Hol vannak azok a régi szép idők, amikor Péterrel kettesben vagy hétvégén hármasban lustiztunk reggelente. Bambultunk egy kicsit a semmibe, mesét olvastunk, beszélgettünk, mielőtt elkezdődött volna az élet. A körülmények most is adottak, de Borcsi képtelen lustálkodni, tétlenül heverészni. Neki mennie kell, felállni, ülni, mászni, s megint felállni, s menni fejjel lefele az ágyról.
Borcsi mindig turbó üzemmódban van. Nem tud a fenekén ülni, feláll az etetőszékben, a babakocsiban, szopizás közben. Éjszakánként mikor felsír, mire beérek a szobájában már ül vagy áll az ágyában. Egy örökmozgó. Csak győzzünk a pörgést!
Hozzászólások