Holári! Jelentem, a csoda megtörtént. Tegnap délben szabadultunk.
Amikor a doktornő, mondta, hogy mehetünk, azt hittem hangokat hallok. Aztán kézhez kaptuk az elbocsátó szép üzenetet, s hát tényleg. Úgyhogy a Mikulás megtalál 🙂
Érdekes tapasztalat volt, láttam a végtelen szegénységet, amikor a magányos kisbaba után jött a szeméttelepen élő anyja, Otthon 9 testvér várta a 7 hónapos kislányt. Beszélgettem velük, adtam mindent, ami nálam volt és adható volt. Durva nagyon. Ezek után, ha bármivel is elégedetlen leszek, elverem magam.
Aztán megtanultam azt is, hogy ilyen nehéz helyzetben, jobb másokra figyelni, meghallgatni a két kisunokáját szerény körülmények között nevelő nagymama panaszait, játszani a magányos kisbabával, integetni az ablakon az injekciótól félő kislánynak.
Péternek voltak hőstettei, például nem sirt, mikor vért vettek tőle. Dicsérték is az égig. 🙂
Hazaérkezésünk után az első dolog az volt, hogy aludtunk egy nagyot ketten. Mikor Péter felsirt, hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Az éjszaka is ilyen mélyalvással telt. Csörgött az óra, Péternek kellett volna gyógyszert adjak. Épp azt álmodtam, hogy temetésen vagyok, s gyorsan kinyomtam a telefont. 😀 A gyermek egy óra múlva ébredt, azt nem lehetett nem meghallani 🙂 . A tegnap Péter valahányszor felébredt, fürkészve nézelődött, hol van, mókás volt.
Jó itthon. Még tart a vigyorgás 🙂
Hozzászólások