Három hét kiszállás után megjött Péterünk! Úgy örültünk egymásnak. A mi ügyes, okos, szép nagylegényünk szófogadóan üldögélt a vonatban, amíg el nem aludt. Nem rohangászott, mint legutóbb. A nagyszülők csupa jót meséltek róla.
Ahogy apát meglátta az állomáson, nem tett nélküle egy lépést sem. Hazaérkezése után számbavette a házat. Borcsinak puszit adott, integetett a kutyánknak, kipróbálta a csúszdát, örült a szomszédoknak, megnézte az epret, felfedezte a játékait. Délután megújult erővel vetette be magát a kéményseprésbe. Gabi tatának és apának segített. Volt látszata a munkának.
Nem győztük csodálni, milyen szép nagy, már majdnem önálló fiúnk lett. Egy napig tartott a varázslat.
Másnap borzasztóan zavarta, hogy Borcsi hozzáért a mesekönyvéhez, hogy rakosgatja a kockákat. Egyre csak azt mondogatta: Hagyd el, hagyd el! 😀 Borcsa is nehezen tolerálta, hogy a két hétig egyedül irányított birodalomba trónkövetelő költözött. Versenyt bömböltek. Mire hazaértem a templomból, apa ketyegett. Kell egy pár nap, amire letisztulnak az erőviszonyok.
Hozzászólások