nemalvásos délutánt, elindultunk szülinapozni. A hivatalos ünnepeltek keresztapa és Orsi voltak. A nem hivatalosak: Balázs és Péter. Merthogy másfél hónap kitartó szervezkedés ellenére sem jött össze a közös szülinap. S ha már végre úgyis találkozunk, akkor ez is legyen meg.
Vacsorával indítottunk. Esznek. Hátradőltem. Puff, kiborult a bili. Nem hoztunk biciklit. Péter zokog. Nagyon. Nagy Morc ott vírit a padon. Belenyugodtam, haza kell mennünk, mielőtt a vendégsereg megérkezik. Ám váratlanul Nagy Morc elszaladt. Péter és Borcsa kituszkolt az udvarról, ne zavarjam őket, holmi vigasztalással. Mire, megjött Balázs és Bence, csokitorta is került. A gyerekek elvoltak, mi is a bisztró teraszán a felnőttekkel. Sötétedés előtt hazaértünk.
Szerző: Pelusss | jún 19, 2014
Vakáció előtti vakáció majdnem 3 hetet tartott. A tanév utolsó hetén ismét elkezdődött az óvóda. Hivatalos évzáró még nem volt, úgyhogy erről a jóról sem maradtak le gyermekeim. Maradt szűk 4 nap, hogy elmélyüljenek a szerep minden rejtelmében.
Péternek nem füllik a foga az óvodához. Legalábbis reggelenként. Szegény, ha tudná, hogy ez az évzáró pusztán merő formaság, hiszen július közepéig még tart a napközi.
Hétfőt hangosan indította, nem akart felkelni, öltözni, fogat mosni, indulni, bemenni az oviba, levenni a cipőt, s főként nem akart ott maradni. Borcsa segített öltözni, s fél órán át türelmesen várt, amíg sikerült elindulni. Apa hősiesen tűrte, ameddig tűrhette.
A keddi logopédus elég vonzónak bizonyult ahhoz, hogy minimális Morc-látogatással átvészeljük a reggeli készülődést.
Szerdán maradtam én is. Hétfői műsor ismétlődött. A gyógyszerem elgurulófélben volt, amikor megkérdeztem: Péter, maradsz itthon mamával, vagy jösz az oviba? Megyek oviba – válaszolta szipogva. Ettől kezdve békésen ment a menet.
Csütörtökre óvodailag tűzoltóságlátogatás volt tervezve. Bátran elmentem dolgozni, hiszen ez elég kívánatos program ahhoz, hogy az ember gyermeke kipattanjon az ágyból. Tévedtem. Még jó, hogy apa feltalálta a spanyol viaszt: idő, türelem. Semmi sürgetés. Lustizós hosszú mese Papóról, a kutyáiról, a szőlősről, apa madárfészekleséről, gyerekkori horgászásokról. Megvárni, míg mindenki magától kikászálódik az ágyból. Toronyépítés, kirakózás. Az eddigi fél órai készülődés egy órára nyúlt, de mentes volt minden panasztól. Apa idegei nem borzolódtak egy cseppet sem.
Spanyol viasz bevezetve.
Szerző: Pelusss | jún 16, 2014
Ismét eljött az állomáson izgatottan álldogálós, szívdobogva vonatot leső nap. A szerelvény időben berobogott. Nem győztük egymást ölelgetni. A nagy idillt némiképp megzavarták feltörő indulataim, mikor megláttam Borcsa pirosra festett körmeit. Izsa volt, Izsa engedte – hárított Borcsa. Hamar megbékültünk.
Kicsi Móric megint hozta a formáját, befértünk mind a hatan, s a csomagokat sem kellett az állomáson hagyni.
A majdnem csupatiszta, csuparendes, felvirágzott lakásunk egy-kettőre fel lett fedezve. Nemsokára a gyönyörűen megkomponált virágcserepembe bele lett támasztva Péter biciklije. Az ágyneműledobálós buli is hamar kezdetét vette. Az ebédemet vacsorára ették meg. A tortára ránéztek. Péter meg is szagolta.
Délután Péter nem aludt, Borcsa későn és keveset. A hajnali kelést mindketten megsínylették. Kora este két zombigyereket fektettünk.
Szerző: Pelusss | jún 12, 2014
A gyerekek boltos játszanak az udvaron. Magdi mamának ez az utolsó emléke róluk. Pár perc alatt gyomtalanította a hagymaágyást, nyugodtan ballagott vissza a kertből. Borcsa rohant vele szembe: – Rögtön gyere Mamika, baj történt.
A baj a konyha kagylójából csordogált kifele. Ugyanis a boltozás mosogatássá fajult. A homokkal félig megrakott vedreket ki kellett mosni. Nem a kerti csapnál. Mamika sem ott szokott mosogatni. Végigbaktattak a házon. Szereztek két mosogatószivacsot, odacipelték a kisszékeket, s kezdődött a pancsolás. A víz zubogott rendesen.
Szerző: Pelusss | jún 11, 2014
A Határ utca nem hazudtolta meg magát: érkezésünk után nem sokkal esett. Pocsolya volt bőven. Nem hiába cipeltük el a gumicsizmákat.
A búcsúra gyerekestől készültünk. Nagyon. Több buzdító beszédet is tartottam a témában. Emiatt végül gyerek nélkül titokban settenkedtünk ki a kapun. Merthogy hallgattam a körülöttem lévő józan emberekre. Tényleg túl sok lett volna nekik a gyaloglás, meleg a napsütés, tenyérnyi a hely. Majd jövőre. De hoztunk nyalókát, mézeskalácsot.
Hallhatták a szomszédok is. Apa leharapott egy darabot a Borcsa araszos nyalókájából, ami azóta is ott hányódik valahol a konyhaasztalon. Borcsa emiatt hangosan világgá ment, nem szeretett senkit.
Vasárnap reggel lelkesen vártuk a három zarándokvonat népét az állomáson. Fel is kísértük a szoborig. Borcsa időnként megkérdezte, hol a királynő. Egy ekkora menetben csak kell legyen királynő. Patriarhális társadalomban élünk, törtem le nyersen az illuzióit.
Péter egy újonnan felfedezett játékot, egy jókora, madzaggal ellátott táblát cipelt a nyakában. Sehogy sem akart megválni tőle. Kalapjába óvatosan betette az összehajtogatott műsorlapot. Unottan álldogált a tömegben, később apa nyakából integetett Gábor tatának. Borcsa csillogó táskáját sikerült hazaküldenünk az állomásról. Zászlólobogtatós csendben, az amerikai magyarok református püspökének szónoklata közepedte kezdődött a zendülés: Borcsa táskát akart. De most. El is indultunk hazafelé.
Hunorékat sűrűn látogattuk. A gyerekek azóta is az udvarukon levő homokkupac átrendezésén dolgoznak. Maradék menyasszonyi cukorka is lapult a kamrában. Nem véletlenül Mesit szeretik a legjobban.
Péter és Borcsa nevű kecskéket meg kell nézni napjában többször is. A tyúkokat etetni kell rendszersen. A várkastély gyakran épül. Tata két kapálás között focizik. Mamika töri a fejét, mit főzhetne, hogy egyenek is belőle. Itthon megint szabadság van, vagy mi?
Hozzászólások