Dialógus
Család. Csomagok. Autózunk.
Borcsa: – Anya, hova megyünk?
Anya: – Megyünk a tengerre, de előtte megállunk Magdi mamáéknál, s alszunk egyet. Holnap utazunk tovább.
Borcsa: – Bagosra?
Anya: – Nem Borcsi, a tengerre.
Borcsa: – Mikor? Most?
😀
Szobatisztaságok
A szobatisztaságos szakirodalmat évek óta tanulmányozzuk. Lassan mi magunk is írhatnánk esettanulmányt. Mindkét gyermekünkkel ugyanazt a módszert alkalmaztuk. Borcsa 2,5 évesen lett nappalra szobatiszta, Péter 4,2 évesen. A Borcsáén csodálkoztunk, a Péterének örültünk 🙂
Borcsa tavasszal egy hét alatt kedvelte meg a bilit, bugyit, s az óvodai kisvécét. Olyan egyszerűen ment minden, néha elolvastunk egy mesét bilizés közben, folyt a móka. Péter messziről figyelte Borcsit, de nem volt kedve követni a példáját.
Egyszer valamikor egy gyógytornász mondta nekünk, hogy a gyermek akkor érett a szobatisztaságra, ha váltott lábbal tud járni a lépcsőn. Ehhez tartottuk magunkat. Borcsánál bejött.
Péterrel minden nyáron bugyiztunk, de avval vagy anélkül, mindegy volt. A bilik mindig szem előtt voltak, többször áttanulmányoztuk Samu sikertörténetét, melyet a Bilikönyv című halhatatlan remekmű örökít meg. Annyi történt, hogy Péter sem Samut, sem bilit nem akart látni.
Negyedik szülinapjára bekeményítettem. Hetekkel azelőtt készültünk arra, hogy többet nem lesz pelus, mert nagyfiú. Előszedtük az évek során begyűjtött legvagányabb bugyikat. Nézegettük. Elhatároztam, hogy valóben eltesszük a pelust, s vállalom a következményeit akár hetekig. Mostuk a ruhákat rendesen. A szőnyegeket is. Feladtam. Ismét a váltott lábbal nyugtattam magam.
Eljött a nyár, csurdéskodott mindenki. Volt egy-két emlékezetes esetünk, mikor ebéd közben azt vettük észre, hogy Péter fenekéből barna farkinca lóg ki.
Július utolsó hetében egy tikkadt délután Péter berohant az udvarról az oviba a táskájáért, váltott lábbal szaladt a lépcsőn. Örültünk az urammal rendesen. Még két napig történtek balesetek, de utánna Péter nappalra szobatiszta lett. Egy darabig nem is hittük, hogy így pikk-pakk.
Kivártuk, meglett.
Mese képekben
Pancs
Pancs után
Nagytakarítás
Vakáció
Mamáéknál az élet jó. Ezt onnan tudjuk ilyen biztosan, hogy a minap pancsolás után, dinyeevés közben Borcsi felsóhajtott: Milyen jó itt mamáéknál! 🙂
A nagyszülők változatos programot biztosítanak. Strandra járnak, unokatestvéreket látogatnak. Egy kisbabát is megnéztek, Péter nagy szakételemmel megállapította, hogy hasfájás miatt sír, Borcsa pedig megkérdezte, hol a testvére (nincs testvére).
A focimeccsek alkalmával a kulimáz mindennap kopik. Péternek a térdén, Borcsinak az arcán. Szabadság van.
Templomban
A mise kezdete előtt a gyerekeket szaladásra bíztattuk, hogy jól fáradjanak el. Nem is volt ebben hiba.
Péter az első sorban akart ülni, én az utolsóban. Ebből adódott némi konfliktus, de legalább mindenki észrevette, hogy megjöttünk. A problémát a harangozó cukorkája oldotta meg. Csend lett.
Minimális zörgéssel, piszmogással, beszólással töltöttük el a mise háromnegyed részét. Borcsa időnként meg akarta tudni melyik szobor kit ábrázolt, s miért pont azt. 😀 Az utolsó tíz percben apával homkoztak a templombertben.
Újra együtt
Holári! Találkoztunk a tündérlánnyal. Izgatottan tébláboltunk az üres kertben, merthogy Borcsa épp kiszálláson volt, hazaérkezése előtt érkeztünk meg a nagyszülőkhöz. Közben azon morfondíroztunk, hogy az eufóriát milyen gyorsan fogja felváltani a nyakászás. Elméletet is gyártottunk mellé.
Eszmefuttatásunk kellős közepedte megérkezett Borcsalány. Volt nagy boldogság, egymás nyakába borulás. Péter átadta Borcsinak a közösen készített laskaláncot, gyöngyit, ahogy Borcsi mondta, s mindent elmeséltek egymásnak. Borcsa megmutatta a tót (felnőttnyelven medence), kézenfogva jártak-keltek a kertben. Nem verekedtek, segítették egymást mindenben. Mint a mesékben. Nem is hisszük most sem 🙂
Hozzászólások