Szerző: Pelusss | dec 25, 2013
Immár második esztendeje az dönti el a karácsonyunk helyszínét, hogy a gyerekeket hol üti ki valami válogatott vírus. A tavaly azt terveztük, hogy a nagyszülőknél ünneplünk, azonban a gyerekek nem voltak szállítható állapotban, ezért otthon karácsonyoztunk. Ez annyira bevált, hogy az idén is meg akartuk ismételni. Készültünk is rendesen.
Egy héttel az ünnep előtt a gyerekek köhögni kezdtek, ezért a nagyszülőkhöz postáztuk. Borcsa tüdőgyulladását egy derűs vasárnap reggel diagnosztizálták. December 22. volt. Piri mama több évtizedes aszisztensői munkájának és szerteágazó kapcsolatainak köszönhetően megúsztuk a kórházat. Pillangó kézfejbe be, injekció napi háromszor, s a porlasztógép sem pihen túl sokat. A pillangó egy igen körülményes dolog, mert eldugulhat, kimozdulhat, s akkor irány vissza a kórház.
Az injekciózás többszereplős, igen izgalmas történet. Borcsa ül a tata/apa ölében, szorítja az anya kezét, mama nyomja a koktélokat, egyiket a másik után. Borcsa üvölt, hogy álljunk meg, álljunk meg, közben pedig a mama illetve az asztal lábát rugja, mikor hogy sikerül. Péter hátulról cibálja mamát, hogy megmentse a húgát.
Telt múlt az idő, 24-én reggel Pétert is bevittük a sürgösségre. Légcsőhurut boldog tudatában, pillangóval felvértezve tért haza a fiú. Bajnok volt. A kórházban a szuri alatt többször is elmondta, hogy nem fáj, nem fáj. Az első itthoni szuri kapálózások közepedte zajlott, s rókázásba torkollott. A másodikat már nyugodtan viselte. Nem fáj, csak egy picit – mondogatta.
Borcsa tegnapra már jobban volt, ezt onnan lehetett tudni, hogy előbújt Sárkány Ella. Sárkány Ella mindig ráncolja a homlokát, csípőre tett kézzel osztja az eszet, közben a lábával dobbant. Sárkány Ella csücsöríti a száját, parancsol a falnak is.
Karácsony van. A Kisjézus nálunk is megszületett.
Szerző: Pelusss | dec 15, 2013
Igyekeztem diszkréten besurranni a terembe. Az ajtóban álldogáló szülők azzal fogadtak, hogy Péter verset mondott. Verset? Nem is készültünk. Azért a szemem kicsit könnybe lábadt.
Fél percet késtem. Igazából majdnem fél órát, de a gyerekeim produkciójáról fél percet. Ergo nem láttam, ahogy a fiam, közli az óvónénivel, hogy: Péter is. Merthogy Péter megkésett beszédfejlődésére tekintettel, nem kapott verset. Ültek a fehér hótündérek a színpadon, közöttük vaegy piros krampusz, s az óvónéni járt körbe a mikrofonnal. A kellő pillanatban Péter megállította óvót, s közölte, hogy ő következik. Gyors mérlegelés után az Ég, a gyertya ég-re esett a választás. A közönség mindebből csak annyit hallott, hogy “ég”, de azt többször is.
Borcsa versikéjét egy álló hétig tanította Piri mama. Kitűnő alkalmat teremtett a légcsőhurut, ugyanis Borcsa napokon át otthon kuksolt a nagyanyjával. Borcsa hallani sem akart a verséről. Valahányszor szóba került, azonnal rázendített a Cirmos cica, jaj illetve más hasonló kaliberű mondókára. Valahogy a produkció napjára elszavalta a Jaj de pompás fa… kezdetű négysorost. A színpadon úgy zajlott, hogy az óvónéni suttogta a sor első részét, Borcsa pedig a kellő időben beköpte a sor végét. Gyakorlatilag négy szót mondott: fa, karácsonyfa, játéka, fa. Ez nem tartotta vissza abban, hogy Péter sikeres produkciója után immár másodszor is “elszavalja” a versét ugyanilyen stílusban.
Borcsa hótündér csákója is megérne egy bejegyzést. A kúp alakú fejfedőt egy egész délután gyártottuk. Többszöri próba után, úgy tűnt, hogy sikerült eltalálni a megfelelő fejkörfogatot. Igen ám, de olyan magas volt, hogy Borcsa alig tudott egyensúlyozni alatta. Kezdődhetett a faricskálás előlről.
Még szerencse, hogy csak a tánc alatt kellett viselni. Így is Borcsa az első sorban üvöltött, mert hol rácsúszott az orrára, ezért teljes sötétbe borult a világ, hol pedig hátracsúszott a tarkójára, s mindenbe beleakadt a vége, közben a madzag a nyakát szorongatta. De ez a Hótündérek és krampuszok tánca című produkció káoszában senkinek sem tűnt fel, csak az urammal estünk le a padról a nagy röhögésben.
Szerző: Pelusss | dec 6, 2013
Az adventi kalendáriumunk két szebbecske borkán, szalvétával, szalaggal díszítve. Esténként ide gyűjtjük a jócselekedeteket, egy-egy szép kövecskét, amiket majd a Kisjézusnak adunk karácsonykor ajándékba.
Péter sorolja: – Péter segített mamának főzni, megosztotta a sütijét Borcsával.
Borcsa hosszas gondolkodás után rávágja: – Borcsa aludt délután, így segített mamikának. 🙂
S milyen igaza van.
Szerző: Pelusss | dec 6, 2013
A Mikulásjárást Borcsa kitörő lelkesedéssel, Péter ellenszenvvel fogadta. Amíg a leány a csizmáját suvickolta a fürdőben, a fiú a nappaliban kiabálta, hogy: Nem, nem, ne jöjjön! Azt már elképzelni sem merem, hogy ma az oviban szembesülni fog egy életnagyságú mikulásemberrel.
Nos, amíg Pétert győzködtük a Mikulás kitűnő jelleméről, Borcsa telepancsolta a fürdőszobát vízzel. Végül minden csizma kikerült a konyhaablakba. (Azért oda, mert az ajándékok a kamrában voltak elrejtve, s necces lett volna az előszobáig elszállítani.)
Volt öröm, boldogság, mikor a gyertyafényben meglátták a csizmából kikandikáló csokikat. Péter a félelmeit egy Mikulás-csoki felzabálásával orvosolta. A kifestős és a karikókák iránt (felnőtt nyelven filcek) a csoki fogytán mutatkozott érdeklődés. A karikókákból több jutott a tenyerükre, mint a füzetbe. Így van rendjén.
Szerző: Pelusss | dec 1, 2013
Borcsa hisztizik. Apa ráförmed:
– Ha még egyet nyávogsz, kislányom, kiraklak a hóra!
Borcsának felcsillannak a szemei:
– A hóra? Akkor lehet szánkózni!
– Ülhettek ott kint a kutyával. – morog apa.
– Igen, jó lesz. Gausz húzza a szánkót.
Szerző: Pelusss | dec 1, 2013
Torockó felé az autóban áradoztunk Péternek, hogy ijj, de jó lesz, ájj de szép lesz, s mekkorát kirándulunk. Péter kiszállt az autóból, rávetette szemeit a Székelykőre, s közölte:
– Menjünk haza! Apa, oda nem fel!
Nem is próbáltuk meggyőzni az ellenkezőjéről, inkább csalafinta módon bólogattunk, s kullogtunk a csapat után. Ki is értünk a faluból, a Székelykő lábánál azonban kibújt a szeg a zsákból. Péter leült egy bokor alá, háttal a hegynek, s szedegette a füvet. Tíz perc múlva elindultunk visszafele. Gyenge turisták vagyunk.
Hozzászólások