Piri mamáéktól Péter ébresztőórát kapott ajándékba. Irtó jó ötletnek tartottam. Jól beszereltük az ágya mellé. Vártuk, hogy reggel csörögjön, a gyermek kipattan az ágyból, lenyomja az órát, s kezdődhet a nap. Az óra csörgött is 6.15-kor, de az ágyból nem pattant ki senki. A gyermek aludt tovább, bárhogy is ordított az ébresztő.
Falusi életünk során talán ez volt az első hosszú hétvége, amikor nem utaztunk. S de jól esett. Négy napig otthon, lomtalanítás, tetőtéri munka, kertészkedés. Piri mamáék felköszöntötték Pétert közelgő szülinapja alkalmából. Jött a veder virág: 9 szál nárcisz, 9 szál tulipán, csokréta gyöngyvirág és bokréta harangvirág. Belengte a házat a tavasz. Fagyitorta is volt persze.
Borcsa: – Jaj anya, tudod milyen szendvicset pakolt keresztanya? Paprikás vajas volt. És amikor a parkban voltunk, biciklivel elesett két gyerek. Odaszaladt az apukájuk. Azt meséltem, amikor kijött két kacsa a tóból? Na, hát képzeld, kijött két kacsa a tóból! Láttuk. És az osztályban játszottuk, hogy repül, a repül a nap. Annyi mesélni valóm van, anya! S akkor Gergő és Áron elmutatták a napot és a földet. Így forgott Áron, ni. És keresztanya mondta, rosszabb vagyok, mint Kincső, csak a fagyiról tudok beszélni. Azt tudod, hogy a magányhangzókat miért hívjuk magányhangzóknak? Mert nincs mellettük segédhang, ezért magányosak.
S így tovább cikáztunk az elmúlt napok történései között. Csak hallgattam, hallgattam. Aztán előkerült az apja, a jelentősebb részeket másodszor is meghallgattam, s a legfontosabbakat lefekvés előtt még egyszer.
Vasárnap este landolt a repülőnk. A gyerekek időben lefeküdtek, egy kukk sem volt. Szépen csendben vártak, fülelték az autózúgást, kutyaugatást. Úgy tettek, mintha aludnának. Borcsi már el is szenderedett, amikor Péter felkiáltott: megjöttek apáék! Nagy volt az öröm, az egymás nyakába borulás 🙂 Alig tudtunk lefeküdni.
Még a tél végén könnyelműen igent mondtunk egy utazásra. S milyen jól tettük! Ha azon agyalunk, hogy mi lesz a gyerekekkel, mialatt mi kettesben tekergünk, biztos itthon maradunk. Merthogy iskola van, s nem olyan könnyű bejutni nélkülünk a városba.
Mire indulni kellett, minden le volt szervezve. Első nap és éjszaka kiszállás keresztanyánál. Második naptól Piri mamáék gardírozzák őket. Mindenkinek mindent meghagyogattunk, többször is: ki hol, hánykor milyen ruhában, furulyával vagy anélkül kell megjelenjen. Mikor kell érte menni.
Tiszta fölöslegesen rágcsáltuk a körmeinket. Itthon minden működött nélkülünk. Még jobban, mint velünk. Finomakat ettek, játszótereztek, fagyiztak, háziztak. Mama nagyokat főzött, tata helyrepattintott a ház körül mindent, amit lehetett.
Kisimult arccal érkeztünk haza.
A húsvétunk az újratervezés jegyében zajlott. Ismét nem sikerült élőben találkozni a legifjabb rokonunkkal. Péntek este ezt már nem is nagyon bántuk, mert Péter belázasodott, s a fuldokló köhögés is megjött. Ekkor már Zilahon voltunk. Szombat estére Borcsa is kiütötte magát. A tervek szerint hétfőn délben Borcsával hazaindulunk, fogadjuk az otthoni locsolókat, majd kedden ő Csíkba utazik vakációzni.
Hétfőn reggel lemondtuk az összes jó előre beszervezett locsolót. Borcsa 4 osztálytársa telefonon videóhívás keretében meglocsolta a lázas leányt. Pizsamára szép ruhát húztunk, kiállt a tojásfa mellé, s szédelegve hallgatta a fiúk versét. Estére már papírunk volt róla, hogy mindkét gyermeknek légcsőgyulladása van.
Azóta a nagyszülőknél gyógyulnak, fokhagymát raknak, virágot ültetnek, paprikát palántálnak, rokonokat látogatnak, tyúkot etetnek.
Azóta itthon nincs tízóraipakolás, főzés alig. Viszont van tovább alvás, filmezés, színház és társasági élet.
Hozzászólások