A megszületésem és a szülésem között eltelt 28 évben nem voltam kórházban. Gondoltam, ez családi vonás, s ugye ott van még az anyatej, tehát PÉter nem betegedhet meg. Hurcoltuk is mindenhova. Közgazdászkonferenciával kezdtük, aztán végiglátogattunk egy sor ismerőst, vásárolni is voltunk. Kicsit megtaknyosodott, de gondoltuk, autózunk vagy 25o km-t, aztán még utaztunk családos találkozóra, volt ott egy csomó gyerek, felnőtt, ki nézte, hogy betegek-e vagy sem. Épp 2 napra jöttünk haza, indultunk volna anyosomékhoz. Közbe Péter köhögni kezdett, beugrottunk a családorvoshoz, s hát a gyerekkórházban kötöttünk ki hörgőgyulladással. Teljesen bepánikoltam. Az uram, 1oo km-rel odébb magyarázza a számokat, mi meg Péterrel bolyongunk egy hideg kórházi folyosón.
az első sokk az volt, hogy kiderült, a kórteremben csak babaágyak vannak. MIndenki oldja meg, ahogy tudja. Billy barátunk varázsolt egy összecsukhatós ágyat, amit kizárólag éjszaka használhatok, nappal ott lapul az erkélyen, várja a MIkulást.
Az első éjszaka szörnyű volt, Péter 5 percenként ébredt, csak azt kértem, bár egy fél órát alhatnék. Van nálunk egy elhagyott kisbaba, aki magányosan sirdogál, ha éhes. S mivel az etetések nem az ő biológiai órája szerint vannak beállitva, hát elhallgatjuk szegenynek a sirdogálását órákon át. NEm vehetem fel, tiltja a szabályzat. Azt hittem ennél rosszabb már nem lehet. Másnap este kiderült, dehogynem, még lehet. EStére nagyjából elapadt a tejem, új szobatársunk került és iszonyúan fájt a fejem. Viszont a kérésem meghallgatásra került, Péter menetrendszerűen félóránként ébredt 🙂
Várjuk a szabadulást.
Hozzászólások