Soha nem értettem egyet a fenti kijelentéssel. Hogy-hogy édesen? Amikor nincs is jobb egy ropogós savanyúuborkánál, egy bögre paradicsomlénél, egy szép piros grépfrútnál, hogy a savanyúkáposztát és egyéb téli ínyencségeket ne is említsek.
Senki sem vádolhat azzal, hogy imádom a csokit. Na jó, ha nagyon kívánom az édességet, akkor mandarin. Ez így pont jó, mert a párom ipari mennyiségben képes puszítani az édességet, nekem meg a savanyúságok terén nem akad konkurencia 🙂
Amióta babát várok, azóta méginkább figyelek a cukorbevitelre. Ettem néha egy-egy kocka csokit, s karácsony táján számtalan diós-mákos beigli lecsusszant a torkomon. Néhányszor felszólítottam a kollégáimat, hogy azonnal tegyék ki a kürtöskalácsot és mindennemű csokoládékat az asztalaikra (Nem tették ki.) Ezt leszámítva, nem vittem túlzásba az édességfogyasztást. Egyébként is minden kismamának magas a vércukorszintje. A legújabb vérvizsgálatom szerint nekem a normálisnál alacsonyabb. Az előzményeket ismerve a családorvoson kívül senki sem csodálkozott. Kezelésbe vettem az ügyet. Heti egy rigójancsi vagy krémes béles esetleg csokiscsoda egy jó kapucsinóval, barátnőkkel simán belefér. S ha nem vagyok reggel túl morcos, akkor még a tejeskávémba is teszek egy kis kanál cukrot.
Talán mégis szép édesen az élet. De savanyún még szebb 🙂
Hozzászólások