A mellébeszélés művészete
Anya: – Borcsi, mondd meg apának adja be a gyógyszert!
Borcsa: – Apa, anya azt mondta, hogy reggel bemegyünk a városba és felülünk a kecske hátára.
Csend.
Borcsa: – Borcsa viccelt.
🙂
Hosszú esték
Korán sötétedik. Nem szeretjük. Igyekszünk tenni a nem-szeretés ellen, próbáljuk feldobni a bezárt életet. Előkerültek az ollók. Azóta a nappalinkat apró fehér papírok borítják, amik hol pirospontok, hol virágok, lepkék, autók, bokrok.
Tegnap este a szokásos fésűs fodrászkészletbe bekerült az olló is. Anya ült gyanútlanul, mint eddig, a gyerekek fésülték, s egyszer csak nyissz-nyisszek repülnek a levegőbe. Elismétlem jó sokszor: Csak játékból vágunk, csak a levegőben, anya haját nem. A biztonság kedvéért szólok az uramnak, lesse, mit csinálnak ezek a gyermekek. Erre ő: – Nem látom, nincs rajtam szemüveg. 😀
Egyszer csak Borcsa balról nyissz, ugrom jobb fele, egyenesen Péter nyisszegtetésébe. A kár nem látványos.
Apa következett. Már jó előre dörzsölgette a tenyerét, hogy hihi, a rövid hajában nem lehet kárt tenni. Ám mikor a tettek mezejére lépett a két mesterfodrász, rögtön kiderült, hogy a fülei nincsenek biztonságban. Borcsa kék pöttyös frizurát tervezett apának, dolgozott is rajta egy kék ceruzával.
A sor végére mama maradt. Szerencséje volt, mert akkorra a gyerekek megunták, s csak immel-ámmal nyisszegtettek, fésülgettek, s festegettek.
Téli program
Mire azt hittük, hogy megúsztuk az óraátállítással járó zavarokat, kiderült, hogy mégsem. Kedden reggel nem aludtunk egy órával többet a múlt keddhez képest, viszont két órával kevesebbet 😀 Hajnali ötkor kukorékolt az aprónép. Hatkor már mindenki fel volt öltözve, a mesék el lettek olvasva. A reggeli is lejárt, s még mindig másfél óra volt az oviba indulásig.
Torna van
Péterrel ismét tornászunk. Hetente háromszor 17 gyakorlatot. Az idegrendszeri éretlenségét próbáljuk kiküszöbölni. Akár móka és kacagás is lehetne, ha Péter meg nem makacsolná magát. A gyógypedagógus tanácsa szerint, ha ordít, ha nem, a gyakorlatokat végig kell csinálni a megadott sorrendben. Meg is fogadtuk az urammal egymásnak, hogy ezt a bulit következetesen végigcsináljuk. Ez nem vicc. A Péter jól felfogott érdekében kitartóak, következetesek leszünk, ha kell szigorúak s egyebek. Szóval mindent bevetünk.
Azonban a történet több helyen sántít. Van mikor Nagy Morc már a harmadik gyakorlatnál betoppan, s attól kezdve nincs se Ecc pecc, se Cini cini muzsika. Még mindig nem jöttünk rá, hogy lehet egy toporzékoló gyereket rávenni arra, hogy például ugráljon és közbe számoljon is 10-ig. Megtörtént, hogy Péter lelkes volt, csinálta a gyakolatokat, csak nem a megadott sorrendben, és nem annyit, amennyit a papíron írt. 30-szor helyett 3-szor. Ritkán fordul elő fordítva.
Borcsa eegyszerre nehezítő és motiváló tényező. Értelemszerűen minden gyakorlatot vele is el kell végezni. Igaz, csak egyszer. Igen ám, de mikor Péternél kopog Nagy Morc, Borcsa nagy örömmel ráveti magát a gördeszkára, s jöhet a Lementem a pincébe. Péter fél szemmel sandít, aztán alig bírja kivárni a sorát.
Mamacsere
Tervezésben profi vagyok. Ki volt találva, hogy október 18 és 27 között lebetegedhetnek a gyerekek. Jöhet bármi, ami ebbe a 10 napba belefér. Merthogy itt van Magdi mama. Azonban előtte és utánna is mindenki legyen óvodaképes. Az előttét kipipáltuk, hátradőltünk. Közben a gyerekek majdnem makkegészségesen jártak oviba, Magdi mama pedig újra szalonképessé varázsolta szerény otthonunkat. Az ablakon ismét ki lehet látni, a kamrába be lehet menni. A porcicák le lettek vadászva, az ebédek meg lettek főzve s inget sem kell vasaljak egy jó darabig.
Szombaton, mire Magdi mama elkezdett csomagolni, Borcsát leteperte a Nagy Légcsőhurut. Köhögés, láz, ahogy illik. Porlasztógép, gyógyszörpök, putty (felnőttnyelven kupp) elő. Világosan láttuk, hogy Borcsi egyelőre nem mehet oviba. Mit volt mit tenni, felhívtuk Piri mamát, aki miután főzött egy hétrevalót Miki tatának, meg is érkezett hozzánk.
A két nagymama a vonatállomáson találkozott. Még volt 10 perc a vonat indulásáig. Magdi mama átadta a műszakot.
Köszönjük nekik, hogy itt vannak nekünk. 🙂
Favágás
Szombaton a Nagy Favágás alkalmából összegyűlt a munkásosztály. A munkásosztálynak volt összesen négy gyereke a mieinkkel együtt. Júlia mind az egy évével elbűvölte Borcsát. Jött-ment, Borcsa pedig fogta a fejét, nehogy elessen 😀 Elég jól viselte.
Panna, mielőtt összebarátkozott volna a mieinkkel magányosan sétálgatott az udvaron, s a legújabb óvodai szerzeményét ismételgette: “Kutya segge, kutya segge.” Csak így szimplán, mindenféle indulat nélkül. Pár perc múlva Borcsa a “Borcsa segge” szókapcsolatot mondogatva mendegélt a dombon. 😀
A barátkozás következő fázisában Borcsa Mannának nevezte Pannát. Egyszerűen azért, mert a pé hangot még nem tudja ejteni. Panna elfeledkezett arról, hogy nemrég még saját magának is Manna volt, s következetesen javította ki Borcsát, hogy: “Nem Manna, Panna.” “Jó, Manna.” – válaszolta készségesen Borcsa.
Péter értékelte a vendégsereget, Júliával nem tőrödött, viszont nagy segítségére volt Kuli bácsinak a kosárcipelésben. Pannával a kapcsolat szépen indult, ám a botok miatt megingott. Péter nemes egyszerűséggel kilökdöste Pannát a házból. A békét a közös ellenség/játszótárs állította helyre. Panna és Péter egy emberként nyúzták Billy bácsit, aki zokszó nélkül hagyta magát gyötörni. Kuli bácsi izmos karjának vízfestékkel való kiszínezése is jótékony csapatépítő játéknak bizonyult. Talán az sem véletlen, hogy a két szóban forgó felnőtt a gyerekek asztalánál ebédelt 🙂
A babgulyást Panna példásan bekanalazta, Borcsa joghurtot ebédelt, Péter húzta az orrát, tette-vette a tányérját, végül megosztotta Gausszal az ebédet.
A nap végére Borcsát kiütötte a légcsőhurut. Reméljük, a csodás favágós nap emlékére senki nem vitt haza belőle.
Hozzászólások