Péter az elmúlt két éjszaka nem ébredt óránként, éjféltájt nem döntött úgy, hogy köszöni szépen, nem alszik már többet, mint ahogy ez az utóbbi egy hétben történt. Ezen felbátorkodva nem álltunk el az eredeti tervünktől, miszerint az urammal farsangi bálba megyünk este 8 órai kezdettel. Fél kilenckor elaltattuk a mit sem sejtő gyermeket, ribizli lekváros illetve zakuszkás borkánynak álcáztuk magunkat, s jól elmentünk bulizni. Végigkocsikáztunk két falun és egy fél városon, nevettek is rajtunk elegen 🙂 A jelzőlámpánál két autóból is integettek a fiúk, még az ablakot is lehúzták. Igazi szenzáció volt, mikor az uram kidugta a szakállas ábrázatát a piros pettyes kalapja alól. Szóval csuda móka volt. Buliztunk a barátokkal, karaokéztunk, meg ilyen vidámságok. Két órán át szaporán szorongattuk a telefont, aztán rájöttünk, hogy a kocsmában nincs jel 😀
Tiz óra magasságában már nagyon ágyhiányom volt, ahogy telt az idő egyre nehezebben birtam nyitva tartani a szemem. Közben egyfolytában Péterre és édesanyámra gondoltam. Vajon mit csinálnak? Balsejtelemeim voltak, amik utólag beigazolódtam. De erről majd később. Előbb elmesélem, hogy hazafele a nagy extázisban, hogy milyen ügyesen vezettem át a fél városon és a két falun, szóval ebben az extázisban az utcánkat nem igazán találtam el, autóval. Az első reflex, hogy szépen elengedtem a kormányt, a lábakat le a pedálokról. Osztán az alig-alig létező rozoga kerités kifogott. Szegény kicsi Móriczunk összetörött. Úgy elől. Nem nagyon, kicsit. Vagy forditva, nem tudom.
S akkor néhány szót a balsejtelmeimről: nem igaz, hogy Péter mit sem sejtett. Igenis tudta, hogy az éj leple alatt elmegyünk otthonról. Másképp mivel magyarázható, hogy altatás után alig fél órával felébredt, s két órán át dorbézolt? Tejpor kiköpve, száj összeszoritva. Szóval mamával sétáltak két órát fel-le, le-fel. Ahogy hazaértünk rögtön felébredt. Számbavette, hogy hazaértünk, oszt aludt tovább. Reggelig még egy párszor leellenőrizte, hogy anya itthon van-e.
Hozzászólások