Szerző: Pelusss | Már 11, 2014
Olyan az életünk, hogy a gyerekekkel ritkán járunk vásárolni, nem szoktunk velük ügyet intézni, ritkán kószálunk a városban. Élik a hétköznapokat az óvodában és az erdő szélén. Lehet bóklászni szabadon, nem járnak autók, akár az utcánk közepén is lehet festegetni köveket, percekig lehet bambulni a hangyabolyt, vagy a szomszéd méheit.
Meg is ittuk ennek a levét ma. Fényképet szerettünk volna készítetni róluk. Még jóformán be sem cihelődtünk a játékbolttal egy térben levő fényképészhez, Borcsa már a pult mögött nézegette a babákat, Péter cibálta a képeslapokat. Nem értették, miért ráncigáljuk őket.
A fotózást valahogy letudtuk. Elnyomtak egy-egy sikertelen félmosolyt. Mindegy. A célnak megfelel. A felvezetés után örültem, hogy nem hisztiznek a kamera előtt.
A járdán való közlekedésen is van mit finomítani. Gyakorolnunk kell.
Szerző: Pelusss | Már 4, 2014
Borcsa mindent örököl. A nadrágot Pétertől, a ruhát Kincsőtől, a blúzot Ráheltől, a balerinaszoknyát a szomszédlányoktól, a csizmát Csabitól, s így tovább.
Egyik reggel nézegeti a karácsonyra kapott sapkáját, s megszólal:
– Anya, igaz, hogy ezt Borcsa Jézuskától örökölte?
🙂
Szerző: Pelusss | Már 3, 2014
Megegyeztünk: Királyfi, Hófehérke és két törpe leszünk. Apa Tudor, mert szemüveges, én Hapci, mert mostanában civilben is az vagyok.
Egy hétig Borcsa a hófehér tüll szoknyával takarózott, ami valójában egy balerina szoknya volt. Ez nem zavarta. Még abban sem, hogy időközben úgy döntött Csipkerózsika lesz. A jelmez maradt. Így okafogyottá vált a törpék szereplése.
A farsang előtti napon a királyfi újrahasznosított kardja is elkészült. Majdnem a válláig ért, dehát ekkora volt a fejszenyél, amit e célra apa felhasznált. Legalább jó fogása volt.
Mire megérkeztünk az ovis farsangra, a törpéket leteperte a nátha, csak néztünk ki a fejünkből, a jelmezeinket be sem vittük. Anélkül is Morgók voltunk. A gyerekek boldogan rohangásztak. Először a Borcsa koronája került le a fejéről. A színpadon még elbillegtünk egy darabig. Egyszer csak Péter úgy döntött, érdemesebb vagdosni a terem másik végében, mint a gyerekekkel táncolni. Úgyis egész héten ezt gyakorolták az oviban, kezd unalmas lenni. Borcsi is lesomfordált a színpadról, gyorsan levetette a hőnszeretett szoknyácskáját, s vígan rohangászott a széksorok mögött. A többi gyerek ekkor mutatta be a jelmezét.
Végre eljött a süteményevés nagy pillanata. Csipkerózsika két szendvicset gyúrt be együltében, Királyfi nem győzte nyakalni a tortaszeleteket. A színpad üres volt, bátran lehetett rohangálni. Eljött az ideje, hogy hazainduljunk. Mindkét gyermek csuromvizes volt.
Szerző: Pelusss | Már 2, 2014
Szerző: Pelusss | feb 27, 2014
Borcsa: – Játszunk iskolást, jó Péter? Borcsa lesz az tanítónéni. Péter mondd el, milyen pöttyök ezek.
Péter: – Nem.
B.: – Édes kicsi Pétikém, milyen pöttyök ezek?
P.: – Nem.
B.: – Péteeeeeeeeeeeeeer! Iskolában vagyunk! Válaszolj!
P.: – Neeem.
Borcsa belenyugszik a megváltoztathatalanba. Új fejezetet kezd: – Péter , mit eszik a ló?
Péter immár nagyobb lelkesedéssel: – Szénát.
B.: – Jól van Pétikém, szénát és bazot (felnőttnyelven zab).
P.: – Nem, bazot nem.
B.: – Deeeeeeeeeeeeeeeeeeeee. A ló bazot eszik. Látod? Itt írja a betűkkel.
Szerző: Pelusss | feb 24, 2014
Mit lehet csinálni egy esős vasárnap délután két unatkozó gyermekkel? El kell menni a sóbányába.
Két napig készültünk előtte. Újravettük a törpe mesét, szereztünk kirándulótársakat. Minden adott volt egy boldog sóbányázáshoz.
Péter és Borcsa javában homokoztak a sóval, mire Panna és Júlia megérkezett. Panna rögtön átadta a sónyalás tudományát érdeklődő gyermekeimnek. Abban sikerült kiegyezni, hogy csak a falról, a földről nem falatozhatnak. Csúszdázás kipipálva, uzsonna közben Panna elmesélte operás élményeit a János Vitézről, úgyhogy a művelődés is megvolt.
Már a bányában elhatároztuk, hogy cukrászdázni fogunk. Mert van egy cukrászda, ahova régen-régen járt a jó nép. Szép nagy sütik voltak. Eltelt 10 év, a cukrászdában semmi nem változott, emiatt kicsit nyomasztó volt. A gyerekek lelkesek voltak. Hiszen ez az első hivatalos közös családi cukrázdázás. Mindenki választhatott, amit akart. Péter egy rózsaszín habkölteményt, Borcsa egy tömény csokis tortaszeletet. Bár az urammal megegyeztünk, hogy beérjük a gyerekek maradékával, megszédített a kínálat, mi is rendeltünk egy-egy sütit. Péter két kanál krémet evett, egyet az arcára kent, kb. ugyanennyit a blúzára. Borcsa a dekorációból elszopogatott egy csokidarabkát. A többit mi ettük meg. Végül hányni nem kellett megálljunk hazafele, bár erősen kilátásba volt helyezve.
A napnak még nem volt vége. Testületileg vacsorára voltunk hivatalosak. A gyerekek az evést kihagyták, de kitűnően párnacsatáztak Billy bácsi nappalijában. Itt hangzott el Borcsa szájából a következő előre megfontolt fenyegetés: Panna, ha nem adod oda rögtön a párnát Péternek, kapsz egy mérgezett rágógumit. 😀
Ennek ellenére béke volt. Billy bácsit némileg felzaklatta, hogy Júlia átrendezte a borosdugóit, azonban a gyönyörűséges lámpát senki nem verte le, pedig mi szülőkül már előre izgultunk.
Hozzászólások